„Kutatásainkban versenyt futunk az idővel és a technológiai újításokkal”

A Műegyetem oktatója első nőként, ráadásul villamosmérnök szakemberként kapta meg a gépészmérnököket tömörítő amerikai szervezet, az ASME egyik rangos díját.

Az integrált áramkörök és a fotonikai eszközök tokozásának kutatásaival foglalkozó tudományos közösség az „Allan Kraus Thermal Management Medal” díjjal tüntette ki Rencz Mártát, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikus Eszközök Tanszéke tanszékvezető-helyettesét. A műegyetemi oktató az elektronikai és a termikus kölcsönhatásokkal végzett kutatások keretében az integrált áramkörökkel és elektronikai eszközökkel kapcsolatos termikus hatások terén elért világszínvonalú tudományos eredményeiért, a szakmai közösségépítésben végzett innovatív kezdeményezéseiért kapta meg az elismerést. A díjat odaítélő ASME (American Society of Mechanical Engineers) szervezet kiemelte a professzorasszony kutatásainak jelentős hatását a mikroelektronikai iparra.

„Eddigi pályafutásom legrangosabb elismerésével tüntetett ki a gépészmérnöki kutatói közösség, amely a kutatásainkban kifejlesztett módszerek segítségével olyan új információkhoz juthat az elektronikai termikus folyamatokról, amelyekre korábban nem volt lehetőségük. Mindez persze nem egyedüli érdemem, ezen a területen csak csapatmunkával lehet kiemelkedő sikereket elérni. Úgy értékelem, hogy a díj személyemen keresztül valamennyi, a munkáimban részt vevő kollégát, az egész Elektronikus Eszközök Tanszéket és az általunk létrehozott cégben dolgozó munkatársakat is jutalmazza” – fejtette ki Rencz Márta a bme.hu kérdésére. A Műegyetem tudósa a tanszék korábbi professzora, Székely Vladimir nevéhez fűződő az 1970-es években a tranzisztor tokokra kidolgozott algoritmust alkalmazta az integrált áramköri tokok vizsgálatára.

„Az integrált áramkörök elsősorban a túlmelegedés következtében mennek tönkre, így különösen fontos az áramkör belsejében keletkező hő távozásának vizsgálata a körülvevő tokból” – foglalta össze a kutatásainak központi témáját a kitüntetett oktató. „Az integrált áramkört körülölelő toknak kell biztosítania, hogy az eszköz belsejében keletkező hő minél könnyebben és minél gyorsabban távozzon. Ha ez nem történik meg, az áramkör paraméterei és így a feszültségek is megváltoznak, ami az egész szerkezet rendellenes működését hozza, így az tönkremegy, akár el is füstöl.” Rencz Márta és kollegái kísérleteikben elektromos jelekkel vizsgálják az áramkörök hőmérséklet emelkedésének időbeli változását, amelyből a hőáramlás útjára lehet következtetni. E módszerrel a díjazott oktató az elektronikai rendszer megbízhatóságát és az áramkörökben zajló kontaktusok minőségét kutatja, így gyorsan és nagy pontossággal képes megbecsülni az integrált áramkörrel működő elektronikai eszközök megbízhatóságát. Világszerte is elismert kutatási eredményeit a nemzetközi elektronikai és félvezető ipar is alkalmazza, tudományos munkája szerves része a BME VIK Elektronikus Eszközök Tanszéke által oktatott graduális és posztgraduális tantárgyak anyagának is. Mi több, ma a világban minden jelentős félvezető- vagy mikroelektronikai gyártó és tokozó cég a professzorasszony vezetésével létrehozott vállalatnál kifejlesztett műszereket és módszereket használja az áramkörök tokjainak megbízhatóságának kiértékelésére.

„Büszke vagyok arra, hogy a kutatásainkkal számtalan mérnök, főleg a gépészek életét és munkáját tettük egyszerűbbé” – összegezte Rencz Márta. „Olyan szakterületet választottam, amely szüntelen kutatómunkát igényel. Az eredetileg kifejlesztett eljárás egy pontszerű diszcipáló (a betáplált elektromos energiát hővé alakító) elem egyenletes és egydimenziós hőterjedését írja le, ám a mai eszközök sokkal bonyolultabbak ennél. A módszer alkalmazhatósága minden újabb típusú eszköz esetén újragondolandó, így nincs megállás a kutatásainkban.” Márta munkatársaival a kidolgozott eljárás folyamatos továbbfejlesztésén dolgozik, sőt, ahogyan fogalmazott, „folyamatosan versenyt fut az idővel, és kutatásaiban igyekszik lépést tartani a technológiai újításokkal”. Jelenleg annak lehetőségeit kutatja, hogy a teljesítmény-elektronikai eszközök élettartamának előrejelzése milyen módon oldható meg a módszere segítségével, e mellett csapatával olyan modellezési eljárásokat dolgoz ki, amelyekkel például az okostelefonok termikus viselkedése gyorsabban és egyszerűbben vizsgálható.

Rencz Márta a 2009-es megalapítása óta első és egyedüli nőként kapta meg az amerikai ASME szakmai szervezet díját. Öt különböző ország ipari és egyetemi szakértői terjesztették fel a díjra, amelyet korábban neves amerikai egyetemek (például a Stanford University) professzorai kaptak meg. „Zavarba ejtően nívós ez a díj, amely komoly jel a szakmai társak részéről a munkám elismerésére, főként nőként, egy alapvetően férfiak uralta hivatásban” – hangsúlyozta a kitüntetett oktató. Úgy véli, villamosmérnöki szakmájára különösen igaz, hogy nem könnyű nőként érvényesülni, és ez lehet az egyik oka annak, hogy kevés lány választja hivatásként például a mikroelektronikai tervezést, pedig az Rencz Márta szerint igazán nőknek való szakma. „A lányok precízsége, sokoldalúsága és szépérzéke is segítheti őket abban, hogy e terület kiváló művelőivé váljanak” – fűzte hozzá, bátorítva a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy használják ki tehetségüket, és tanuljanak tovább mérnöki területen. Nemrég átvett kitüntetéséről úgy tartja, hogy „újabb megerősítése annak, hogy a hazai tehetség nem ismer határokat, és a Műegyetem neve, rangja, valamint az itt zajló szakmai munka méltán vetekszik a neves nyugati egyetemekével. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek az eredménynek!”

Rencz Márta 1973-ban szerzett villamosmérnöki diplomát a BME Villamosmérnöki Karán, ugyanebben az évben végezte el a BME Mérnöktanári szakát is. 1980-ban egyetemi doktori címet, 1995-ben PhD fokozatot szerzett. 2005-ben az MTA doktorává választották. 2005-től 2014 januárjáig a BME VIK Elektronikus Eszközök Tanszék vezetője volt, szakmai kutatási feladatai mellett jelenleg tanszékvezető-helyettesként dolgozik a Műegyetemen. 2013-ban díszdoktorává választotta a Tallini Műszaki Egyetem. Rencz Márta sok éve bírál európai uniós kutatási pályázatokat, szerkesztője a Microelectronics Journal című Elsevier lapnak, amelynek impact faktora 0,912.

Korábbi állami kitüntetései és szakmai elismerései:
2013 – BME VIK PRO FACULTATE díj
2006 – az IEEE Transactions on Components and Packaging Technologies 2005. évre szóló best paper díja
2001 – Harvey Rosten Díj az elektronikai eszközök termikus vizsgálatáért
2001 – megosztott DATE IC dizájn díj
1997 –Széchenyi professzori ösztöndíj

 

 

Avram Bar-Cohen professzor, az ASME Allan Kraus Thermal Management Medal díjbizottságának az elnöke a következőképpen nyilatkozott Rencz Márta kitüntetéséről: “Dr. Rencz has received the Allan Kraus Thermal Management Medal based on her impressive body of work in the thermal test, characterization, and analysis of semiconductor devices and packages, as well as her extraordinary success as a business and technology leader. She is highly regarded worldwide as an expert in thermal metrology and, today, we are delighted to recognize her extensive and innovative contributions to the electronic industry.”

TJ - TZS

Fotó: Takács Ildikó