„A szervezői munka sosem magányos feladat”

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Hallgatói díját kapta a Gépész Sport Szakosztályt megalapító hallgató.

„Sok időt és energiát igényel a sporttal kapcsolatos szervezői munka, de sohasem tekintettem teherként e feladatra, mert szeretek ezzel foglalkozni” – válaszolta a bme.hu kérdésére Mátics Zoltán végzős gépészmérnök BSc hallgató, akit a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöksége hallgatói elismerésben részesített az egyetemi sport területén végzett több éves eredményes munkájáért.

Zoltán három éve segíti az egyetemi sportéletet. A GPK sportreferenseként a Gépész Sport Szakosztályt alapította meg és számos sportrendezvényt szervezett. A mára hagyománnyá vált „24 órás foci” megszületése is nagyrészt az ő munkájának köszönhető. A Műegyetemi Jeges Estek szervezői csapatát is erősíti: tavaly főszervező volt, a korábbi években pedig személyi vezetőként tevékenykedett. E mellett az első és a második Budapesti Egyetemi Sportnap előkészületeibe és lebonyolításába is bekapcsolódott.

„A Gépész Sport Szakosztály megalapítása volt talán a legnehezebb feladat: új tagokat toborozni, pályázatot kiírni, meghallgatásokon részt venni nagy kihívást jelentett” – emlékezett Zoltán. „Nagyon megtisztelő volt már a jelölés is a Hallgatói díjra. Köszönöm minden oktatómnak a támogatást, hiszen a szervezői munka sosem magányos feladat és ők ott segítettek, ahol csak tudtak. Szerveztünk például közönségtalálkozókat a Kármán Kollégiumban, ahová Cseh Lacit, valamint Vincze Ottót és Böde Danit, két focistát is meghívhattunk. A megkeresésükben Kincses Gábor és Vince Pál tanár úr és Boros Györgyné Éva néni sokat segített.”

Fotó forrása: uj.tnt.bme.hu