„A média világa komoly mérnöki ismereteket kíván”

Élő közvetítések, automatizált videófeldolgozás, nonstop rádióadás, profi többkamerás videórendszer és mikrofonprocesszorok a Budavári Schönherz Stúdióban.

„Kötelességünknek érezzük a VIK-es – és amíg az erőforrásaink engedik – a BME-s rendezvények közvetítését” – hangsúlyozta Gárdonyi Ágnes Anna, a VIK Simonyi Károly Szakkollégiumához tartozó tanstúdió tagja. Az 1962-ben alakult BSS-t mindig is műegyetemisták üzemeltették. Ez egy nonprofit rádió-, hang- és videó stúdió, amelynek legfontosabb célja megtanítani az érdeklődőket „mindenre, amire a médiában szükség van: a mikrofonozástól kezdve a videóvágáson át a komplett élő adás lebonyolításáig” – fogalmaznak honlapjukon.

„Korábban a karon is volt ehhez kapcsolódó képzés, de mi alapvetően öntevékeny köri rendszerben működünk. Egymástól tanulunk és az öregdiákoktól, akik már a szakmában dolgoznak” – tette hozzá Nemes Dávid. „Nyitottak vagyunk más karok hallgatói előtt is, sőt, más egyetemek kommunikáció szakos hallgatói is szoktak hozzánk csatlakozni, hiszen nálunk megtanulható, hogyan lehet készre szerkeszteni egy videóanyagot, tévé- vagy rádióadást”. A másodéves mérnök-informatikus BSc-s hallgató 2013 őszén csatlakozott a BSS munkájához, mivel főleg a stúdiós informatika, a videótechnika, illetve az operatőri munka érdekelte. Dávidnak még nincs határozott elképzelése a jövőről, számítógépes hálózatok vagy média témakörben gondolkodik. A stúdió eszközparkját üzemeltető hallgató szerint egy vidéki városi televízióhoz mérhető a videórendszerük, maximum néhány éves eszközökkel és teljesen digitális, „full HD” rendszerrel – sorolta.

A stúdió rendszeresen kínál ingyenes oktatást az érdeklődőknek, amelyre nemcsak a BME diákjai, hanem külsősök is jelentkezhetnek. „Félévente négy-öt gyakorlati szemléletmódú tanfolyamot tartunk a hangtechnika, a videótechnika, az operatőrködés, a képalkotás, a világítás, a videószerkesztés, a rádiós rendszertechnika, a szerkesztés és műsorvezetés témaköreiben” – osztották meg a stúdió tagjai. Ezeken viszonylag sokan vesznek részt, akár 50-en is járnak egy-egy kurzusra, és egy részük később csatlakozik is a stúdió munkájához, így neveljük ki az utánpótlást – tette hozzá Gárdonyi Ágnes. A stúdió PR felelőse szerint jelenleg kb. 30-an vesznek részt a mindennapi munkában és további 10-20 ember mozgósítható szükség esetén.

„Amikor még egyetemre jártam, körülbelül 20 órát fordítottam a stúdióra hetente, de mindenki annyit van bent, amennyit szeretne” – idézte vissza kérdésünkre a 2011 őszétől a stúdióban tevékenykedő, annak idején a Gépészmérnöki Kar terméktervezés mesterszakán végzett hallgató. „Sokan dolgoznak a régi stúdiósok közül a televíziós szakma technikai ágazataiban, és van is kapcsolatunk ilyen cégekkel az iparban” – jelezte a diplomázás utáni lehetőségeket Ágnes, aki a stúdióban szerzett tapasztalatait most egy mobilalkalmazást fejlesztő cégnél hasznosítja marketingesként. Többek között egy ilyen kapcsolatnak köszönhették, hogy a legutóbbi Simonyi Konferencia közvetítésén Európa egyik legújabb és legnagyobb közvetítő kamionjával dolgozhattak. 

A Budavári Schönherz Stúdió szívesen vállal további közvetítéseket is – az erőforrásoktól függően. Korábban az Egyetemi Hallgatói Képviselet kérte fel a csapatot egyetemi előadások felvételére, amiért cserébe - a többi egyetemi stúdióhoz hasonlóan - eszközöket kaptak. Oktatási célú feladataik közé sorolták a RobonAUT verseny közvetítéseit is, hiszen azt a VIK a „Robotirányítás rendszertechnikája” című MSc tantárgy hallgatóinak szervezi. (Idén először egyébként a szervezők ötlete alapján olyan akciókamerát szereltek a kisautókba, amely segítségével „pilótanézetből” lehetett követni a versengést, akár a Forma-1-es közvetítéseken.)

Szintén új feladat a TTK Fizikai Intézete Tehetséggondozó mérési szakkör záró eseményének közvetítése. A Kísérletek, amelyeket látni kell 2015 című rendhagyó fizikaórát kedden, azaz január 27-én 15 órától tartja Härtlein Károly tanszéki mérnök a Fizikai Intézet nagyelőadójában. Az előadáson minden évben a kísérleteké a főszerep, és ezúttal is minden diák és tanár számára nyilvános lesz (a közvetítést itt lehet figyelemmel kísérni: http://bss.sch.bme.hu/kiserletek). A BSS-tagok szerint speciális feladat a kísérletek közvetítése, hiszen a felvételvezetőnek és a kamerák mögött állóknak nagyon pontosan kell tudniuk, mikor és merre robban vagy repül valami, így a szokásosnál is gondosabban egyeztették előre a forgatókönyvet.

A stúdió másik fontos küldetése, hogy dokumentálja és megőrizze a jövőnek az egyetem közösségi életét. A BSS nem kevesebb, mint fél évszázada gondoskodik a műegyetemi, elsősorban a Villamosmérnöki és Informatikai Karhoz köthető események megörökítéséről. Az online archívumukban jelenleg több mint 300 videó érhető el, összesen 30 év videóanyaga között lehet kutatni. Kérdésünkre kiderült, ez utóbbiakra is mutatkozik igény, minden félévben több öregdiák is kér tőlük archív felvételeket. Több évtized hang- és videóanyaga ugyanakkor jelenleg még VHS kazettákon, részben feldolgozatlanul áll csak rendelkezésre, de a lelkes fiatalok akár az egyetemi közgyűjtemények (könyvtár, levéltár) együttműködésével is elképzelhetőnek tartják az értékes anyagok digitalizálását, így megmentését.

„Nem Ustream, nem Youtube - saját szerver”

A stúdiónak tévé- és rádióadása is van, amelyek BSTV, illetve Rádió Pozitív néven működnek. Nincs bejáratott néző- és hallgatótáboruk, bár célközönségük elsősorban a VIK diákjai. Természetesen egy-egy adás konkrét témájától is függnek a nézettségi, hallgatottsági számok. Gárdonyi Ágnes szerint a legnézettebb műsorokat és közvetítéseket, mint a RobonAUT vagy a Simonyi Konferencia, kb. 200-300-an követték figyelemmel. Jelenleg folyamatos rádióadással és hetente egy-két élő rádióműsorral jelentkeznek, szorgalmi időszakban csütörtök esténként jelentkező élő tévéadásukban rendszeresen megfordulnak oktatók és a különböző eseményeken készült riportokat is itt láthatják először a nézők.

-BK-

Fotó: BSS Facebook oldala