Idén is Kutatók Éjszakája a BME-n!

Húsz helyszínen több mint száz program várja a tudomány iránt érdeklődőket szeptember utolsó napján a Műegyetemen.

Második összeállításunkban a Műegyetem szabadon látogatható programjai közül szemezgettünk. A regisztrációt igénylő programok listája ITT olvasható.

Hogyan és főként miért úszik a beton a vízen? E kérdésre adnak választ a Szilárdságtan és Tartószerkezetek Tanszék győztes betonkenu-építő csapatának tagjai, akiknek előadásában szó lesz a forma, az anyag és a technológia kiválasztásának fontosságáról is az ÉL laborában.

A DCS épületbe látogatók részt vehetnek a Kondenzációs kazán-, valamint Lángorgona- és lángsebesség-mérésen, vízrakéta-bemutatón és felfedezhetik a belső égésű motorok titkát, bepillanthatnak a fluidizáció működésének rejtelmeibe és megismerhetik a megújuló energia otthoni alkalmazásait, miközben arra is fény derül, hogy miben különbözik a benzin és a gázolaj.

A nagyközönség a kísérletek megtekintése mellett a különböző jelenségek okait is megismerheti a Látványos kémia bemutatón. A Sámánoktól a dizájner drogokig előadás pedig beletekintést ad a „klasszikus”, sámánok által is alkalmazott szerek és a dizájner drogok világába a CH épületben.

A H épületben az öt szabályos, ún. Platóni test kerül fókuszba az Érdekes testek, érdekességek testekről foglalkozáson, míg a szervezők szavazat- és mandátumösszegző eljárásokat ismertetnek a Szavak és választások matematikája programon. A programozás titkait keresőket a Rés a pajzson előadás várja, amelyen kiderül, hogyan lehet a leggyakoribb programozási hibákat kihasználva a saját kódunkat futtatni az elindított hibás program helyett, és azt is, hogyan lehet mindezt kivédeni.

A Semmi varázslat csak fizika látványos kísérletekben gazdag bemutatóival várja a látogatókat. A mobil legyen veled! program ízelítőt ad a telefonokban rejlő, kreatív kísérletezési lehetőségekről, míg az áltudományos nézetek elleni fellépésről esik szó a Szkeptikus gondolatok előadáson az F épületben.

Igazi időutazásra invitál az Arkhimédésztől Vásárhelyi Pálig bemutató a BME OMIKK-ban. A szervezők Rakssányi Dezső festőművész II. világháborúban elpusztult, a történelem híres tudósait, feltalálóit ábrázoló szekkóját varázsolják vissza ezen az éjszakán a Nagyolvasó falára, illetve a különleges sétákon az érdeklődők megismerhetik a könyvtár több mint 100 éves történetét és olvasóktól elzárt tereit is.

A hétköznapi eszközeinkbe beépülő számítógépeket helyezik a középpontba az I épületben, ahol a látogatókat többek között robotjárművek „produkciói” várják, és testközelből ismerhetik meg a mikroszámítógépeket. Az autóelektronika világa tárul fel a Bosch beágyazott rendszerek laborban, ahol a látogatók kipróbálhatják az autóverseny szimulátort, valamint megismerhetik a Zenélő villanymotor és a mágnesszelepet is.

Az intelligens otthon részleteibe avat be a lakóteret újszerű megvilágításba helyező Mi van a falon túl program, amelyen a résztvevők többek között egy tableten keresztül kapcsolhatják be vagy ki a különböző eszközöket.

A legújabb fejlesztések szerelmeseit Elektromos hajtású járműprototípus tesztvezetése, fékrendszerek interaktív szimulációja, Smart autonóm járműbemutató, valamint Virtuális prototípus vizsgálata várja a J csarnokban.

S ha már autók, akkor érdemes szót ejteni a minőségmenedzsmentről is, amely a Minőség kérdései az autóiparban előadás központi témája lesz a Q épületben, ahol a Sloman game-re jelentkezők egy nemzetközi kereskedelem mozgatórugóit is megismerhetik vagy az elmúlt évek makropénzügyeinek példáján keresztül vizsgálhatják meg az alapvető kérdést: segítik egy krízis leküzdését vagy éppen ellenkező hatást váltanak ki az összehangolatlan pénzügyi válságkezelő lépések? Minderről a Globális válság - lokális gyógyszerek előadáson hallhatnak a résztvevők.

A megszokottól eltérő módon viselkedő anyagok mutatkoznak be az Anyagi intelligencia? bemutatóján a Központi épület aulájában, ahol a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért csapat a nukleáris energetika, a fúzió és a fisszió iránt érdeklődőket várja.

Ez nagyot fog szólni! a Kísérleti Kör előadásának látogatói saját szemükkel láthatják a radioaktivitást, érezhetik, amikor -200°C-os folyékony nitrogén ömlik a kezükre, és közelről ismerhetik meg a nagyfeszültséget a Sóhajok hídjánál.

Az St épület programjain az érdeklődők lassított felvételeken figyelhetik egy gyufaszál meggyulladását vagy egy vízzel teli léggömb szétdurranását. Infravörös, elektromágneses sugárzásokat vizsgálhatnak a Nagysebességű és hőkamera speciális alkalmazásai programon. A részben önvezető autókról és a kapcsolódó technikai fejlődésről esik szó a Ki vezet a végén? előadáson, vagy az Alternatív motor- és járműhajtásokat is megismerheti a nagyközönség.

A foglalkozások között jöhet egy kis mozgás: próbálja ki a Bosch E-Bike-ot vagy a teljesen automata parkpilot rendszerrel felszerelt autót és az elektromos kormányszervó-rendszereket az ST parkolóban.

A Fiatal kutatók az energetikában csapat kvízzel, keresztrejtvénnyel és interaktív játékokkal készül: a Pakli Erőmű, a Tabu és képfelismerő játék várja azokat, akik többet szeretnének tudni a magyar energiatermelésről a V1 épület aulájában.

A látogatók egy repülőgép szárnyszegmens aerodinamikai tesztelését követhetik nyomon a Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratóriumában, a szünetekben pedig maguk is kipróbálhatják a 70-80 km/h sebességű szél erejét. Az Áramlástan Tanszék munkatársai idén ismét különlegességekkel készülnek, lesz céllövölde örvényágyúval, óriás szappanbuborékok fújása, vízsugár befagyasztása stroboszkóppal és hajó süllyesztése buborékokkal.

Találkozzunk szeptember 30-án a Műegyetemen!

MA - TJ