„Ha érdekel a természettudomány, a Műegyetemen lányként is megtalálod a számításod”

A 2014-es Lányok Napján a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara várta a szebbik nem érdeklődő képviselőit.

Az idén immár harmadik alkalommal megrendezett eseményen a középiskolások az előadások és a laborlátogatások mellett általános felvételi tájékoztatást is kaptak a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar oktatási dékánhelyettesétől. Tevesz Gábor reményét fejezte ki, hogy hamarosan műegyetemista hallgatóként üdvözölheti a jelenlévő középiskolás lányok legalább egy részét.

"A Villamosmérnöki és Informatikai  Kar az elsők között csatlakozott a Lányok napja rendezvénysorozathoz. A karon jelenleg a diákok 8%-a lány, s ez jóval elmarad az egyetem többi karán jellemző számoktól (a tavalyi adatok szerint a VBK hallgatóinak 52%-a, a GTK-n tanulók 62%-a, a GPK-n 13% volt a lányok aránya). „Miközben a Műegyetem egyes karain vagy szakjain a lányok aránya meghaladja az 50%-ot, a VIK vezetése arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet a nők riasztó hiányára a mérnök informatikus képzésben” – tudtuk meg a rendezvény főkoordinátorától. Dallos Györgyi szerint a nők kreativitására, lényeglátó képességére ezen a szakterületen is szükség van, s ezt a kar vállalati partnerei is megerősítik. Ezért érdemes bátorítani a szak választására a matematikában kiválóan teljesítő középiskolás lányokat.

„Egy barátunk már másodéves a BME-n, az ő javaslatára jöttünk el erre a speciális nyílt napra” – magyarázták az egyik megkérdezett középiskolás csoport tagjai, akik az országos programok közül idén éppen az előbbiek okán választották a Műegyetemet.

A megkérdezett lányok többsége kilencedik-tízedik évfolyamos középiskolás. Számukra a felvételi és a pályaválasztás ugyan még „távoli”, mégis nagyon hasznosnak tartották a rendezvényt. „Jó tudni, hogy lányként milyen lehetőségeink vannak” – fogalmazták meg.

Érdekesség, hogy a középiskolás diáklányok zöme vidékről érkezett. Az őket kísérő egyetemista társaiktól ezért sokan érdeklődtek a kollégiumi szállások és általában a „pesti élet” felől. „Aggódva kérdezték, hogy mennyi időt kell tanulással tölteni” – meséli mosolyogva az egyik felsőbb éves egyetemista, aki szerint „minden megoldható, csak tudni kell helyesen beosztani az időnket.”

Timi jövőre érettségizik. „Mérnök szeretnék lenni és a Lányok Napja program hatására sokkal pozitívabban látom a lehetőségeimet” – összegezte benyomásait a rendezvény kapcsán.

„Apukám villamosmérnök, a középiskolámban matematika és fizika fakultációra járok” – ecsetelte Szilvi, akinek a pályaválasztására (sok társához hasonlóan) a szülői minta gyakorolt döntő hatást.

„Mérnök szeretnék lenni, de az engem érdeklő kar nem csatlakozott a rendezvényhez” – adott hangot elkeseredésének egy dunaújvárosi középiskolás, akinek a rendezők ajánlották az egyetem nyílt napját.

„Ha most választhatnék, másként döntenék” – sóhajtott egy másodéves egyetemista lány, aki azért kísérte el húgát a műegyetemi rendezvényre, hogy megmutassa, a „BME mennyivel jobb hely” a nővére által választott másik intézménynél.

„Nőként is megteremthetjük magunknak az anyagi stabilitást” – hangsúlyozta Andrea, aki szerint ezért is lényeges, hogy pályaválasztáskor jól döntsünk.

A nők szorgalmasabbak a férfiaknál, amit a statisztikai adatok is alátámasztanak. A Műegyetemre felvételt nyert diákok fele morzsolódik le az évek előrehaladtával, ezzel szemben a bekerült lányok 75%-a diplomával a kezében távozik az intézményből. „Vannak olyan női kompetenciák, amik jól hasznosíthatók a mérnöki szakmákban” – támasztotta alá a BME VIK Villamos Energetikai Tanszék doktorandusza. Polgári Beáta szerint a csapatmunkában is lényeges a nők és a férfiak egyensúlya.

„Kapósak vagyunk”– jelentették ki némi humorral a megkérdezett felsőbb éves egyetemista kísérők, akiktől megtudtuk, hogy „egyre több cég nyit a nők irányába.”

- MA -

Fotó: SPOT Fotókör