„Intenzívebb lehet a nemzetközi kutatási pályázatokban való részvételünk”

Sikerrel szerepelt a BME a Közép-Európai Leuveni Stratégiai Együttműködés idei felhívásán; két kutatási projekt is a nyertesek közé került.

Azt várjuk a CELSA-pályázatok műegyetemi sikereitől, hogy megjön a szakembereink kedve a további kutatási lehetőségek kiaknázásához, és egyre több felhívásra jelentkeznek majd – hangsúlyozta László Krisztina professzor a bme.hu-nak, miután a nemzetközi felsőoktatási szervezet 2017. évi felhívásának nyertesei között két BME-s kutatócsoport is szerepelt. Hozzátette: „büszkék vagyunk arra, hogy a kutatási együttműködésünk során közös munkát végezhetünk a globális felsőoktatási rangsorok előkelő, 5. helyére felkerült Leuveni Katolikus Egyetemmel”.

A Leuveni Katolikus Egyetem kezdeményezésére 2016. májusában Prágában, a IV. Károly születésének 700. évfordulója tiszteletére szervezett programsorozaton alakult meg a CELSA (Central Europe Leuven Strategic Alliance – Közép-Európai Leuveni Stratégiai Együttműködés), amely a partneregyetemek közös kutatásokban való együttműködését támogatja. A stratégiai megállapodást aláírta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Ljubljanai Egyetem, a Károly Egyetem, a Cseh Műszaki Egyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem, később 2017-ben pedig új tagként a Tartui Egyetem. Az egyezményhez csatlakozó felsőoktatási intézmények vállalták a közös munkát a kutatás, az oktatás és a közösség szolgálata területén: együtt vesznek részt oktatási, kutatási és csereprogramokban, emellett igyekeznek felderíteni további lehetséges együttműködési formákat is. (A Műegyetem csatlakozásáról a bme.hu is beszámolt – a szerk.)

Fotó forrása: CELSA

László Krisztina elmondta: a CELSA oly módon támogatja a nemzetközi együttműködést a szervezet tagjai számára, hogy évről évre kutatási célú felhívást tesz közzé. A pályázatok minden esetben feltételezik a leuveni egyetemmel való közös munkát, ezt megelőzve egy közös pályázati dokumentáció benyújtását. A felsőoktatási intézmények egy központi virtuális pénzalapot hoztak létre (a belga egyetem jelentős anyagi hozzájárulásával), amelyből a nyertes kutatócsoportok feladatait finanszírozzák három éven át (ebből a szakmai munka két évig tart, a harmadik évben egy konzorciális uniós pályázatra való felkészülés zajlik). A részletekről szólva kifejtette: „a BME 60 ezer eurót tesz a közös pénzalapba 3 éven keresztül. Ez egy elkülönített összeg a kutatási támogatásra egyetemünk büdzséjében, amelyre ilyen formában – saját kutatási költségvetésként – korábban nem volt példa”.

A Tudományos és Innovációs Igazgatóság (Rektori Kabinet) igazgatója beszámolt arról, hogy 2017-ben jelent meg az első CELSA-felhívás kutatási együttműködésre. A több mint 50 beérkező pályázatból 7-et küldtek a Műegyetemről.  A leuveni egyetem és a partneregyetemek által delegált szakemberekből álló zsűri (benne a Műegyetem Építőmérnöki Karának professzorával, Bagi Katalinnal) értékelt, rangsorolt, majd pedig nyáron javaslatot tett az CELSA egyetemi vezetőkből álló csúcsszervezetének, amely Prágában véglegesítette a nyertesekről szóló döntést. „A BME jól szerepelt, két pályázatunk is bekerült a 10 támogatott közé” – ismertette az eredményeket Csákány Anikó.

A CELSA-támogatás egyik győztese Antal Péter, a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék (VIK) docensének kutatócsoportja. A pályázat címe: Hiduction: Privacy Preserving data sharing, analysis and decision support in persionalized medicine.  
A másik nyertes Poppe László, a Szerves Kémia és Technológia Tanszék (VBK) egyetemi tanárának a kutatócsoportja.  A pályázat címe: Concerto for solids and biocatalysts – Cascade biocatalysis and heterogeneous catalysis  for fine chemicals production (ConSolid).
A nyertes pályázatok rövid összefoglalása a CELSA honlapján érhető el.

László Krisztina elmondta még, hogy a CELSA tevékenysége nem merül ki a pályázatok kiírásában, elbírálásában, és támogatásában. A szervezet tagjai ugyanis elhatározták: rendszeresen félnapos workshopokat tartanak negyedéves gyakorisággal segítve a pályázatírást, és a leendő jelentkezők szakmai felkészítését. „Büszkék vagyunk arra, hogy az első ilyen rendezvény a BME-n zajlott, a mi szervezésünkben november közepén.”

A Műegyetemen november végén tartott CELSA kerekasztal-beszélgetés célja az volt: segítsék a nemzetközi szervezet egyetemei a pályázókat a kutatási eredmények gyakorlati hasznának közérthető megfogalmazását kiemelve a társadalmi hasznosulás lehetőségeit. Az eseményen elhangzott: a leuveni oktatók ebben élen járnak, már régóta szerveznek ilyen célzattal szemináriumot interaktív gyakorlatok formájában, példákkal, csoporthelyzetekkel, támogatva a felhívás leendő jelentkezőit az új személetmód elsajátításában.

A BME képviseletében jelen volt Józsa János rektor, László Krisztina nemzetközi rektorhelyettesként, Csákány Anikó tudományos és innovációs igazgató, valamint Feigl Viktória, az Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék (VBK) adjunktusa.

A rendezvényen Csuzdi Szonja, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője tartott bevezető előadást, majd a partneregyetemek delegáltjai olyan példákat osztottak meg a közönséggel, amelyeknél a társadalmi kommunikáció jól sikerült, így a résztvevők tanulhattak egymástól.

László Krisztina professzor felhívta a figyelmet arra, hogy már megjelent a CELSA 2018. évi kutatási célú felhívása, amelyben szerepel a pályázat várható ütemezése.

Felhívás publikálása 2017. november
A pályázat befogadásáról BME követelmények publikálása 2018. február 1.
Előzetes projekt javaslat benyújtása BME jóváhagyásra 2018. február 15.
Projekt javaslat benyújtási határideje (KU Leuven felületén) 2018. március 1.
Projekt javaslat értékelése 2018. március-június
Döntés (CELSA Board) 2018. június
Eredmények kommunikálása 2018. július-augusztus
Projekt kezdte 2018. október 1.

A műegyetemi jelentkezők a BME honlapjának CELSA kutatási támogatás aloldalán is tájékozódhatnak a legfontosabb tudnivalókról, egyúttal a nyertes pályázatok támogatásáról szóló intézményi szabályozásról is.

- GI -

Fotó: Philip János