„Hagyományba foglalt tisztelgés” 1956 emléke előtt

Számos közéleti személyiség, köztük Magyarország honvédelmi minisztere is eljött a Műegyetemre, hogy köszöntse az akkori idők hőseit, és üzenjen a mai utódoknak.

„Hazafiként feltétlenül helyt álltak egykori hallgatóink, iskolateremtő professzoraink, a fiatalok által kedvelt, népszerű oktatók pedig atyaian támogatták, védték őket, amelynek később meghurcolás lett az eredménye” – emlékezett Józsa János rektor az 1956-os forradalom és szabadságharc előestéjén az 59 évvel ezelőtt történtekre.

Azok a magyarok, akik a nemzet vészkorszakai után hagyták el az országot, továbbra is rendületlenül képviseltek minket – vélekedett a BME vezetője. Józsa János beszédében tanszékvezető elődje, Mosonyi Emil Kossuth- és Széchenyi-díjas vízépítő mérnök, akadémikus alakját idézte fel, akit a Műegyetem oktatóinak Forradalmi Bizottságának munkájában vállalt szerepéért elbocsátottak, majd az országot elhagyva több évtizeden át a Karlsruhe-i Műszaki Egyetem legendás professzoraként tevékenykedett (e bizottság tagjai voltak többek között Korányi Imre, Kerkápoly Endre, Kollár Lajos, Csonka Pál, Rados Jenő, Heller László vagy Simonyi Károly).

Józsa János emlékeztetett arra, hogy a mai hallgatók és oktatók számára is a legfontosabb a tanulás és a kiváló mérnökök képzése az országnak, ugyanakkor „idézzük fel az egykori lányhallgató emlékét is, aki a forradalom első napjaiban virágot tűzött Mosonyi professzor zakójába köszönetként azért, hogy támogatásáról biztosította diákjait.”

„A legnemesebb parancsot követve a műegyetemisták mindent odaadtak a hazának” – méltatta ’56 hazafi egyetemistái bátornak és történelminek nevezett tetteit Simicskó István. Magyarország honvédelmi minisztere a közösség, a hazájuk javára alkotni akaró és tudó emberekként tekint a forradalom műegyetemista fiataljaira, az Aulában helyet foglaló egykori hallgatókra, akik „jogosan és bátran bírálták a rendszert, és igaz ügyet szolgáltak.”

Professzoraik pedig nemcsak oktatták, hanem nevelték is őket, és értékrendet adtak nekik – tette hozzá Simicskó István, nyomatékosítva a rektori gondolatokat is. A honvédelmi miniszter szerint a magyarok fontos tulajdonságai a bátorság, a szabadság iránti vágy és a bajok felismerésének jelzése – mindebből a műegyetemisták az egész világnak példát mutattak 59 évvel ezelőtt.

Minden évben megható érzés Veletek szemben állni – fordult egykori műegyetemista társaihoz Hajtó Ödön. A Műegyetem 1956 Emlékbizottság elnöke külön köszöntötte Fekete Tamást, a Forradalmi Bizottság egyetlen élő tagját, a Műegyetem akkori fiatal oktatóját, aki Kanadából érkezett az ünnepségre, Kiss Tamást, a szegedi egyetem egykori diákját, aki 1956. október 22-éhez hasonlóan most is eljött a Műegyetemre, valamint Koszmovszki Edinát, aki 59 évvel ezelőtt a Rádió előtt összegyűlt tömegnek olvasta fel a műegyetemisták által megfogalmazott 16 pontot.

„E határozat az új magyar történelem hajnalán született több ezer, hazáját szerető magyar ifjú spontán megmozdulásából” – ismételte meg a Műegyetem 1956 Emlékbizottság elnöke az 1956. október 22-én este elfogadott határozat zárómondatát. „Kulcskérdéssé vált a rendszerváltás a nagygyűlésünkön, a kommunizmus bukása ezzel az eseménnyel kezdődött meg”– nyomatékosította Hajtó Ödön.

Kotiers Róza a pozsonyi székhelyű Diákhálózat képviseletében köszöntötte az ünnepségen részt vevő 56-osokat, akiket a forradalom elindítóinak nevezett. E kezdeményező szerepet most a mi generációnk hivatott átvenni – fordult a Műegyetem Aulájában megjelent fiatalok felé. „Akik ma itt vannak közöttünk és végigélték azt a napot, azért váltak igazi hősökké, mert nem féltek tenni a közös célokért” – fogalmazott a külhoni magyar fiatalok képviselője. Kotiers Róza a jövőbeli magyar értelmiségtől azt várja, hogy elődeik méltó utódjaiként, „fáklyaként járjanak elöl jogaik védelméért.”

Az ünnepségen Takács Bence előadóművész Márai Sándor: Mennyből az Angyal című versét adta elő. Az ünnepség végén a Műegyetem 1956-os hősi halottjai emléktáblájánál helyezett el koszorút Magyarország Kormánya nevében Simicskó István honvédelmi és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter; Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, valamint Németh János, az Alkotmánybíróság volt elnöke; Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere; Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Emlékbizottság elnöke és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke; Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke és Daku Dávid, a BME Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke; valamint Józsa János rektor és Barta-Eke Gyula kancellár.

A koszorúzás alatt a Műegyetem Szimfonikus Zenekara Beethoven Egmont-nyitányát játszotta Erdélyi Dániel vezényletével.

A megemlékezésen részt vettek az egyetem vezetői: Kollár László tudományos és innovációs rektorhelyettes, Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, Dunai László, az Építőmérnöki Kar dékánja, Czigány Tibor, a Gépészmérnöki Kar dékánja, Molnár Csaba, az Építészmérnöki Kar dékánja, Faigl Ferenc, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja, Jakab László, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar gazdasági dékánhelyettese, Szabó András, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese, Pipek János, a Természettudományi Kar dékánja és Andor György, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja.

Jelen volt Péceli Gábor, a BME korábbi rektora, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Szívós Mária és Salamon László, mindketten az Alkotmánybíróság bírái, Kun-Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára, Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, valamint Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke.

Az ünnepséget megelőzően Barta-Eke Gyula kancellár és Hajós Róbert műszaki kancellárhelyettes az egyetem Budafoki úti bejáratánál elhelyezett emléktáblát koszorúzta meg, az ünnepség után pedig a BME vezetői és meghívott vendégei az udvaron felállított emlékhelynél tették tiszteletüket.

 

-BK-

Fotó: Philip János