„Korának kiváló kutatója, pedagógusa, írója és előadóművésze volt”

Szakmai előadásokkal, látványos fizikai kísérletekkel és jótékonysági felhívással folytatódott a Simonyi Károly születésének 100. évfordulójára rendezett programsorozat.

„Egy kiváló oktató-kutató előtt tisztelgünk. A műszaki tudományok elismert professzorának munkássága döntő hatással volt és van ma is a műszaki értelmiség gondolkodására” – e szavakkal nyitotta meg a „Simonyi 100” háromhetes programsorozat elektromágneses terekről szóló rendhagyó szakmai előadását Jakab László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja.

Veszely Gyula, a BME VIK Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Villamosságtan Csoport professor emeritusa „Elektromágneses terek” címmel tartott szakmai bemutatót műegyetemi hallgatóknak a professzor emlékét felelevenítő programsorozaton. Veszely Gyula egykori kollégaként is felidézte emlékeit Simonyi Károlyról, előadásában a professzor tanítási módszereit követve. „Simonyi kiváló pedagógus volt, aki többet tett annál, minthogy becsületesen felkészült az óráira. Jó stílusban írt, páratlanul hangsúlyozta mondatait és előadóművészi szintre fejlesztette hangjátékát, így a tananyag fontos elemeire hívta fel a figyelmet, és segítette annak elsajátítását” – méltatta a világhírű Kossuth-díjas mérnök-kutatót Veszely Gyula. Egykori munkatársa előadói stílusát idézte azzal is, hogy mellőzte jegyzeteit és fejből tartott bemutatót az érdeklődő fiataloknak.

Szabad ég alatt végzett izgalmas fizikai kísérletekkel és jótékonysági kezdeményezéssel egybekötött látványos flashmob megmozdulással is készült névadójának tiszteletére a Simonyi Károly Szakkollégium.

„Egy példaképre, egyetemünk meghatározó oktatójára emlékezünk a „Simonyi 100” program szakmai előadásaival és könnyed, hallgatóbarát rendezvényeivel, mint amilyen ez a mai is” – köszöntötte a Schönherz Zoltán Kollégium előtt összegyűlt hallgatótársakat Pápay Levente, a Simonyi Károly Szakkollégium elnöke.

Érdekes és izgalmas fizikai kísérleteket mutatott a diákoknak Härtlein Károly, a BME Természettudományi Kar Fizikai Intézet oktatója, akit a villamosmérnök-hallgatók egymás között „Magic Karcsinak” hívnak látványos kísérletei miatt. Fizikus tanítványával, Sánta Botonddal folyékony nitrogént használtak ún. „adiabatikus expanzió” (a tökéletes gáz állapotváltozása a környezettől termikusan elszigetelt térben megy végbe – szerk.) című kísérletükben, amelyben a műanyag palackba töltött folyékony nitrogén jelentős halmazállapot- és térfogatváltozáson ment át, majd hangrobbanás kíséretében kilőtte a palack zárdugóját.

Egy másik kísérletükben egy hordónyi vizet lőttek a levegőbe azzal, hogy egy flakonnyi folyékony nitrogént mártottak a vízbe, amely robbanásszerű lökéshullámot indított el a tartályban. Később a BME kísérleti fizikusa lézerrel durrantott lufit, virágport égetett a levegőben és műanyag palackkal szimulált egy rakétaindítást.

A műegyetemi szakkollégium névadója, Simonyi Károly tiszteletére szervezett programsorozat hallgatói flashmobbal folytatódott: a diákok egy „100-as” alakzatot formáltak a Schönherz Zoltán Kollégium előtt a rendezvény egyenpólójában. Az egyenpólóvásárlásból származó bevételt a szakkollégium jótékonysági célra ajánlja fel.

A programsorozat november 3-áig folytatódik.

TZS - TJ

Fotó: Philip János