„A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot!”

Huszonegy külföldi diák kapott oklevelet február elején a BME angol nyelvű képzésének végén.

„A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot!” – idézte Nelson Mandelát Jobbágy Ákos oktatási rektorhelyettes az angol nyelven tanuló diákok diplomaosztóján. „Az államférfi szavai különösen illenek a mérnökökre, akik képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy jobb világot építsenek.”

A rektorhelyettes a diplomások kulcsfontosságú hozzájárulását emelte ki a fejlett országok nemzetgazdaságához. „Mérnöki tudományokat tanítani azt jelenti, hogy a tudományos, a gazdasági, a társadalmi és a gyakorlati tudás alkalmazását oktatjuk azzal a céllal, hogy tervezni, építeni és fejleszteni tudjunk szerkezeteket, gépeket, eszközöket, rendszereket, anyagokat és folyamatokat” – hangsúlyozta. A külföldön tanuló diákok a megszerzett diploma mellett nagyobb önbizalommal, önállósággal és kulturális kommunikációs tapasztalatokkal lesznek gazdagabbak, és e tudásuk jelentősen segíti őket későbbi életükben.

"Sok év áll előttetek, hogy megalkossatok olyan álmokat, amelyeket mi még elképzelni sem tudunk”– elevenítette fel Steven Spielberg szavait Dvorszki László, a BME Nemzetközi-tudományos Csoport igazgatója. „Miért idéztem e szavakat?" – tette fel a jelképes kérdést a BME vezető tisztségviselője. Nos, a válasz: „a globális gazdasági válság és a környezetvédelmi gondok a föld minden szegletét elérik. Szükségünk van Önökre, az álmaikra, a szakértelmükre, nemzedékük aktivitására, hogy megoldják a jelen problémáit, és megelőzzék a jövőbelieket.”

Ónodi Áron az Egyetemi Hallgatói Képviselet nevében köszöntötte a diplomásokat, felidézve a diákélet könnyedebb és nehezebb pillanatait egyaránt. Georg Jürgen Tepfenhart a búcsúztató diáktársak nevében köszönt el az újdonsült diplomásoktól, sok sikert kívánva életük új fejezetéhez: „Emlékezzetek arra, hogy az Alma Mater visszavár benneteket!”

A friss diplomások nevében Carolina Andrea Rodriguez Balda búcsúzott, emlékezve a műegyetemi évekre, az oktatókra és a diáktársakra, a vizsgákra készülés megpróbáltatásaira és a barátokkal töltött könnyedebb percekre. „Mindig bízzatok magatokban, ne váljatok a körülmények áldozataivá, legyetek életetek cselekvő hősei!” – tanácsolta csoporttársainak az eljövendőkre.

A BME-n ebben a félévben 21 diák végzett a gépész-, az építész-, a vegyész- és villamoskaron, közülük hárman – Carolina Rodriguez Balda, Saghar Soleyman Banai, Anders Riise Maehlum – elismerő oklevelet vehettek át kiváló tanulmányi eredményükért. A dél-koreai és francia diákok nem vettek részt a ceremónián, mert otthoni egyetemükön is vizsgáznak, így már hazautaztak.

Anders Riise Maehlum norvég hallgató szoftvermérnöki BSc tanulmányait végezte a Műegyetemen. Középiskola után külföldön akart tanulni és a Budapesten tanuló norvég orvostanhallgatóktól hallott először az itteni felsőoktatási lehetőségekről. Később megismerkedett egy Műegyetemen tanuló norvég építészhallgatóval, aki meggyőzte arról, hogy a BME jó választás lesz. Sok segítséget nyújtott a végső döntésben az ANSA norvég diákszervezet is.

„Az első néhány hónap számomra is eléggé nehéz volt” – mesélte Anders. „Nem volt könnyű információt szerezni és hosszú időbe telt, mire diáktársaimmal kiismertük az egyetem működését. Ezzel együtt nagyon élveztem a magyarországi diákéletet, sok magyar és külföldi barátot szereztem.”

Anders munkát kapott egy norvégiai IT cégnél a következő hét hónapra, majd MSc diplomát szeretne szerezni hazájában. Tervezi, hogy a jövőben mindenképpen visszalátogat Magyarországra.

Carolina Rodriguez Balda Venezuelából érkezett, és mind BSc, mind MSc vegyészmérnöki tanulmányait a BME-n végezte. Édesapja hazájának budapesti nagykövetségén dolgozik. Carolina Venezuelában akart továbbtanulni, de hegedűtanárától hallott a Műegyetemről, így inkább ezt választotta.

„Magyarország a második otthonommá vált, és a BME itteni életem legszebb része volt” – vallotta. „Kezdetben persze én is féltem attól, hogy idegen nyelven kell tanulni, de már a második héten használtam az angolt. Oktatóink mindig kedvesek voltak, mint ahogyan a világ minden részéréről érkezett csoporttársaim is. Soha nem felejtem el a legelső egyetemi órát, amelyre a tanárunk görkorcsolyával jött!” Carolina úgy véli, hogy elsősorban időbeosztásának és a kemény munkának köszönheti kiváló tanulmányi eredményeit. A tanulás mellett jutott ideje jógázni, táncolni, nyelvet tanulni és kirándulni is.

„Láttam lovasbemutatót Solton és voltam borkóstoláson Egerben, ezek felejthetetlen élmények” – emlékezett. Szervezői és vezetői képességeit a BEST és az AIESEC diákszervezet tagjaként fejleszthette, így táborokra, tanulmányutakra és nyári egyetemre jutott el Portugáliába, Belgiumba, Franciaországba és Németországba. „Habár sok oktatóm javasolta, hogy kezdjem meg PhD tanulmányaimat, egyelőre inkább dolgozni szeretnék, hogy munkatapasztalatot szerezzek. Talán néhány év múlva elkezdem doktori kutatásaimat is” – ecsetelte Carolina, aki a hazájában kialakult bizonytalan politikai helyzet miatt egyelőre nem tervezi a hazatérést.

Saghar Soleyman Banai Iránból érkezett és gépészmérnöki BSc tanulmányokat folytatott. Első információit a Műegyetemről barátaitól és az egyetemi honlapról szerezte. Érdeklődni kezdett Magyarország kultúrája iránt is, és végül a BME-re esett a választása. „Mint a legtöbb külföldi diáknak, nekem sem volt könnyű a kezdeti időszak” – idézte vissza.

„Elszakadtam a saját országomtól, a családomtól, a barátaimtól, és teljesen új életet kellett kezdenem. Természetesen voltak mind hullámvölgyek, mind sikeres időszakok a tanulásban és a magánéletben egyaránt, de erőssé váltam, és megtanultam megküzdeni az akadályokkal. Magyarország nekem is a második otthonom lett, a BME-s diáktársaimra pedig második családomként tekintek.”
Saghar a közeljövőben gyakornoki programot tervez, majd valamelyik európai egyetemen szeretné folytatni MSc tanulmányait.

- HA -

Fotó: Philip János, Horváth György Ádám