Két műegyetemi csapat is rajthoz áll a Shell Eco-marathon Europe 2016 versenyén

A jövőnket is meghatározó energiahatékony gépjármű-technológiai megoldásaikat mutatják be BME-s hallgatók Londonban.

Június 30. és július 3. között a londoni Queen Elisabeth parkban rendezik meg a négynapos, ingyenes és nyilvános „Make the Future” fesztivált, amelyen a Shell Eco-marathon Europe 2016 verseny fiatal innovátorai, azaz 29 ország közel 200 diákcsapatának tagjai ismertetik izgalmas ötleteiket. A rajt előtt néhány nappal a magyar versenyzők a BME-n mutatták be találmányaikat a közönségnek.

A műegyetemi csapatok számos újdonsággal készülnek a versenyre: a Paradicsom csapat például az első kerékben helyezte el járműve motorját. Horicsányi Krisztina, a Paradicsom vezetője a bemutatón a versenyzés szeretetéről és az elektromos autók népszerűsítéséről beszélt, mint fő motiváló tényezőkről a felkészüléskor. Úgy vélekedett, hogy „egy olyan autót építettek, amelytől remélhetőleg sokaknak eláll a lélegzete”.

Kedves Bertalan, a GSZK Shark Team vezetője szerint az új autó mellett az új versenypálya is nagy kihívásokat tartogat, ám – ahogy fogalmazott – megvan bennük a kellő motiváció, hogy megbirkózzanak a problémákkal.”

Magyarországot hat társaság képviseli a nemzetközi versenyen: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Paradicsom csapata és a GSZK Shark Team csapata mellett a Debreceni Egyetem DE MFK csapata, a Szegedi Tudományegyetem STECO csapata, a győri Széchenyi Egyetem SZEnergy csapata, valamint egyetlen középiskolás magyar indulóként a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjainak Kandó Electric csapata.

A versenyzők hónapokon át tartó kutatómunkáról tesznek tanúbizonyságot a szigetország fővárosában: olyan járművek kifejlesztésén dolgoztak, amelyeknek minél hosszabb távot kell megtenniük a lehető legkevesebb üzemanyag felhasználásával, azaz, kevesebb károsanyag-kibocsátással, és nagyobb energiahatékonysággal.

A megmérettetésre szerte a világból neveztek az érdeklődők. Egy szingapúri csapat például egy 3D nyomtatással készült autóval áll rajthoz. A francia indulók gyantával bevont selyemszálas autóval indulnak el, amely olyan könnyű, mint egy görögdinnye. Egy angol társaság pedig fából készült, összeszerelhető, összecsukható és könnyen szállítható modelljével startol.

Shell Eco-marathon verseny

Évente háromszor, három helyszínen, Amerikában, Ázsiában és Európában rendezik meg az üzemanyag-hatékonysági versenyt, amelyen a rajthoz álló csapatoknak 1 liter üzemanyaggal, vagy 1 kWh energiával a lehető leghosszabb utat kell megtenniük. A saját fejlesztésű járművek versenye egyúttal a mérnökhallgatók és technikusok ötletbörzéje, és másik célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a környezettudatos közlekedés fontosságára és a környezettudatosság integrálására a járműiparba. A résztvevők „prototípus” és „városi koncepció” kategóriában indulhatnak, és hét üzemanyagtípus (benzin, dízel, etanol, GTL, azaz földgáz-származék, CNG, azaz sűrített földgáz, hidrogénes üzemanyagcella és akkumulátor/elektromos) felhasználása közül választhatnak.

TZS - TJ

Fotó: Takács Ildikó