Idén is BME-s a legtöbb köztársasági ösztöndíjas a műszaki területen

Az emberi erőforrások minisztere 1219 egyetemi, illetve főiskolai hallgató részére adományozott köztársasági ösztöndíjat a 2014/2015. tanévre. Közülük minden 9., összesen 134 fő a BME hallgatója.

A hazai felsőoktatási intézmények közül ismét csak az ELTE előzi meg egyetemünket: onnan 136, a BME-ről 134, míg a Debreceni Egyetemről 129 hallgató kiemelkedően folytatott tanulmányait támogatja, illetve ismeri el így a magyar állam.

A nagy múltra visszatekintő köztársasági ösztöndíjat a mindenkori oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában, illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére.

A pályázatot a felsőoktatási intézmények írják ki, majd a bírálatot követően felterjesztik a miniszter részére az ösztöndíjra javasolt hallgatók nevét. Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak, valamint az adományozást követően a köztársasági ösztöndíj folyósítására jogosultak az államilag támogatott, illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók.

A köztársasági ösztöndíj összege 2014-ben hallgatónként havonta 34 ezer forint.

A BME köztársasági ösztöndíjas hallgatói karonként:

Bibok Attila

Czinder Balázs

Kenéz Ágnes

Pap Miklós

Szigetvári Andrea

Tancsik Gábor

Zubály Viktória

Baki Mihály Dezső

Bálint Attila

Berezvai Szabolcs

Béri Bence

Csippa Benjamin Dávid

Egri Tamás

Forgács Gergely Csaba

Geier Norbert

German Péter

Gréczi Tekla

Hajdu Dávid

Hajdu Zsombor

Haraszti Péter

Hegedüs Tamás Zoltán

Horváth Dániel Márton

Horváth Máté

Kovács Arnold

Kovács Róbert Sándor

Lovász Líviusz Bertold

Mayer Martin János

Molnár Tamás Gábor

Muszbek Tamás

Müller Gergő

Nagy Péter Tamás

Nagymáté Gergely

Németh Lőrinc

Nochta Gergő

Paripás Viktor Levente

Peschka Alfréd

Pintácsi Dániel

Polyák Dominika Frida

Schneider Gyula

Sykora Henrik Tamás

Szabó Árpád Arnold

Szakállas Anna

Szipka Károly

Tomor András

Tóth Barnabás

Urbán László

Varga Eszter

Várkonyi Zsombor

Wittmann Ádám

Zsámboki Richárd

Jankus Bence

Klujber Bence

Ther Péter Pál

Tomasovszky Péter

Bozsódi Brúnó Csaba

Böttger Éva Viola

Dabóczi Mátyás

Dargó Gergő

Erdős Máté

Farkas Emese

Kiss Kata

Lelkes Péter István

Lóránt Bálint

Lovász Krisztina

Molnár Dóra

Nagy Dávid Illés

Nagy Flóra

Németh Renáta

Örkényi Róbert Zoltán

Pál Dávid Attila

Rádai Zita Gabriella

Rendes Kata

Rojik Eszter Dóra

Romhányi Vivien

Steindl Kristóf

Szabó Gábor

Takács Anna

Telkes József Lőrinc

Vass Panna

Balangó Dávid

Barta Ágnes

Beluzsár János

Braun Patrik János

Búr Márton

Czékus József

Csányi Gergely Márk

Cseppentő Lajos

Demény Fruzsina Gyöngyi

Dobsa Máté

Ducsi Gergő

Dusza Andrea

Géhberger Dániel

Gönczi Tamás

Hajdu Ákos

Horváth Benedek

Iklódi Eszter

Juhász Ferenc

Kővágó Zoltán

Láncz Gergő

Makai József

Marussy Kristóf

Mezei Adrián Zsombor

Miru György

Molnár Vince

Nagy Ákos

Nagy András Szabolcs

Nagy Dániel

Németh Balázs

Palincza Richárd Péter

Parajdi Bence

Sebők Márton

Segesdi Dániel

Sik Tamás Dávid

Smohai Balázs

Szalay Dániel

Szikszay László

Szöllősi Alexandra

Urbán Balázs

Gogola Ferenc André

Hegedüs Ferenc

Horváth Márton Tamás

Kutrovich Dániel

Leposa Norbert Krisztián

Németh András János

Dzsaber Sami

Horváth László

Kovács István

Bozsik Marcell

Harmati Judit

Juhász Tibor

Kormány Erika Tekla

Kovács Anikó

Talum Fruzsina Boglárka

Zelizi Petra