Világhódító útjára indult a Feel Flux ügyességi játék

A BME GPK két egykori hallgatója alkotta meg a mágneses erőtér fékező hatását kihasználó eszközt.

„A Feel Flux olyan fizikai törvényszerűségeket mutat be, amelyeket nem várnánk el egy tárgytól: a csőben lelassuló golyó egy „csoda”, azaz, nagyon meglepő jelenség” – ecsetelte Lányi Ádám, a Feel Flux játék egyik ötletgazdája. A mindössze egy rövid csőből és egy golyóból álló eszközt egy éve ismerte meg a nagyközönség. „Szerettük volna kibővíteni a tárgy lehetőségeit: a fizikai jelenség bemutatása mellett egy ügyességi játék kifejlesztését céloztuk meg” – hangsúlyozta Somlyó Tamás, a Feel Flux másik ”szellemi atyja”.

Az eszköz által mutatott fizikai jelenséget a Lenz-törvény magyarázza, amely szerint – némileg leegyszerűsítve – az indukált feszültség által hajtott áram iránya olyan, hogy akadályozza az őt létrehozó erőhatást.
A Feel Flux működésekor a fémhengeren áthaladó, annál kisebb átmérőjű mágneses golyó áramot indukál a hengerben. Az áram által kialakított mágneses tér fékezi a csőbe dobott golyó sebességét, így az nem esik át azonnal, hanem lassan pottyan ki. A játék neve a mágneses fluxusra utal, amely a mágneses erőtér jellemzője.

A golyó neodímiumból készül, amely ritkaföldfém és a legerősebb stabil mágnes alapanyaga. A henger többféle fémből készülhet – réz alumínium, ezüst stb. –, anyaga és vastagsága befolyásolja a golyó áthaladásának idejét.

A két feltaláló tavaly végzett a BME Gépészmérnöki Karon: Lányi Ádám mechatronikai mérnök MSc, Somlyó Tamás termék és formatervező BSc diplomát szerzett. „A közös tanulások során beszélgettünk először a Lenz törvényről. Különféle érdekes videókat néztünk az interneten, és már akkor megpróbáltuk reprodukálni az effektust otthoni körülmények között” – mesélte Tamás. „A videók alatti kommentek a mi gondolatainkra rímeltek: a rézcsövön átejtett mágnes olyan érdekes kísérlet, hogy azonnal kipróbálná a néző is. Azonban hamar rájöttünk, hogy általában nincsenek olyan eszközök a háztartásban, amelyekkel hatékonyan lehetne szemléltetni a jelenséget. Nincs megfelelő vastagságú rézcső, erős mágnes, ezeket valahonnan be kellett szerezni. Így született meg egy olyan termék ötlete, amely „kiszolgálja” a fizikai jelenség iránt érdeklődőket – hasonlóan például a pörgettyűhöz, amely nagyon tetszetős tárgy és a perdület-megmaradást demonstrálja.”

A két fiatal mérnök a gondolat megvalósításához közösségi finanszírozású pénzügyi forrásokat vont be. Megismerkedtek a Kickstarter és az Indiegogo weblapok működésével.”Nagyon tetszett nekünk ez a támogatási modell és láttuk, hogy jó ötletekkel nagyon messzire lehet eljutni” – idézte fel Ádám a kezdeti lépéseket.

Ádám és Tamás tavaly áprilisban indította kampányát az Indiegogo oldalon. A közösségi támogatások menedzselésére létrejött weboldal szerény jutalék fejében platformot nyújt a támogatókat kereső projekteknek. A két fejlesztő célja az első játéksorozat gyártási költsége, mintegy 25000 dollár összegyűjtése volt. A Feel Flux sikerét jelzi, hogy végül 36 918 dollárt kaptak, és a nagy érdeklődésre tekintettel egy alkalommal meg is hosszabbították a kampány idejét. A projekt költségvetését úgy állították össze, hogy a támogatóknak szánt ajándékpéldányok elkészítése és kiküldése után maradjon egy nagyobb készlet az azt követő rendelések teljesítésére. „Később kissé elbizonytalanodtunk, hogy talán hagyományos kockázati tőkét kellett volna bevonnunk a projektbe, de végül is nem bántuk meg a döntésünket” – hangsúlyozta Ádám. „Most úgy tűnik, célszerűbb lenne ’lerohanni’ a piacot: ám ez egy viszonylag könnyen hamisítható játék, így nincs lehetőség a sikeres jogi védelemre. Inkább olyan trendet szeretnénk teremteni, hogy a világon mindenkinek a Feel Flux ugorjon be elsőként a Lenz-törvényre épülő játékokról.” A termék első, rézhengerrel készült darabjait a fizikai jelenség bemutatására tervezték. „Eredetileg Fluxnak szerettünk volna nevezni az eszközt, de egyrészt sok dolog viseli már ezt a nevet, másrészt a célunk az volt, hogy az emberek ne csak lássák, hanem érezhessék is a mindennapokban nagyon ritkán tapasztalható kölcsönhatást” – hangsúlyozta. „Mágnesekkel mindenki játszott gyerekkorában, de ilyen jelenséggel csak nagyon kevesen találkoztak testközelben, ezért is lett az eszköz neve Feel Flux.”

A termék fejlesztésének következő lépéseként a „sportváltozatot” ötlötték ki. „Sokan kérdezték tőlünk, hogy mit lehet még csinálni a tárggyal azon kívül, hogy beleejtjük a golyót a hengerbe?” – mesélte Ádám. „Így született meg az alumíniumcsőből készült játék, amely könnyebb, ugyanakkor a mágnesgolyó kicsit gyorsabban halad át rajta. A golyó feldobásával-elkapásával ügyességi trükköket lehet kitalálni és gyakorolni. „Úgy próbáltuk megalkotni a játékot, hogy az ’easy to play, hard to master’ kategóriába tartozzon. Arra törekszünk, hogy az Feel Flux ügyességi játék változata előbb-utóbb felsorakozzon a jojó, a kendama – japán eredetű golyós játék – és egyéb zsonglőrjátékok mellé.”

A Feel Flux tavaly év végén mutatkozott be a Las Vegasban megrendezett SkillCon-on, amely kifejezetten az ügyességi játékokra szakosodott expó. „Döbbenetes volt látni a kiállításon, hogy a virtuóz kendama-játékosok az első pillanatban ráéreztek a Feel Flux lehetőségeire és elképesztő trükköket találtak ki” – idézte fel Tamás. „A jojó is rendkívül egyszerű játék, de a mesterei hihetetlen dolgokat művelnek vele.”

A játék különlegessége a mágnesgolyó, amelyből kettőt egy csomagban sosem adnak, mert nagyon nehéz megszokni, hogy a golyók rendkívül erős mágnesek, akár egy arasznyi távolságról is összeugranak, becsíphetik a bőrt és sérülést okozhatnak. A golyó méretét úgy határozták meg, hogy eléggé nagy legyen a látványos működéshez, de ne sértse fel a bőrünket, és ne okozhasson fájdalmat.

Habár a Feel Flux kitalálása és fejlesztése egyetlen műegyetemi tantárgyhoz nem kapcsolódott közvetlenül, Ádám és Tamás időnként kikérte egykori oktatói tanácsait. „Szakdolgozati konzulensemnek, Zalavári Józsefnek mutattam meg a terméket a fejlesztés akkori fázisában. Nagyon tetszett neki, de talán kevesebbet várt az ötlettől, mint ami végül lett belőle. Vele a szellemi tulajdonvédelem lehetőségeiről beszéltünk” – mesélte Tamás.

„A Feel Fluxnak még a gondolata sem létezett, amikor az ’Innovatív vállalkozások indítása és működtetése’ című tárgyat végeztem a Gazdaságtudományi Karon” – emlékezett Ádám. „Később felkerestem az oktatót, Vecsenyi Jánost aki készségesen felajánlotta segítségét a pénzügyi tervezéssel és a projektköltségvetéssel kapcsolatban. Az Anyagtudományi Tanszéken pedig Mészáros István docenst kerestem meg. Elkészítettük a játék luxus változatát ezüstből, hogy az Indiegogo révén esetleg felbukkanó nagyon gazdag mecénásoknak adhassunk belőle. Probléma adódott az ezüstötvözet vezetőképességével. Mészáros tanár úr a terület specialistája, annak ellenére segített nekünk, hogy már nem is voltam a diákja. Köszönjük egykori oktatóink önzetlen segítségét.”

Ádám és Tamás távolabbi tervei közé tartozik a jórészt saját kezűleg készített, csomagolt és postázott termékek köré épülő vállalati kultúra meghaladása és egy magasabb szintű munkamegosztás kiépítése – akár kockázati tőke bevonásával.  „Hosszú távú víziónkban szerepel, hogy a játékot eljuttassuk az ügyességi játékok élvonalába. Szeretnénk olyan online közösségi platformot is építeni, ahol a játékosok egymással oszthatják meg tapasztalataikat, filmeket tölthetnek fel a kitalált trükkökről, amelyeket értékelhetnének. Később akár versenyeket is rendezhetnének. Abban reménykedünk, hogy cégünk gyorsan fog növekedni” – összegezték a játék fejlesztői.

- HA -

Fotó: Pintér Erik