Ismét diadalmaskodtak a Műszakik

Hét ország 48 csapata versengett idén Egerben, a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen. A BME csapata megvédte tavalyi elsőségét.

Az egyetemi csapatok az általuk tervezett és épített sűrített levegővel hajtott járművek versenyén ezúttal is távolsági futamon, ügyességi versenyen, valamint gyorsulási számban mérkőztek meg. E mellett a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet és a legjobb futóművet is díjazta a zsűri.

Az összesített versenyt a tavalyi év után ezúttal is a BME hallgatóinak „Műszakik” nevet viselő csapata nyerte: járművük első helyen végzett a kvalifikációs futamon, az időmérőn, a távolsági futamon és a gyorsulási futamon is. A műegyetemisták megdöntötték a legnagyobb megtett táv abszolút rekordját (12 990 m) is, valamint a gyorsulási versenyen normál kategóriában elérték a valaha mért legrövidebb időt (23.871 s). Felkészítő tanáruk ezúttal is Farkas Zsolt, a GPK Gép- és Terméktervezés Tanszék adjunktusa volt.

A Műszakik Senior csapata a kategóriában a távolsági és az ügyességi futamot nyerte meg, illetve versenyen kívül a Pneumobil futamon mért eddigi legnagyobb sebességet érte el (51,76 km/h).

A Műszakik harmadik helyet ért el a az Ipar Napjai (Mach-Tech) kiállításon megrendezett Techtogether GTE Mach-Tech nevet viselő mérnökhallgatói csapatversenyen is. A csapatok kétféle feladatot teljesítettek: egyrészt a kiállító cégek által megfogalmazott kérdésekre kellett válaszolniuk, másrészt pedig a szakemberek és oktatók által összeállított műszaki kérdéskört kellett helyesen kitölteniük.

Fotó: Műszakik Pneumobil Team