Kreatív feladatokat ad a művészet és az esztétika megértésére, így a „szépség” felfedezésére tanítja hallgatóit interaktív óráin Jász Borbála, a BME GTK művészettörténésze.

„A világról alkotott képünk teljességéhez a humán tudományokra, köztük a művészet közvetítette értékekre is szükségünk van. Tapasztaljuk, hogy napjaink tömegoktatásában a diákok részéről megnőtt az igény olyan tantárgyakra, amelyek tágítják a perspektívát, és nem csak egy választott szak szűk értelmezése szerint nyújtanak új ismereteket. Kurzusaimmal olyan többletet szeretnék adni a mérnököknek, amelynek gyakorlati hasznát vehetik a mindennapi életükben. Könnyebben megfejthetik a művek mögött rejlő alkotói motivációt, vagy a művészt befolyásoló életkörülményeket az alkotás létrehozásakor” – összegezte az „Esztétika” és a „Tárgyak, formák, képek” című kurzusok célját Jász Borbála, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomismeret Intézet Filozófia és Tudománytörténet Tanszék tanársegédje. Borbála kurzusait a Műegyetem bármely hallgatója felveheti.

„Szeretném lerombolni azt a főként műszaki beállítottságúakban élő sztereotípiát, hogy a művészet szükségképpen távol áll tőlük” – állítja a fiatal oktató. Szerinte ennek éppen az ellenkezője igaz, és a művészet szerves része mindannyiunk életének. „Ott van a hétköznapokban, az otthonunkban, a használati tárgyakban és az épületekben, csak meg kell tanulni felismerni, értékelni és őszinte véleményt alkotni róluk. 

Hat féléve tanítja az „Esztétika” és a „Tárgyak, formák, képek” című tantárgyakat, amelyeket főként az építész- és terméktervező hallgatóknak szántak, ám Borbála tapasztalata, hogy egyre több általános mérnökképzésben résztvevő diák érdeklődik a kurzusok iránt. „Minél színesebb a szeminárium összetétele, annál több vélemény és álláspont ütközik az óráimon, így több szempontból megvizsgálhatunk egy épületet, tárgyat vagy művészeti korszakot” – osztotta meg a GTK oktatója.

A kurzusokon a budapesti művészeti és építészeti alkotásokat a szecesszió korától kezdve egészen a diákok által leginkább megérteni vágyott kortárs modernitásig elemezik. Jász Borbála fontosnak tartja, hogy tanítványaival ne csak az elméletet ismertesse meg, így az órák harmadát „terepen” töltik. Rendszeresen ellátogatnak a Művészetek Palotájába, amely – ahogy fogalmazott – „önmagában is építészeti érték”. A kurzusok külső helyszíne volt még a Budapest Galéria, a Ludwig Múzeum, sétát tettek Pasaréten, és elemezték a Műegyetem történelmi és lágymányosi kampuszának épületeit is.

„Fontos, hogy a hallgatók közelebb kerüljenek a művészethez az óráimon, és fizikailag is érezzék egy-egy tárgy vagy épület anyagát, így amikor lehetőséget kapunk rá, megérintjük azokat és a helyszínen végezzük az elemzéseket” – árulta el a bevezető lépésekről a fiatal oktató. Arra törekszik, hogy a hallgatók a feldolgozott témához személyes viszonyulást alakítsanak ki, és bátran mondják el gondolataikat egy-egy alkotásról, még akkor is, ha az nem nyerte el a tetszésüket. „A művészetben is elfogadható, ha valamit csúnyának tartunk. A diákok örömmel fogadják azt a gyakorlatot, amelyben szakirodalommal támasztjuk alá a giccs vagy a ’csúnya’ létezését. A rút is egy esztétikai kategória, amelyet megfelelő indokokkal kell alátámasztani” – hangsúlyozta. „A múzeumi látogatásokon minden hallgató kiválaszt egy számára érdekes alkotást, amelyet közösen megvizsgálunk aszerint, hogy összhangban van-e a mű címe azzal, amit ábrázol. A diákok a következő órára felkészülnek a művész munkásságából, így megértik a kiválasztott alkotás illeszkedését az életpályájába.”

„A hallgatók egyik közkedvelt témája a kortárs művészeti alkotások elemzése. Ezeknek nem feltétlenül az a céljuk, hogy gyönyörködtessenek” – hívta fel a figyelmet Jász Borbála. „Az alkotó együtt ’rezdül’ a társadalommal, ám érzései és a társadalomról alkotott képe kifejezéséhez nem a hagyományos eszközöket vagy módszereket alkalmazza.” Példaként Hajas Tibor street artist, azaz utcai művész, az akció és a performance művészet megteremtője munkásságát említette, aki többek között mondatrészleteket rajzolt falakra vagy szendvicsembernek öltözve közvetített üzenetet a járókelőknek. „Hajas Tibor művészeti megnyilvánulásai napjainkban elsőre nevetségeseknek tűnhetnek, ám alaposabban megvizsgálva az életútját láthatjuk: a hetvenes évekbeli alkotókorszaka egybeesett a szólásszabadság korlátozásával, amely ellen ilyen társadalomkritikai megnyilvánulásokkal küzdött. Az alkotó, mint a társadalom jelképes szócsöve hívja fel a figyelmet egy problémára. Óráimon e háttérben húzódó információk és motivációk felfedezésével segítem a hallgatókat a művészet befogadásában és hozzáállásuk átértékelésében. A fiatalok többsége a félév végére megérti ezt, és az elméleti háttérrel a tarsolyukban a környezetük értő felhasználói lesznek, azaz könnyebben átlátják a művészeti alkotások mögött rejlő társadalmi, filozófiai összefüggéseket.”

A kurzusok másik közkedvelt témája a fotorealisztikus ábrázolás tanulmányozása: „néhány évszázaddal ezelőtt festményekkel dokumentálták a történéseket, ám a fotózás megjelenésével a festészet elveszítette e funkcióját, sőt, dokumentálási legitimitását is, így egyre jobban elterjedt az absztrakt stílus” – említett egy újabb példát Jász Borbála. Az órán nemcsak épületek és művészeti alkotások elemezése zajlik, hanem például tömegközlekedési eszközöké is: a résztvevők a fényeket, a hangokat, a megállókat vagy akár a kényelem lehetőségeit veszik számba. Színtannal is foglalkoznak, a kurzus vendégelőadójaként Borbála egy korábbi vegyészmérnök tanítványa a fizikai jellemzőik mentén mutatja be a színeket. „Az egyik legújabb slágertémánk a ’brutalizmus’ irányzata. Képviselői a betont emelték be a művészet alapanyagai közé, ami megjelenik a hétköznapi használati tárgyakban, például ékszerekben vagy ruházati díszítő elemként is” – árulta el Jász Borbála.

A kurzusokat szóbeli vizsga és projektmunka zárja. „Vannak hallgatók, akik művészi hajlamokat is felfedeznek magukban otthoni projektmunkájuk teljesítése közben. Volt olyan diákom, aki vasutas tablót készített, megint más az otthoni lépcsőház színes festett ablakainak kicsinyített mását készítette el üvegfestékkel” – említett néhány munkát, amelyet a vizsga részeként szóban elemeznek a diákok. „Célom, hogy a tanítványaim élvezzék a tanulást, jól érezzék magukat úgy, hogy közben számot is adnak tudásukról.”

Borbála kihívásként tekint arra, hogy bölcsészként mérnököket oktat, és kifejezetten e miatt választotta a BME-t doktori képzése színhelyéül. „Szeretném bebizonyítani, hogy a filozófia és a művészettörténet nem halott tudományok, és egy mérnöknek is származhat gyakorlati haszna e tudományágak megismeréséből.”

Jász Borbála filozófia és művészettörténeti szakon végzett, majd építészettörténetre szakosodott. Mindig is kereste a kapcsolatot, amely összeköti a filozófiát és az építészetet. A Műegyetemen váltja valóra vágyát, és doktoranduszként a két világháború közötti időszak építészeti értékeit vizsgálja Ligeti Pál építész munkáinak elemzésével. „A tanítványaimhoz hasonlóan először én is szkeptikus voltam a művész épületeivel szemben, egészen addig, amíg megismertem az életét, és felismertem alkotásaiban építészetének céljait és hányattatott élete élményeinek megnyilvánulását.”

Borbála kurzusai kedveltek a hallgatók körében. Örömmel tölti el, hogy ősztől modernizálhatja a tantárgyi tematikát, és több hallgatónak oktathat. Az „Esztétika” kurzus „Budapest világváros (Építészet-esztétika)” címen, a „Tárgyak, formák, képek” tantárgy pedig „Trend és stílus (Tárgyesztétika)” néven érhető el szeptembertől. „Az új címek lefedik a modernizált tartalmakat” – hangsúlyozta Jász Borbála. „A megújult kurzusokat továbbra is bárki felveheti, és az eddigi tapasztalatokat összegyűjtve a hallgatók által leginkább kedvelt résztémákat emeltük ki.”

TZS - TJ

Fotó: Takács Ildikó, Jász Borbála