A BME GPK lapja az idei magyar bajnok

Továbbra is műegyetemi folyóirat áll az élen a magyarországi kiadású impakt faktoros időszaki kiadványok között.

Idén is első lett a Gépészmérnöki Kar által kiadott Express Polymer Letters (EPL) a Magyarországon kiadott 35 darab IF-es folyóirat közül.   Az EPL már tavaly is győzött, és teljesítménye azért is kiemelkedő, mert a lapot a rangsorban követő nyolc másik folyóirat mindegyikét a világ vezető tudományos folyóirat-kiadói  – például a Kluwer-Akadémiai Kiadó vagy a Springer – jelentetik meg.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar által kiadott Chemical Egineering a tavalyihoz képest hét helyet javítva lett a 25., míg az Építőmérnöki Kar által kiadott Civil Engineering tavaly és idén egyaránt a 28. helyen áll.

A BME által kiadott, a Web of Science-ben nyilvántartott három folyóiratunk új impakt faktora:

1. Express Polymer Letters: 2.761 (előző évi: 2.953)

2. Periodica Polytechnica Chemical Engineering: 0.296 (előző évi: 0.130)

3. Periodica Polytechnica Civil Engineering: 0.261 (előző évi: 0.250)

A tudományos folyóiratokat a rájuk történő hivatkozások száma alapján minősítik (impakt faktor). Az impakt faktor kiszámítását a Thomson Reuters (régebben az ISI, Institute for Scientific Information, ma az SCI – azaz, a Science Citation Index – kiadója) végzi, amely a tárgyévre az adott folyóirat az előző két évben publikált cikkeinek a figyelt folyóiratokban kapott valamennyi idézetét számolja össze, és osztja el a folyóiratban az előző két évben megjelent „idézhető cikkek” számával. 1964-ben jelent meg először a Eugene Garfield által kidolgozott módszer, a fent említett Science Citation Index (SCI), míg az IF-számokat 1975-ben közölték először.
A Web of Science (WoS) bibliográfiai adatbázis segítségével megállapítható, hogy a figyelt körben mely folyóiratokra és kik által fordul elő hivatkozás a leggyakrabban. Az ISI napjainkban több mint 9000 folyóiratot vizsgál.

A hazai impakt faktoros folyóiratok rangsora, 2015

Helyezés

Folyóirat címe

IF száma

Kiadó

1.

Express Polymer Letters

2.761

BME GPK PT

2.

Journal of Thermal Analisis and Calorimetry

2.042

Springer

3.

Journal of Flow Chemistry

1.878

Akadémiai Kiadó

4.

Journal of Behavioral Addictions

1.873

Akadémiai Kiadó

4.

Journal of Behavioral Addictions

1.873

Akadémiai Kiadó

6.

Pathology & Oncology Research

1.855

Springer

7.

Community Ecology

1.214

Akadémiai Kiadó

8.

Reactions Kinetics Mechanisms and Catalysis

1.170

Springer

9.

Journal of Radioanalytical and Nuclear Chemistry

1.034

Springer

10.

Electronic Journal of Qualitative Theory of Differential Equations

0.817

Szegedi  Tudományegyetem Bolyai Intézet

11.

Acta Microbiologica et Imminologica Hungarica

0.778

Akadémiai Kiadó

12.

Acta Physiologica Hungarica

0.734

Akadémiai Kiadó

13.

Acta Vaterinaria Hungarica

0.646

Akadémiai Kiadó

14.

Cereal Research Communications

0.607

Akadémiai Kiadó

15.

Acta Biologica Hungarica

0.589

Akadémiai Kiadó

16.

Applied Ecology and Environmental Research

0.557

Budapesti Corvinus Egyetem

17.

Acta Geodaetica et Geophysica

0.543

Akadémiai Kiadó

18.

Publicationes Mathematicae - Debrecen

0.503

Debreceni Egyetem 

19.

Acta Zoologica Academiae Scientiarium Hungaricae

0.500

Magyar Természettudományi Múzeum

19.

Időjárás

0.500

Országos Meteorológiai Szolgálat

21.

Periodica Mathematica Hungarica

0.479

Akadémiai Kiadó

22.

Acta Mathematica Hungarica

0.429

Springer

23.

Ideggyógyászati Szemle – Clinical Neuroscience

0.386

Literatura Medica

24.

Analysis Mathematica

0.351

Akadémiai Kiadó

25.

PP Chemical Engineering

0.296

BME VBK

26.

Acta Alimentaria

0.274

Akadémiai Kiadó

27.

Civil Szemle

0.264

Új Mandátum Könyv- és Lapkiadó

28.

PP Civil Engineering

0.261

BME ÉMK

29.

Miskolc Mathematical Notes

0.229

Miskolci Egyetem

30.

Studia Scientiarium Mathematicarium Hungarica

0.205

Akadémiai Kiadó

31.

Magyar Állatorvosok Lapja

0.185

Mezőgazda Kiadó

32.

Acta Oeconimica

0.179

Akadémiai Kiadó

33.

Across Languages and Cultures

0.143

Akadémiai Kiadó

34.

Információs Társadalom

0.045

INFONIA Alapítvány

35.

Acta Linguistica Hungarica

0

Akadémiai Kiadó