„Nem törekedtem soha mély vagy magas gondolatokra, csupán pontosakra”

A hetvenéves Nyíri Kristófot, a BME Műszaki Pedagógia Tanszék egyetemi tanárát köszöntötték új könyvének megjelenése alkalmából.

A Képi Tanulás Műhelye (VLL, Visual Learning Lab) szeptemberben mutatta be „Meaning and Motoricity: Essays on Image and Time” című, hét esszét tartalmazó kötetét, amely a képeknek és az időnek a gondolkodással összefüggő kérdéseit vizsgálja. A mű mely gondolatai a legfontosabbak?

Nyíri Kristóf: A könyv alapeszméje: képi gondolkodás és időtapasztalat alapvetően összefüggenek egymással. A minket körülvevő, látható világ képei is csak időben történve teljes értékűek, egyértelműek. A képjelentés időben zajlik. Másrészt az időről csak a térbeli mozgás metaforái, azaz képek segítségével alkothatunk magunknak fogalmat. Azaz felfogásom szerint a képfilozófia és az időfilozófia egymást feltételezik. Hadd tegyem mindjárt hozzá: mind a kép-, mind az időfilozófia terepén jómagam szembemegyek az uralkodó főárammal, amely egyfelől a képjelentést merőben konvencionálisnak tartja, másfelől az idő múlását puszta illúziónak. Én a kép eredendő realizmusát vallom: a képjelentés nem konvención alapszik, a kép természetes jelentéshordozó. És az idő múlásának valóságosságát vallom. Az idő múlása fizikai erő. Ezt az erőt a zsigereinkben érezzük. Zsigeri érzéseink belső képalkotáshoz vezetnek; belső képeinket metaforákká fordítjuk le; így vezetem le az idő múlásának realitását mintegy a képjelentés realitásából.

E belső képalkotásra utal a címben említett – és a laikusok számára kissé rejtélyes – „motoricity” fogalom is?

Nyíri Kristóf: A "motoricity", talán fordíthatjuk "mozgásosságnak", azt próbálja kifejezni – a tizenkilencedik századig visszanyúló igen tekintélyes szakirodalomra támaszkodva – hogy amiként a képi gondolkodás elsődleges a szavakban történő gondolkodáshoz képest, úgy testi mozgásaink elsődlegesek külső és belső képalkotásunkhoz képest. Szemmozgásaink, izomfeszültségeink, zsigeri rezdüléseink: ezek alkotják alapvető reakcióinkat a külvilág változásaira. A mozgások gondolkodásunk elsődleges hordozói. Az arckifejezések és a taglejtések nyelve mutatja ezt a legvilágosabban. A taglejtés elsődlegesen, ősileg: mozgás. Ugyanakkor látvány, kép, események és tárgyak utánzása is. Történetileg pedig a szónyelv előzménye és alapja. Könyvemben éppen azért a taglejtésekről szóló fejezet a zárófejezet, mert az idő múlásának és az idő valóságosságának tapasztalatát az idő múlására vonatkozó őseredeti gesztusok fejezik ki a legközvetlenebbül.

Pályafutása alatt a kép és az idő problematikája mellett sok más területtel is foglalkozott: Wittgensteintől a konzervativizmuson át a digitális környezet és a mobiltelefónia társadalmi hatásának vizsgálatáig. Hetvenévesen is nagyon aktív kutatói életet élve, hogyan tekint vissza az elmúlt évtizedekre és milyen tervei vannak az elkövetkező időkre?

Nyíri Kristóf: Az évtizedek során látszólag sokszor váltottam témát, ám ezek a váltások, ha szabad így mondanom, mindig az adott téma logikájából keletkeztek. Wittgenstein (mindmáig fő hősöm) vezetett a tradicionalizmus-témához, a tradicionalizmus-téma a szóbeliség/írásbeliség paradigmához, e paradigma elégtelensége a képi gondolkodás filozófiai jelentősége felismeréséhez, és a mozgó képek kérdése az idővel való foglalatossághoz. De az 1990-es évek óta a háttérben már mindig ott munkált a kibontakozó digitális környezet hatása. Az írás funkcióváltozása a képernyőn... A képek és animációk megjelenése... A mobiltelefon új időgazdálkodási lehetőségei… és ebben a digitális, hálózott környezetben persze alapvetően új fény vetül az emberi gondolkodás merőben és eredendően közösségi jellegére. Filozófiai forradalomról kell beszélnünk. Számomra ez az új világ megerősítést jelent abban, hogy a filozófia nem zárkózhat a maga szakmai köreibe, nem menekülhet szakzsargonba, azaz ha úgy tetszik, vissza kell térnie a józan ész talajára. A "józan ész filozófiája" amúgy hagyományos, csak nem túl divatos téma. Ezzel a témával szeretnék a következő években foglalkozni. Hiszen már az idő problémáját is a józan ész filozófiája felől próbáltam megközelíteni. Azt remélem, hogy témaváltásom megint egyszer a téma logikáját követi...

A téma logikáját? Mennyire szigorú logikát követ a filozófia?

Nyíri Kristóf: A filozófia igenis művelhető a szigorú érvelés követelményeinek megfelelően. Létezik tudományos filozófia. Fennáll filozófia és természettudomány sajátos kapcsolata: a filozófia tudomány nélkül üres, a tudomány filozófia nélkül csak tévelyeg. A természettudomány dönti el, hogy mi igaz és mi nem, de a mérési adatok és az azokat keretbe foglaló matematika önmagukban még nem adnak világképet. Világképet a filozófia ad, persze a mindenkori tudomány eredményeiből tanulva, de nem kevésbé tanulva a korábbi tudományok eredményeiből is, amelyek viszont minden időben beleépültek a korabeli filozófiába. A filozófia a filozófiatörténetből nyeri bölcsességét, és a tudománytörténetből tudását.

Sokak számára különös lehet, hogy filozófusként hosszú évek óta a Műegyetem kutatói és oktatói gárdáját erősíti. Ön hogyan vélekedik a bölcsész-mérnök dilemmáról? Kibékíthetetlen ellentét feszül a kétféle tudósi attitűd között, párhuzamos világokban élnek, vagy jócskán eltúlozzuk a különbségeket?

Nyíri Kristóf: Bölcsész és mérnök nyilván nagyon másképp gondolkodik. És hagyományosan nagyon más a műhelyük is: a bölcsész könyvei között formálja a maga óhatatlanul eszmetörténeti narratíváját, a mérnök a rajzasztalnál old meg konkrét feladatot. De a különbség a digitális közegben immár kevésbé éles. Ma a bölcsész ugyanúgy képernyőn szerkeszt, mint a mérnök. Immár nem két világban élnek, a "két kultúra" jelensége, ahogyan azt C. P. Snow az 1950-es évek végén megfogalmazta, ennyiben már a múlté. Hol van már a tavalyi hó, hol van már a tavalyi Snow... És persze gondoljunk arra, hogy a mérnöki kultúra ugyanolyan történeti folytonosságot mutat, mint jelesül a filozófiai kultúra. Hadd jegyezzem meg, hogy bevezetőül említett filozófiai hősöm, Wittgenstein, eredetileg mérnöknek tanult, és mérnöki gyakorlatot folytatott; másik hősöm, a regényíró-filozófus Robert Musil, szintén mérnökként kezdte pályafutását. Amúgy a gimnáziumban még én is gépészmérnöki pályára készültem, csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy inkább matematika-filozófia szakra jelentkeztem... És azzal áltatom magam, hogy a filozófiában egyfajta mérnöki mentalitás jellemez: mint ahogyan a mérnök nem mély vagy magas hidat tervez, hanem a célnak pontosan megfelelőt, és sem törekedtem soha mély vagy magas gondolatokra, csupán pontosakra.

Nyíri Kristóf (1944) Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémiának 1993-tól levelező, 2001-től rendes tagja, 1995 és 2005 között az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója.

A nyolcvanas évek közepétől rendszeresen tanít Németországban, Ausztriában és az Egyesült Államokban.
Számos publikációja jelent meg – magyarul, németül és angolul – a modern filozófiatörténet, az osztrák-magyar eszmetörténet, a nyelvfilozófia és a társadalomfilozófia köréből. Később kutatásai a kommunikáció technológiájának (szóbeliség/írásbeliség/könyvnyomtatás/poszt-tipográfia) történetéhez kapcsolódó filozófiai kérdésekre, s különösen a számítógépek, számítógép-hálózatok és mobiltelefónia társadalom- és oktatásfilozófiai vonatkozású kérdéseire összpontosultak, a legutóbbi időkben pedig a kép és idő filozófiájára.

2009 óta szervezi Benedek András tanszékvezető professzorral együtt a Képi Tanulás Műhelye kutatószemináriumot és nemzetközi konferenciasorozatot.

- HA -

Fotó: Philip János

Kiemelt fotó: Vedovatti Anildo