Csúcsteljesítmény környezetvédelmi kutatásokban

A BME fiatal kutatója a biológiailag lebontható polimerek fejlesztésében elért eredményeiért részesült az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjában.

Tábi Tamás, a BME Polimertechnika Tanszék adjunktusa, az MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa egy már kereskedelmi forgalomban is kapható, megújuló erőforrásból előállítható és ipari komposztálóban biológiai úton lebontható polimert, a politejsavat társította bazaltkőből előállított szálakkal. Az így megerősített polimer a csomagolástechnikán kívül igénybevett alkatrészek alapanyagául is szolgálhat.

„A környezetvédelem szempontjából kiemelt jelentőségű kutatásról van szó, amelynek köszönhetően nyomtalanul lebomló műanyagokat lehet előállítani" – értékelte a „Megújuló és természetes erőforrásból előállított, biológiai úton lebontható biokompozitok fejlesztése mérnöki alkalmazásokhoz” című pályamunkát Török Ádám, az MTA főtitkára. Az elismerést a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódóan adták át a Magyar Tudományos Akadémián.

A Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat 2010-ben alapította az MTA a hagyatékának egy részét a Magyar Tudományos Akadémiának felajánló dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála végakaratának megfelelően. Az egyszeri, bruttó 200 ezer forinttal járó elismerésben pályázat útján minden esztendőben három 35 év alatti kutató részesül. A díj célja, hogy a tudomány eszközeivel segítse elő a helyi és a globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, a környezetbarát technológiák kifejlesztését és megvalósítását.

Fotó: Szigeti Tamás, mta.hu