Jövőre még több síelni vágyó kollégát várnak

Két évtized után „újjáéledt” a BME egynapos sítúrája. Több mint húszan vettek részt a Semmering-Stuhleck-i kiránduláson március elején.  

„Többször felvetődött az utóbbi időben, hogy fel kellene éleszteni a BME-s munkatársak alkalomszerű közös, buszos síelésének korábbi hagyományát, ami az együttes sportolás örömén túl a munkatársak tanszékeken, karokon átívelő ismerkedésének, beszélgetéseinek is kitűnő fóruma lehet” – összegezte Andor György rektorhelyettes a bme.hu-nak.

A Műegyetemen régen és napjainkban is kiemelt szerepe van a sísportnak. A Műegyetemi Athletikai és Football Club (MAFC) keretében már 1912-ben sí szakosztály szerveződött, az 1950-es években a Harangvölgyben egyetemi síszertár is üzemelt. A sportágat kedvelő műegyetemi polgárok az 1970-es évek közepétől indítottak szervezett sítúrákat Szlovákiába, a Magas-Tátra és Donovaly síterepeire. Évente ötször-hatszor egy-egy napos mátrai sítúrákat is szerveztek, amikor a kora reggeli órákban tele buszokkal indultak a csapatok, majd sítudástól függően a Kékes déli és északi lejtőjét hódították meg a résztvevők. Köztük volt az Építőmérnöki Kar jelenlegi dékánja is. Dunai László a bme.hu kérdésére felidézte, hogy kezdő oktatóként és kezdő sízőként több alkalommal is csatlakozott e síbuszos kirándulókhoz a ’80-as években. „Nagyon szép emlékű sízések voltak” – tette hozzá a kar vezetője. Az egyetemnek akkor még saját autóbuszai voltak, így könnyen megoldható volt az utazás. A ’90-es évek végétől azonban ez a lehetőség megszűnt, így a kiutazás nehézkessé vált, majd ezek az egynapos túrák eltűntek.

A síelésnek kialakult ritmusa, kultúrája volt a Műegyetemen – erősítette meg Vincze Pál, a BME Sportközpont igazgatója. Egyetértenek vele a testnevelő tanárok – Hellner Szelina, Molnár István, Bartha Zsolt és Vass Zoltán –, mindannyian képzett síoktatók. „Napjainkban az egyetem dolgozói és hallgatói számára az ausztriai Hochkaron szervezünk oktatás-központú sítáborokat” –  hangsúlyozta Hellner Szelina, megemlítve, hogy a sportág kedvelői rendszeresen jártak sí szárazedzésekre is, ami a mai napig működik az egyetemen. A Bogdánfy úti pályán a sportágra jellemző mozdulatsorokkal és gyakorlatokkal készülhetnek az érdeklődők a szezonra, és akár tavasszal is csatlakozhatnak, hogy megmaradjon az erőnlétük – ajánlják a nemzetközi síoktatói képesítéssel is rendelkező testnevelő tanárok. A szervezők úgy gondolják, hogy az újjáéledésben nagy szerepük volt a BME Sportközpont nyújtotta edzéslehetőségeknek is. „A pezsgő sportélet, ami a központot megtölti, és az itt dolgozó fiatal testnevelők motiváló erőként hatnak mindenkire” – vélekedtek.

A mostani sítúrára az Építőmérnöki, a Villamosmérnöki és Informatikai, a Természettudományi, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karról, valamint a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóságról jelentkeztek egyetemi munkatársak, összesen 22-en. „A társaság nagyon jó síelőkből tevődött össze és kiválóan tudott együtt haladni. Liftzárásig lelkesen rótták a köröket a hegyen. Elégedetten és felfrissülten tértünk vissza az egyetemi mindennapokba” – zárták beszámolójukat a szervezők.

-BK-

Fotó: BME Sportközpont