A BME hallgatói a legújabb eto-robotikai újdonságokkal ismerkedtek

A BME Mechatronika, Optika és Gépészmérnöki Informatika Tanszék negyedik alkalommal rendezte meg a Cognitive and Etho-Robotics in iSpace elnevezésű nemzetközi workshopot.

Az idei év újdonságai a külön a BME hallgatói számára tartott nyilvános előadások voltak a CERiS 2015 rendezvényen – tájékoztatta a bme.hu-t Korondi Péter, a Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára. A MOGI Tanszék vezetője kifejezetten fontosnak minősítette, hogy hallgatóik minél többet tudjanak a nemzetközi kutatási trendekről. „Nekünk piacképes tudás átadásával kell őket felkészíteni a húsz év múlva várható kihívásokra és azok megoldására. Magam is sokszor beszélek erről előadásaimon, de kicsit mindannyian olyanok vagyunk, hogy a messziről jött embernek többet elhiszünk” – vélekedett Korondi Péter. A szervezők a mindenki számára nyitott programot a gépészmérnök hallgatók különböző tantárgyainak órarendi előadásaiként hirdették meg. „A hallgatóság létszáma minden esetben nagyobb volt, mint az adott kurzus hallgatóinak száma, az egyik 50 fős kurzusnál például 100 főt számoltunk össze” – számolt be a tapasztalatokról a tanszékvezető.

Hideki Hashimoto és Korondi Péter a tavalyi hasonló workshopon. Fotó: unideb.hu

A Chuo Egyetem intelligens robotika csoportja és a MOGI Tanszék legfontosabb közös kutatási területe az intelligens tér és az eto-robotika. Hideki Hashimoto professzor kutatásait a Chuo Egyetem laborjában Sousuke Nakamura mutatta be a rendezvényen. Hashimoto professzor a kilencvenes években elsőként vezette be az intelligens tér fogalmát, jelenleg pedig azzal foglalkozik, hogy ebben a térben mozgó robotok segítségével hogyan lehet feltölteni tetszőleges helyen tartózkodó, akár mozgó eszközök akkumulátorát vezeték nélküli energiaátvitellel. A jelátvitelben ma már természetes a vezetéknélküliség, de az energiaátvitelben eddig csak mikrohullámú sütőben találkozhattunk ezzel, ahol a sütő fala árnyékolja le az emberre veszélyes hullámokat. Szabad térben egy közelmúltban újra felfedezett elmélet alkalmazásával lehet biztonságosan, vagyis célzottan csak a fogadóegység irányába sugározni az energiát az elektromágneses tér segítségével – hangsúlyozta a BME egyetemi tanára.

A rendezvény másik előadója Trygve Thomessen, a robotikával foglalkozó norvég Producting Programming Methods (PPM) AG igazgatója volt. A MOGI Tanszék ipari professzora arról beszélt, hogy a robotika új területeket hódíthat meg a jövőben, és a robotokat gazdaságosan elérhetővé lehetne tenni a KKV-k számára. A PPM AG rendszeresen fogadja a Gépészmérnöki Kar hallgatóit nyári szakmai gyakorlatra, szakdolgozat, diplomaterv valamint ún. ipari PhD készítésére. Az elmúlt tíz évben tucatnál is több magyar hallgató fordult meg Trondheimben – emelte ki Korondi Péter.

„Mit tanulhatunk az elefántoktól, a kígyóktól és a bagolytól?” – tette fel a kérdést Alon Wolf, az Israelen Institute of Technology (Technion, Haifa) Gépészmérnöki Karának dékánhelyettese, a Biorobotika és Biomechanika Laboratórium alapító igazgatója, aki két 90 perces előadást is tartott MSc és BSc hallgatóknak. Első előadásában kutatócsoportjának fejlesztéseit összefoglalva bemutatta, hogy az elefánt ormányának felépítését és mozgását másolva az endoszkóp sebészeti eszközök bevezetése megoldható kis átmérőjű és kanyargós területekre is. A kígyó mozgásának rögzítésével és másolásával, optikai alapú mozgáselemző rendszerrel pontosítható a földalatti felderítő kamerák mozgása. Szintén mozgáselemző rendszerrel vizsgálva írható le a baglyok ún. scannelő fejmozgása. A professzor második előadása arról szólt, hogy a mozgáselemző rendszerekkel az emberi mozgások is jól rögzíthetők, és a talpnyomás eloszlása, az ízületekben keletkező erők nagysága és iránya a talpra szerelhető különböző nagyságú korongok segítségével módosíthatók. Ez segíti a térdízületre ható erők irányának megváltoztatását, nagyságának csökkentését, amellyel megállítható a térdízületi kopás romlása.

A tanszékvezető végül a legfrissebb kutatási eredményekről elmondta: az MTA-JSPS japán-magyar közös eto-robotikai projekt keretében készült a Leading a Person Using Ethologically Inspired Autonomous Robot Behavior című jelentés, amelynek a BME, az ELTE és a Chuo Egyetem kutatói voltak a társszerzői (a BME-ről Korondi Péter – a szerk.). A három egyetem együttműködésének elismeréseként a legjobb Late-Breaking Reportnak járó díjat kapták idén márciusban az Association for Computing Machinery és az Institute of Electrical and Electronics Engineers emberek és robotok kapcsolatával foglalkozó Human-Robot Interaction HRI2015 konferencián az Egyesült Államok-beli Portlandben (a publikációs díjról részletek itt olvashatók – a szerk.).

Fotó: MOGI Tanszék