Programok minden nemzedéknek

Mintegy húsz helyszínen közel száz előadással és bemutatóval várta a BME a tízedik Kutatók Éjszakája látogatóit.

Széles programkínálat várta azt a közel négyezer érdeklődőt, aki a kedvezőtlen időjárás ellenére ellátogatott a műegyetemi programokra.

A már „hagyományos” programok mellett a régi szereplők új módon is bemutatkoztak: például a Nukleáris Technika Intézet különböző korú gyermekeknek szervezett programot, amelyen a legfiatalabbak játékos formában ismerkedhettek meg az MRI-vel és a sugárzásmérő eszközökkel.

Minden évben nagy érdeklődés övezi a nagyfeszültségű labor látványos bemutatóit.

Az udvar is laboratóriummá vált a Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratórium előtt. Az érdeklődők az örvényágyút is kipróbálhatták.

Két keréken gyorsabb. A jövő járműve lehet az elektromos kerékpár? A látogatók az ST parkolóban tesztelhették a Bosch egyik új fejlesztését, az E-bike-ot.

Védősisak kötelező! A Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék földrengés-szimulátora és bemutatója ezúttal is a közönség egyik kedvence volt.

A látványos kémiai kísérletek minden évben megtöltik a CH épület nagy előadóját.

Hegyesi Donát mechatronikai mérnök-hallgató először mutatta be saját fejlesztésű robotját, Danielt ezen az éjszakán az érdeklődőknek (a műegyetemistával készült korábbi interjúnk itt olvasható – a szerk.)

A Lágy Anyagok Kutatócsoport a háztartásokban is fellelhető anyagok különleges viselkedését demonstrálta kísérleteivel a Központi épület Aulájában.

A nagyfeszültségű vezetékek és a madarak különleges kapcsolatát ismerhették meg a V1 épület látogatói.

A FINE (Fiatalok a Nukleáris Energetikáért) alapvető célja a nukleáris energetikához tartozó tévhitek eloszlatása. Bemutatták az atomerőmű működését, valamint a természetes és a mesterséges sugárforrások hatását az életünkre.

A Paradicsom Csapat elektromos autója és a Műszakik Pneumobil Team sűrített levegővel hajtott járműve az este legkedveltebbjei közé tartozott.

Ábrahám György a színtévesztésről tartott előadást, amely után a jelentkezők színtévesztés-vizsgálaton is részt vehettek. A diagnózist követően pedig kipróbálhatták a speciális korrekciós szemüveget.

A BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék egy vízrakétával mutatta be a rakétahajtás előnyeit.

A zene hanghullámaira táncoló lángnyelvek ezúttal is sikert arattak.

- HA -

Fotó: Takács Ildikó, Philip János