Erős egyetemre érdemes járni, ahol jó az oktatás

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem novemberi Nyílt Napjára idén is sokan voltak kíváncsiak. Villáminterjú az érdeklődőkkel.

Volt, aki csupán kíváncsiságból, és voltak, akik konkrét célokkal érkeztek. „Erős egyetemre akarok járni, ahol jó az oktatás, és sok jót hallottam a BME-ről" – mondta a bme.hu-nak Niki, aki ezidáig nem tudta pontosan, hogy ide akar-e jelentkezni. „Épp most beszélgettem a gazdaságtudományi standnál egy lánnyal, aki meghozta a kedvem a műszaki menedzseri szakmához”– újságolta a vidéki középiskolás lány.

Többen úgy nyilatkoztak a bme.hu-nak, hogy a diplomaszerzés után mindenképpen szeretnék megtapasztalni, milyen külföldön dolgozni, majd összehasonlítani az élményeket az itthoni tapasztalataikkal. Zsombor és Robi azért voltak itt, hogy már most kiválasszák azt a szakot, amire majd jelentkezni fognak. Előtte azonban a műegyetemi környezetet is szerették volna megismerni. A két fiatalt elsősorban a Gépészmérnöki, illetve a Villamosmérnöki és Informatikai Kar szakjai érdekelték.

András, Alexa, Petra és Bogi a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar képzései miatt érkeztek: vegyész-, illetve biomérnökök szeretnének lenni. „Itt nagyon sokat kell tanulni, és nincs őszi szünet” - mondták mosolyogva. A fiatalok azt tervezték, hogy a felvételiről is mindenképpen tájékozódnak.

Barbara kifejezetten az Építészmérnöki Kar miatt jött el, mivel szeretne betekintést nyerni az oktatásba. Úgy gondolja, hogy a diploma után nem tudná eldönteni, itthon vagy külföldön szeretné kamatoztatni a Műegyetemen szerzett tudását.

Barbarával ellentétben Réka már most tisztában van azzal, hogy friss fizikusi diplomájával itthon szeretne majd dolgozni. Kérdésünkre elmondta, a Műegyetemről egyelőre csupán azt tudja, hogy „itt lehet fizikusnak tanulni”. Azt is megosztotta velünk, hogy nagyon lelkes, és kíváncsi rá, hogy a nyílt napon milyen információkhoz juthat választott egyetemét és szakterületét illetően.

P.E.

Fotó: Philip János, Pintér Erik