Kreatív pénzügyi megoldásokat díjazott a BME és a Gránit Bank

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar hallgatóinak újításai a bankolást könnyítik meg mind a lakosság, mind a vállalati ügyfelek számára.

A BME VIK Automatizálási és Alkalmazott Informatika Tanszékével karöltve a Gránit Bank pályázatot írt ki innovatív pénzügyi mobilalkalmazások kifejlesztésére a kar hallgatói számára. Az 1,3 millió forint összdíjazású pályázatra beadott húsz legjobb munkát EFOTT belépővel jutalmazták, az első három helyezett pedig a bank 160 ezer forinttal feltöltött kártyáját, valamint egy általuk választott csúcskategóriás okostelefont kapott. A díjakat Vajk István tanszékvezető professzor és Hegedüs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója adta át a nyerteseknek, akik a nyári szünet után nyilatkoztak a bme.hu-nak.

„Nagyon szeretem a műegyetemi közeget, sok szakmai segítséget és ösztönzést kapok az oktatóktól” – válaszolta Majláth Zoltán harmadéves villamosmérnök hallgató, aki egy – a kiadások és a bevételek kezelésére egyaránt alkalmas – mobilbank megalkotásával lett első a versengésben. „Rengeteg lehetőség van kibontakozni, például az értékes díjazású pályázatokra és versenyekre lehet nevezni minden félévben. Most egy komplex banki pénzügyi alkalmazást készítettem.”

Fotó: Molnár Ádám

Zoltán a tervezés során elsőrendűnek tekintette az ergonómiai szempontokat és ügyelt arra, hogy minden funkció elérhető legyen legfeljebb két művelettel (húzás, kattintás) bármely menüpontból. Néhány, számára fontosnak tartott újítást is alkalmazott, mint például az ujjlenyomatos azonosítás, a mobiltelefonnal segített Netbank beléptető, a kiadás- és bevételtervezők, valamint a kártyahasználati biztonsági asszisztens. Utóbbi rendeltetése, hogy ha a vásárlás helye gyanúsan távol van a telefon helyétől, akkor riasztás érkezzen a banktól. A hallgató évfolyamtársait is végigkérdezte, akik szívesen segítettek az ötletelésben. „A kivitelezésben nagy segítségemre volt az BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének Android alapú szoftverfejlesztés című szabadon választható kurzusa, amely részletes ismereteket adott egy komoly üzleti alkalmazás fejlesztéséhez: itt értesültem magáról a pályázatról is. Kiemelném Ekler Péter tanár urat és Fekete András gyakorlatvezetőt, ők készséggel segítettek a felmerülő problémák megoldásában a készülő pályamű kódjának írásakor. Ez kulcsfontosságú volt, hiszen a pályázattal azonos félévben tartott előadásokon és gyakorlatokon ismerkedtem meg a fejlesztés alapját képező Android rendszerrel” – hangsúlyozta a győztes pályázatot benyújtó hallgató.


„Már gyerekkorom óta érdekelnek a számítógépek, régóta tudom, hogy informatikus szeretnék lenni” – vallotta Fülöp Ádám harmadéves BSc mérnökinformatikus hallgató, aki egy mobil bankkártya-zárolóval pályázott. „Az egyetemen számomra a legfontosabb többletet az a néhány kiemelkedően jó oktató jelenti, akik igazán meg tudtak velem szerettetni egy-egy témát. Ezen a területen szeretnék elhelyezkedni is, akár alkalmazottként, akár – idővel – a saját cégemnél, ahol ötleteimet valósítanám meg.”

Az Ádám által fejlesztett alkalmazás segítségével a felhasználó letilthatja az internetes és az 5.000 forintnál nagyobb értékű PayPass fizetéseket a bankkártyájáról, így csökkentve a visszaélés esélyét. Ha a kártya tulajdonosa fizetni szeretne, megnyitja a telefonon az alkalmazást, feloldja a kártyát, fizet, majd visszazárja azt. Amennyiben valaki mégis fizetni próbál egy letiltott kártyával, arról a tulajdonos értesítést kap a telefonjára. Testre szabható, hogy milyen fizetések legyenek letiltva – csak internet, csak PayPass vagy mindkettő –, beállítható egy PIN kód is az alkalmazáshoz, valamint automatikus zárolás is lehetséges néhány perccel a feloldás után. „Az alkalmazásom ötletét közvetve a barátaimtól és édesanyámtól kaptam” – mesélte a hallgató. „A verseny meghirdetésekor rengeteget konzultáltam a barátaimmal, hogy mire lenne szükség, milyen ötleteik vannak, így szépen lassan kialakult egy kép az alkalmazásról, majd minden ilyen beszélgetés után csiszolódott a koncepció. Édesanyám pedig hónapok óta nyaggatott, hogy állítsam a lehető legalacsonyabbra a limitet a bankkártyámon, tartva az internetes visszaélésektől, amelyeknek sajnos már a családunkban is volt elszenvedője.”


„Az én fejlesztésem a pályázatra beadott legtöbb programmal ellentétben nem a lakossági ügyfeleknek, hanem a kis- és középvállalkozásoknak készült” – hangsúlyozta Fényes Imre, aki egy hitelbecslést és hiteligénylést megkönnyítő alkalmazással pályázott. A hallgató két éve dolgozik egy multinacionális telekommunikációs vállalat fejlesztőjeként is. Szabadidejében zenéléssel foglalkozik, több zenekarban is játszik.

Eddig hitelbecslő funkció csak online felületen keresztül volt elérhető, a telefonos alkalmazás fejlesztése teljesen más megközelítést igényelt. „A szokásos funkciók mellett igyekeztem kihasználni a mobil platform adottságait, így a becslés és egy adott hitel kiválasztása után lehetőség van a dokumentumokat akár a kamera segítségével előre feltölteni, időpontot foglalni, ezt elmenteni a naptárba, az irodába útvonalat tervezni, és természetesen bármikor egyszerűen felvenni a kapcsolatot a bank munkatársaival. Az alkalmazás az időpont előtt automatikusan figyelmeztet is” – foglalta össze Imre, aki a következő félévben fejezi be a villamosmérnöki mesterképzést.

A hazai tulajdonosi háttérrel rendelkező Gránit Bank fiókhálózat nélkül, elsősorban az elektronikus csatornákra alapozva szolgáltat. A hazai pénzügyi piac informatikai fejlesztései és az innováció iránt elkötelezett stratégiája eredményeképpen a The European angol gazdasági magazin szerint 2014-ben Az év bankja lett Magyarországon, „részt vállalva a jövő informatikai szakembereinek felkészítésében és támogatva a világhírű tehetségeket kibocsátó itthoni informatikai képzést.”

-HA-