Lehullott a lepel Michaeláról

A BME Formula Racing Team bemutatta a 2014-es szezon versenyautóját.

Kétéves projekt lezárását jelentette a BME FRT csapat úgynevezett Rollout programja, amelyen a zsúfolásig megtelt aulában mutatták be az új autót, Michaelát, azaz az FREC-004 kódjelű modellt. A 2007-ben alakult csapat hatodik generációja valósította meg a tervet, amely a kilencedik versenyautó és a januári Design Freeze rendezvényen felvázolt elképzelések megvalósítása.

Az autó páratlanul sokrétű munka gyümölcse: négy részlegvezető, 13 csoportvezető és 95 aktív csapattag 31 ezer munkaórájába került. Számos diplomamunka és TDK dolgozat is készült a tervezés és megvalósítás tapasztalataiból. A tesztek vannak még hátra, hogy a nyári versenyeken Michaela felülmúlja a csapat tavalyi, igen előkelő eredményeit is.

Michaela, azaz a FREC-004-es autó a tavalyi FREC-003-as továbbfejlesztése. A csapat negyedik elektromos meghajtású autója, és Magyarország első ún. karbon kompozit monocoque vázas versenyautója. Az idei főbb fejlesztések: androidos alkalmazással online vizsgálhatók a teszteken és a versenyeken is a telemetriai adatok, és ha szükséges, számítógépen keresztül be is lehet avatkozhatni a vezérlésbe. Intelligens differenciálművet és hajtásszabályozást alkalmaznak a modellen, a jobb menetdinamika érdekében. A kétéves projekt végére ért aerodinamikai fejlesztés eredményezte a leglátványosabb változást is: az első és hátsó szárny, valamint a diffúzor igazi versenyautós külsőt kölcsönöz Michaelának. Fontos tervezési szempont volt a súlycsökkentés, ezért az idei modellen – szintén a kétéves fejlesztés eredményként – karbonfelnik találhatók.

A BME FRT csapatot összesen 58 cég támogatta anyaggal, eszközökkel, gyártási és oktatási segítséggel. Sok ipari partnerrel hosszú évek óta dolgozik együtt a gárda, közülük a bemutatón három gyémántfokozatú támogató képviselője mondta el gondolatait az együttműködésről.

„Jótékony, ha a magyar ipar és a felsőoktatás közeledik egymáshoz, és ha az ipar képviselői naprakész információkkal rendelkeznek arról, hol igényel támogatást a felsőoktatás” – hangsúlyozta Reinitz Zoltán, az egyik legrégibb szponzor, az AVL ügyvezető igazgatója.  „Mindenkinek előnyös, ha a hallgatók minél többet tudnak az iparban érdekelt vállalatokról. Ebből hosszú távon profitálhatnak, illetve mi is nagyon jól járunk, ha egyetemi tanulmányaik után mérnöki pályafutásukat nálunk kezdik meg, hiszen addigra kölcsönösen megismerjük egymást, így azonnal bevethető, kiváló munkaerőt kapunk. Ráadásul fiatalos lendületet és újszerű ötleteket hoznak a cégünkbe. Örömmel tapasztaljuk, hogy a FRT tagjai a mi tudásunkra is igényt tartanak. Büszkék vagyunk az eredményeikre, és amikor a dobogón állnak, kicsit úgy érezzük, mintha mi is ott állnánk mellettük. Közös csapatmunkát folytatunk, próbáljuk „nagy testvérként” segíteni őket, de ez a kapcsolat nem egyirányú, hiszen sokszor a „kis öcskösnek” vannak a legjobb ötletei, amelyek friss szellemet hoznak, és új gondolatokat ébresztenek bennünk is.”

A gyémántfokozatú támogatók „újonca” a Robert Bosch Kft., amelynek képviseletében Oliver Schatz technikai igazgató beszélt: „Nagyon örülök, hogy itt lehetek és láthatom a csapat munkájának nagyszerű eredményét. A kutatás, a tudomány és a mérnöki innováció az élet minden területén fontos szerepet játszik. Magyarországnak kiváló képzési rendszere van, mindennapi tapasztalatunk a Boschnál, hogy a magyar mérnökök rendkívül kreatívak a problémák megoldásában, a megfelelő válaszok megtalálásában. Örülünk, hogy segíthetjük a fiatal mérnökgeneráció elméleti tudásának gyakorlattá formálódását, hiszen az a munka, amelyet a Formula Racing Team végez, kiváló lehetőség a fiatal mérnökjelölteknek, hogy valódi gyakorlati tapasztalatokra tegyenek szert, mielőtt elhelyezkednének az iparban. Sok-sok sikert kívánok a csapatnak!” – fogalmazott a Bosch igazgatója.

A Dendrit Kft. a csapat és a Formula Student Hungary versenyek egyik legaktívabb támogatója. 2010 óta a BME FRT összes gépe a közreműködésükkel jött létre, e mellett támogatják a győri SZEngine motorfejlesztő csapatot, valamint a BME-motion kerékagymotoros autókat fejlesztő csapatot is. A Kft. elsősorban forgácsolt alkatrészek gyártásával segíti a BME csapatait. „A versenyeken bemutatott autók kiváló marketinglehetőséget jelentenek, hiszen a megrendelőink számára gyártott termékeket, valamint a kifejlesztett technológiákat iparjogvédelmi okokból általában nem mutathatjuk meg. A BME FRT autóin viszont mindenki láthatja, mire vagyunk képesek, milyen forgácsolt alkatrészeket tudunk gyártani” – ecsetelte Rádóczi Béla ügyvezető igazgató az együttműködés kölcsönös előnyeit. „A csapatokkal a kapcsolatunk tavaly óta még sokrétűbb: a BME FRT csapat egy mérnöke, a BME-motion csapat két mérnöke dolgozik nálunk. Ők nap, mint nap nagy kreativitást igénylő feladatokat oldanak meg megrendelőinknek. Kívánom, hogy nagyon sok sikert érjen el a csapat a jövőben.”

Az ipari támogatókat követően a Formula Student Hungary ügyvezető igazgatója kapott szót, aki a kezdetektől fogva bábáskodott a verseny magyarországi megszületésénél. Csütörtöki Tamás nem titkolta meghatódottságát, amikor a verseny történetéről beszélt: „Akik itt vannak ma ebben a teremben, azok a magyar műszaki kultúra nagyon fontos építőkövei. Sikersztorik gyűjteményével találkozhatunk ezen a rendezvényen” – hangsúlyozta a BME FRT csapat egykori társalapítója, aki Formula Student témakörben az első diplomamunkát is készítette. „Siker az egyetemnek, amely büszke lehet arra, hogy ez az esemény lassan kinövi az aulát, annyi érdeklődő jön. Siker az itt tanító oktatóknak, siker a csapatnak és az őket támogató ipari vállalatoknak. Ez a közösség – és bevallom, kezdetben ezt én sem láttam előre – önfejlesztő, önmotiváló közösséggé vált, ahol az egykori csapattagok vissza-visszajárva tanítják az újakat. Ez az összetartó szellemiség az eredményeken is látszódik: ha valamit létrehozunk, akkor nem dőlhetünk hátra, mindig fejlődnünk kell, és a fejlődőképességet megtartani nagyon nehéz feladat. A csapat tagjai tudják ezt, és lépésről lépésre építik tovább elődeik munkáját. Jó látni azt, hogy a csapat mai résztvevői büszkék elődeik teljesítményére, és elhozták bemutatni a korábban megvalósított autókat is. Büszke vagyok arra, hogy a Formula Student mozgalom közép-kelet-európai bástyájaként tekintenek ránk, hála annak a minőségnek, amit versenyszervezőként, vagy a csapatok együttes fellépésével mutatunk. Gratulálok mindenkinek az eddigi eredményekhez, és köszönöm, hogy ennek a fantasztikus műszaki közösségnek én is a része lehetek. Csak így tovább, hajrá BME FRT!”

- HA -

Fotó: Philip János