Együttműködés a piacon hasznosuló kutatásokért

Kutatási keretszerződést kötött a BME VBK és a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. piac- és exportképes termékek és eljárások fejlesztésére

A magyar szellemi tőke által létrehozott kutatási eredmények és termékek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az innováció kitörési ponttá váljon a nemzetgazdaság számára. A sikeres innovációs tevékenységhez elengedhetetlen a hazai K+F szféra meghatározó szereplőinek együttműködése. E célokat szem előtt tartva nyilvánította ki a BME VBK és a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. kutatási együttműködési szándékát, amelyet írásban is megerősítettek a felek.

„Örömmel és várakozással tölt el mindannyiunkat a Bay Zoltán Nonprofit Közhasznú Kft-vel kötött keret-megállapodás aláírása, hiszen régi hagyománya van nálunk az alkalmazott kutatásokat érintő együttműködéseknek. A Bay Zoltán Kft. jogelődjét, a hasonló nevű Közalapítványt a BME VBK egykori dékánja, Pungor Ernő akadémikus alapította, és ő volt a szervezet első vezetője is” –  hangsúlyozta a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának dékánja az ünnepélyes aláírás alkalmából. Faigl Ferenc úgy vélte, szélesebb körben valósulhat meg a partnerség a keretszerződés nyomán.

Lenkeyné Dr. Biró Gyöngyvér ügyvezető igazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy az éppen 20 éves Bay Zoltán Nonprofit Kft. ma már négy kutatóintézetet működtet három telephelyen, Budapesten, Szegeden és Miskolcon, ahol számos tudományterületen folytatnak kutatás-fejlesztési tevékenységet. Ezek között több területen van lehetőség a korábbiaknál szorosabb együttműködésre a két intézmény között. Dervalics Ákos, a Bay Zoltán Kft. társasági kapcsolatok igazgatója annak a reményének adott hangot, hogy az ipari kapcsolatok is élénkülnek a közös munkától.

A stratégiai együttműködés célja, hogy a két intézmény kölcsönösen segítse egymás innovációs és oktatási tevékenységeit, illetve hogy minél több témában indítsanak közös kutatás-fejlesztési projekteket. A résztvevők bíznak abban is, hogy egymás kompetenciáinak kölcsönös bevonásával nagyobb sikereket érnek el fejlesztési és üzleti tevékenységeikben.

A szerződés elsősorban két nagy K+F szakterületre koncentrál, a nanotechnológiára és anyagtudományra, valamint a biotechnológiára és környezetvédelemre, ahol az alap- és alkalmazott kutatásban kíván együttműködni a két intézmény. Igen fontos további eleme a megállapodásnak, hogy a Bay Zoltán Kft. munkatársai részt vesznek a kar oktatási feladatainak ellátásában, ami főként közös szakmai gyakorlatokat, laboratóriumi méréseket jelent a mester és doktori képzés fejlesztése érdekében.

A BME VBK három mérnöki szakért, a vegyészmérnöki, biomérnöki és környezetmérnöki szakokért felelős. Fő küldetése, hogy a hallgatókból kreatív, felkészült és tudományos ismereteket hasznosítására alkalmas szakembereket képezzen. A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar tudományos tevékenysége számos területen a nemzetközi élvonalba tartozik. A BME VBK számos céggel alakított ki rendszeres, széles körű együttműködést és hasonlóan értékes együttműködés alakult ki a Magyar Tudományos Akadémiával is.

A megállapodás aláírói egyetértenek abban is, hogy hazai és nemzetközi forrásszerzési tevékenységüket hatékonyabbá tehetik egymás támogatásával. Az együttműködés kiterjed a technológiák piacra vitelére is, ami magában foglalja a technológiák továbbfejlesztését ipari hasznosítás céljából, illetve a technológiai transzferfolyamatainak menedzselését és végrehajtását.

A Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. Magyarország vezető állami tulajdonú alkalmazott kutatóintézet hálózata, amelyet 1993-ban alapítottak. Létrehozásában meghatározó szerepet vállalt Pungor Ernő akadémikus, a BME VBK tanszékvezető egyetemi tanára, aki 1972-1981 között a dékáni tisztséget is betöltötte. Célja a magyarországi vállalatok versenyképességének és hatékonyságának növelése sikeres innovációs és technológiai transzfer révén, szoros együttműködésben hazai és vezető külföldi partnerintézményekkel, különböző nemzeti és nemzetközi kutatási és fejlesztési projektek megvalósításával. K+F tevékenységüket az alábbi területekre koncentrálódik:
- Anyagtudomány, nanotechnológia és lézertechnológia
- Biotechnológia
- Információs és kommunikációs technológiák
- Környezetipar
- Logisztika és ipari gyártástechnológiák
- Mechanikai, fizikai, kémiai-analitikai méréstechnika
- Genomika.

Hazai és külföldi megrendelőik számára – ez jelenleg több mint 200 vállalatot jelent – komplex tudományos és műszaki megoldásokat kínálnak. Partnerintézményeik számára az „innovációs-híd” szerepét kívánják betölteni az alkalmazott kutatás-fejlesztés és a technológiai transzfer révén.
Kutatási tevékenysége mellett a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja az EU és más nemzetközi K+F+I programokban való intézményi részvételt, nemzeti szinten koordinálja az EURAXESS kutatói mobilitási programot, valamint országos hatókörrel végzi a Brüsszeli KFI HunOR Iroda működtetését és szakmai vezetését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt. A Kft. tevékenységi körébe tartozik a kis- és középvállalkozások állami inkubációs támogatása is.

(forrás: bayzoltan.hu)

A munka a lehető leghamarabb konkrét megállapodások megkötésével kezdődik. Ezt előkészítendő, már folyamatban vannak pl. azok a közös (nanotechnológiai) kutatások, amelyek piezoelektromos tulajdonságú ZnO-bevonatok előállítását célozzák. Előrehaladott tárgyalások folynak emellett a Biotechnológia Intézet (BAY-BIO) és a VBK Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék munkatársai között a jövőbeli szakmai együttműködésekről szennyvíztechnológiák fejlesztésének témakörében.

- TJ -

Fotó: Philip János