Educatio kiállítás: három nap a továbbtanulás jegyében

A Műegyetem valamennyi kara képviseltette magát a Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amely idén is népszerűnek bizonyult a pályaválasztás előtt álló középiskolások körében.

„Győzz meg, hogy titeket válasszalak!” – a Gépészmérnöki Kar standjánál elhangzott kérés hűen tükrözi a kari munkatársak és e sorok írója általános tapasztalatát: a rendezvényre ellátogató középiskolások jelentős része idén is kiforrott tervek nélkül érkezett. A standok önkénteseitől megtudtuk: a diákok jellemzően az egyes szakok közötti különbség, a felvételi ponthatár, a tantárgyi követelmények teljesíthetősége, és a jelenlegi hallgatók tapasztalatai iránt érdeklődtek.

A 15. alkalommal megrendezett, ingyenesen látogatható Educatio Nemzetközi Oktatási Kiállításon több mint száz, hazai és külföldi felsőoktatási intézmény, nyelviskola, szakiskola és taneszköz-gyártó cég szakemberei várták az érdeklődőket. A háromnapos rendezvényen az intézmények képviselői személyesen és előadások keretében nyújtottak felvilágosítást a továbbtanulási lehetőségekről.

„Előzetesen már tájékozódtam az interneten, de engem elsősorban a Műegyetemen tanulók véleménye érdekel” – indokolta a programon való részvételét Alex. A Villamos- és a Gépészmérnöki Kar között választani még nem tudó, és ezen töprengő diákhoz hasonlóan, a legtöbb felvételi előtt álló iránymutatásért valamint döntése megkönnyítéséért kereste fel a standokat.

A BME Diákközpont pályaválasztási tanácsadással, a felvételivel kapcsolatos információkkal, és évente megrendezett nyílt nappal várja a felsőfokú tanulmányokra készülő középiskolásokat. A szervezet tevékenységéről részletesen ITT olvashatnak.

A BME Diákközpont által évente kiadott Felvételi Kalauz ITT érhető el:

Az alapképzésen harmadéves Dávid a közlekedésmérnöki mesterképzés iránt érdeklődött. A BA-t másik egyetemen végzi, szeptembertől azonban a Műegyetemen szeretne tanulni. „Vannak ismerőseim az alap- és a mesterképzésen is, mind dicsérik a szakot” – indokolta döntését Dávid, aki sok kortársához hasonlóan, baráti ajánlás miatt döntött a BME mellett.

Az egyetemistákból álló kari önkéntesek sora lelkes oktatókkal is kiegészül minden évben. „Ezt a feladatot nem lehet kizárólag a hallgatóink ügyének tekinteni. Egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező oktató rávilágíthat fontos tudnivalókra” – szögezte le Deák András, nyugdíjas egyetemi docens, a Vegyészkar egykori oktatási dékánhelyettese, aki Székely Edit egyetemi docenssel, jelenlegi oktatási dékánhelyettessel várta az érdeklődőket a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar standjánál. A kar vezetői évek óta részt vesznek az Educatio Kiállításon, képviselve a VBK-t.

A felvételi előtt állók útravalóként magukkal vihették a felvételihez, a szakválasztáshoz és az érettségihez is hasznos tanácsokkal szolgáló Aktív Szemeszter című magazin januári-februári számát.

- HegA -

Fotó: Pintér Erik