Előadást akkor tudunk magabiztosan tartani, ha tisztában vagyunk saját korlátainkkal

A BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék docense a bme.hu-nak adott interjúban az előadás-technika tudományának titkaiba avat be.

Tanács Jánost, a Műegyetem érveléstechnikával és tárgyalástechnikával is foglalkozó oktatóját a nyomozók munkáját segítő tréningre kérték fel az Országos Rendőr-főkapitányság ún. Twinning programjának részeként. A pályázaton nyert együttműködés keretében magyar szakértők rövidtávú (4-5 napos) képzéseket tartanak külföldi kollégáiknak.

Az Európai Unióhoz csatlakozó országok szakemberei sokszor egy sajátos, „ide jöttök civilizálni minket” érzéssel fogadják a külföldi segítséget. Ezért a kurzus lényeges eleme volt, hogy a rendőrök megtanulják kezelni ezt az „ellenálló közeget”, amire a legjobb módszer, ha már „az elején kimondjuk, hogy mi közös munkára törekszünk” – magyarázza az oktató, hozzátéve, hogy „a kurzus résztvevői semmilyen rendőr-sztereotípiát sem igazoltak”, és a pozitív visszajelzések alapján remélhető, hogy az első felkérést további együttműködések követhetik.

Az EU a csatlakozás előtt álló országok számára írja elő az ún. „intézményi harmonizációt”, amelyhez a korábban felvett tagállamok nyújtanak segítséget. Törökország és Koszovó esetében a megnyert pályázatban a juniornak számító Magyarország partnerei a szintén juniornak tekintett Litvánia és a szenior számba menő Németország volt.

„Előadóként hozzá kell szoknunk, hogy a figyelem ránk összpontosul. A nyilvános szereplést gyakorolni kell, de mivel minden ember más, ezért sokak számára a közszereplés gyakorlásának az első lépését olyan hétköznapi szituációk is jelenthetik, mint például átvágni egy üres ülőhelyért a zsúfolt buszon vagy kimenni a sor közepéről a moziban” – osztja meg velünk a legfontosabbakat. A második lépés, hogy „meg kell szoknunk a saját hangunkat”, amihez ideális terepet nyújt a kérdések feltevése mások előadásán – tudjuk meg az oktatótól, akinek a kurzusain a diákok rendszeres feladata, hogy a nagyelőadóban úgy mondjanak el három mondatot, hogy az a hátsó sorokban is érthető legyen. „Az előadásunk felépítésekor – a célközönség igényeihez és tudásszintjéhez igazítva – mindig pontosan tudnunk kell, hogy mit akarunk mondani” – magyarázza Tanács tanár úr. Példaként saját tapasztalatát említi: „kutatási témámnak van egy erős matematikai része, amiről másként tudok beszélni matematikusoknak, matematika-történészeknek, kommunikációs szakembereknek vagy éppen gimnazistáknak.”

Fel kell készülni a kérdésekre is – teszi hozzá, különben az ún. „árnyékbokszolás” hibájába eshetünk: ez azt jelenti, hogy „félreértjük a hozzánk intézett kérdést és a saját hipotézisünk helyett egy olyan állítást kezdünk megvédeni, amit korábban nem is mondtunk. Az ilyen csapdát legkönnyebben úgy kerülhetjük el, ha előre megvizsgáljuk, hogyan lehet az állításunkat torzítani” – nyomatékosítja a szakember, aki szerint a kezdők egyik legnagyobb hibája a szabadelőadás. „Kerékpározni sem elengedett kézzel tanultunk meg” – illusztrálja a jelenséget, és azt tanácsolja, hogy az első néhány alkalommal előre írjuk meg a szövegünket, hiszen egy jól felolvasott előadás sikerélményt ad és elindít a fejlődés útján.

Az oktató másik alapvető előadói hibaként a segédeszközök (például a ppt-ben készített diák) túlzott használatát emeli ki. „Ha mindent animálok, akkor arra fogok koncentrálni, hogy mi következik a kivetítőn, így a közönség számára az animációm nem lesz eléggé figyelemfelkeltő” – figyelmeztet, hozzátéve, hogy „mindig úgy kell készülni, hogy ha a technika felmondja a szolgálatot, az előadásunkat akkor is meg kell tudnunk tartani.” A szakember az előadás-technika finom szintjének minősíti a non-verbális kommunikációt, amit fontosnak tart, de úgy véli, elsődlegesen mindig azt kell rendbe tenni, amit mondani akarunk. Tanács János hozzáfűzi: „ha a hallgató becsukja a szemét és csak figyel az órámon, akkor tudok 90 percig tudást átadni, tudom akár 90 percig is „szórakoztatni”. De nem tudok mit csinálni, ha a fülét csukja be, és csak néz engem.”

Tanács János a BME Gépészmérnöki Karán diplomázott, de tanulmányai végére letisztult benne, hogy nem ebben a szakmában akar elhelyezkedni. Első munkahelye a Külvárosi Tankör Iskola volt, ahol a Műegyetemen megszerzett magas szintű matematikai előképzettségének köszönhetően a hagyományos oktatásból kiesett fiataloknak tanított számtant.
Az új típusú PhD képzés akkreditációját követően 1998-ban a Technika-, Mérnök- és Tudománytörténeti Doktori Iskola doktorandusza lett. „A matematika iránti vonzódásom mellett éreztem, hogy a bölcsészi érdeklődésem kielégítéséhez a matematika története is szükséges, ezért kutatási területemnek a Bolyai geometriát választottam”– fejti ki, hozzáfűzve, hogy „a matematikatörténeti kutatás egyszerre elégíti ki a fegyelmezett matematikai gondolkodás és a filozófiai, történeti, azaz bölcsészeti gondolkodás iránti igényt is.”
Tanács János 2001-től lett az egyetem főállású oktatója. Munkája egyik legnagyobb elismerésének tekinti, hogy az elmúlt négy évben folyamatosan felkerült a Műhely 100-as listára (OHV – Oktatók Hallgatói Véleményezése), amelyen 2013-ban további négy tanszéki kollégája is helyet kapott. Az elismerés nem véletlen, hiszen az egyetemi docens oktatói munkája mellett több alkalommal tart tréningeket a Műegyetemen is. Az egyetemisták TDK felkészülését például érvelés­technikai előadással segíti, amelyen „a sok esetben túldimenzionált” megmérettetés fordított megközelítésével igyekszik tudatosítani, hogy „aki  TDK­zik,  az  már  kiemelkedik  a hallgatói átlagból”, így bármilyen eredményt ér is el, azt nem szabad kudarcként megélnie. A Képzők képzése programban pedig a villamosmérnöki oktatóknak tartott tárgyalás-technika előadást. Nemrégiben a Műegyetemi Energetikai Szakkollégium áprilisi vitadélutánjának az előkészítésében segédkezett, mostanában pedig a KommOn BME Kommunikációs Szakkollégium szervezésében tart szponzor- és válságkommunikációs tréningeket.

- MA -

Fotó: Philip János