A BME VIK Méréstechnika és Információs Rendszer Tanszék 60. születésnapján a fiatal munkatársak is véleményt mondtak a tanszék jövőjéről.

Hatvan év hosszú idő, de vannak olyan értékeink, amelyek kiállták az idő próbáját. Ilyen az oktatás, a hallgatók minőségi kiszolgálása, ilyen a jó tanszéki légkör és ilyen ma is erős együttműködési készségünk, valamint igényes elméleti kutatásaink mellett a megvalósítás képességének fenntartása, hiszen még mindig mérnöktanszék is vagyunk – e szavakkal nyitotta meg a BME VIK Méréstechnika és Információs Rendszer Tanszék jubileuma alkalmából tartott ünnepi ülést a tanszék vezetője. Jobbágy Ákos professzor a tanszék alapításának 60. évfordulóján az állandó értékek mellett a változásokat is sorolva azt mondta, szélesebb lett (a karéval párhuzamosan) a tanszék kompetenciaköre. Az utazás könnyebbé vált a mai oktatók-kutatók számára, akik így a nemzetközi konferenciákon és munkákban is megjelennek.

A BME VIK MIT jelentős méreteire utalva úgy fogalmazott, hogy négyszer annyian vannak a tanszéken, mint a Műegyetem által megkövetelt szakmai (tanszéki) minimum (az előírás egy egyetemi tanár, öt minősített oktató és tíz oktató munkatárs – szerk.). Jobbágy Ákos, aki egyúttal ma a BME oktatási rektorhelyettese is, emlékeztetett az 1988-ban 388 egyetem vezetői által Bolognában aláírt Magna Charta Universitatumban leírtakra. „Ma az egyetemeknek a társadalom egészét kell szolgálniuk” – áll a dokumentumban, amelyhez mára több mint 700 felsőoktatási intézmény csatlakozott. „A tanszék munkatársai partnerek ebben” – jelentette ki, arra bíztatva a tanszék barátaiként jelenlévőket is, hogy adják jelét támogatásuknak és küldjék el építő javaslataikat.

A MIT munkatársai úgy őrzik a tanszékalapító Schnell László professzor emlékét, mint a részletekre is odafigyelő, gondos vezetőét – hangsúlyozta Jobbágy Ákos. A létrehozó első utódja volt két évtizeden át a BME jelenlegi rektora. Péceli Gábor az egyetem valamennyi munkatársa nevében köszöntötte az ünneplőket, felidézve a Kari Tanács legutóbbi, ünnepi ülését, a diplomájukat sok évvel ezelőtt átvettek egymás iránt megnyilvánuló szeretetét. „Hihetetlenül fontos, hogy az egyetem nehéz anyagi körülményei között is így tudunk működni mind összegyetemi szinten, mind az egyes karokon” – tette hozzá, gratulálva a tanszéknek kiemelkedő szakmai teljesítményéhez.

A tanszék olyan, mint egy meghitt család – osztotta meg a Műszertanszéken (a MIT belső, informális megnevezése korábbi nevének, a Műszer- és Méréstechnika Tanszéknek rövidítésével – szerk.) gyakran hallható gondolatot az ünnepi közönséggel a BME VIK dékánja. Vajta László úgy vélekedett, hogy a családhoz hasonlatos formációknál nem a méret számít meghatározónak, hiszen a létszám növekedésével elkerülhetetlen, hogy kisebb csoportok alakuljanak ki. „Az összetartást az jelzi, ha közösen beszélik és oldják meg a gondokat, majd egy közös úton képesek továbbhaladni. Ez az évről évre változó tanszék összetartást mutat és itt életképes barátságok köttetnek. Ez a közös siker záloga is” – összegezte Vajta László, „még egyszer ugyanennyi” termékeny évet kívánva a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéknek.

A rendezvénysorozat második napján a hatvan éves tanszék történetének nemcsak küzdelmes és felemelő, hanem könnyedebb napjaira is emlékezett Selényi Endre egyetemi tanár, aki – rekorderként – több mint 47 évet töltött a tanszék munkatársaként, valamint skype-on Bánsági László docens, korábbi tanszékvezető-helyettes, aki a megalakulástól kezdve kísérhette figyelemmel a tanszék kezdeti, időnként botladozó lépéseit. „A bennünket egységbe forrasztó olvasztótégely legfontosabb elemei a mérőhidak, a hibrid számítórendszerek, a Zagyva-Tarna telemechanikai rendszer, az MMT rendszer és a Schnell-könyv voltak" – sorolta a Schnell-korszak legjelentősebb projektjeit Selényi tanár úr. „Ez utóbbinak, a Schnell László szerkesztésével megszülető Jelek és rendszerek méréstechnikája című könyvnek huszonegy szerzője volt, mind a tanszékhez kötődtek és kiváló művelői voltak szakterületüknek.”

Péceli Gábor egykori tanszékvezetőként a tanszék történetét a rendszerváltással jelentkező feladatokra összpontosítva fűzte tovább. „A ’88-tól ’98-ig tartó átmeneti időszak folyamatos kihívást jelentett számunkra, mert a korábbi nagy műszeripari vállalatok megszűntek” – hangsúlyozta a BME rektora. „Kinyílt a világ, így egyszerre kellett megtartani a tanszék fiatal oktatóit, megfogalmazni az új kompetenciákat és megismerni a legmodernebb, nemzetközileg ismert technológiákat. Nekem, akinek az a feladat jutott, hogy közreműködjek a tanszék vezetésében, mindig megható és örömteli tapasztalat volt, hogy a tanszék iránti elkötelezettség, bármilyen gondunk, feszültségünk volt, úrrá lett az akadályokon, és minden problémát meg tudtunk beszélni.”

A tanszék vonzereje egyebek között az önálló munkavégzés, a jó munkatársak, az okos hallgatók, a változatos kutatási témák és a nagy szakmai szabadság – ez már abból a kérdőíves felmérésből derült ki, amelyet a tanszék fiatal kutatója, Eredics Péter végzett munkatársaival – Gönczy Lászlóval és Lazányi Jánossal – a tanszék doktoranduszainak és fiatal kutatóinak körében. A kérdésekre közel negyven anonim válasz érkezett fiatal kutatóktól, akik többek között a munkaidő beosztásáról, a doktori fokozatszerzésről, az oktatás és a kutatás kapcsolatáról, a kutatási témák egységesítéséről, a doktoranduszok miniszimpoziumainak hasznáról, a források felhasználásáról és a fizetésről mondtak véleményt. A tanszéki belső kutatást összegezve a fiatalok árnyalt jövőképe rajzolódott ki.

”Örök kérdés, hogy miért nyögvenyelős a doktori fokozatszerzés és miért nincs mindenkinek három év után doktorija?” – fogalmazta meg a fiatal kutató a legtöbbeket foglalkoztató kérdések egyikét. A doktori megszerzésének kiszámíthatóbbá tétele volt az a terület, amelyen a legtöbb segítséget várták a megkérdezettek. A válaszadók nagy része szerint „nincs elég idő rá”, van, aki úgy véli, „nincs technologizálva a fokozatszerzés, sokszor nem látszik az íve a kutatásnak, és sok a felesleges adminisztráció”. Úgy tűnt, hogy ez részben összefügg az oktatás és a kutatás kapcsolatát vizsgáló kérdésekkel: sokan kevesebb időt tudnak publikálással és kutatással tölteni, mint amennyit szeretnének, „részben azért, mert többet kell oktatniuk.”

A jövőbeli változásokról szólva a válaszadók nagy része a hallgatók felkészültségének csökkenését jósolta. Elhangzott, hogy a tanszéknek – és az egész magyar felsőoktatásnak – már nemcsak a hazai versenytársakkal kell számolni, hanem a külföldiekkel is. „Tíz éve, amikor érettségiztem, nem gondolkodtam a külföldi továbbtanuláson, ma szinte minden érettségizőtől ezt hallani” – számolt be Eredics Péter, hangot adva a fiatalok körében általános meglátásnak, hogy a tanszéknek nagyobb hazai és nemzetközi láthatóságra, kiemelkedően jó ipari projektekre, komoly publikációkra és kiváló marketingre lesz szüksége a jövőben, ha helyt akar állni az élesedő versenyben.

„A tanszék számára rendkívül hasznos eredményeket láthattunk, az itt bemutatott kérdéseket komolyan kell vennünk, nem szabad elfelejtenünk, hanem operatív értekezleten kell azokat megvitatni" – hívta fel a figyelmet a felmérés értékeire zárszavában Jobbágy Ákos, aki minden érintettnek megköszönte a tartalmas ünnepség megszervezését és a részvételt.

TJ-HA

Fotó: Philip János