A matematikai tudás összemérésének lehetősége és közösségi élmény egyszerre

A BME április végi matematikaversenyeire az ország különböző részeiből és a határon túlról is érkeztek középiskolások és egyetemi hallgatók. Idén életmű-kiállítás is gazdagította a programot.

„Érdekes, nem szokványos” – így jellemezték a BME Alfa interaktív gyakorlófelületen meghirdetett pontgyűjtő matematikaversenyt azok a döntőbe jutott 9-12. osztályok diákok, akik közel 300 versenyző közül vehettek részt a végső fordulóban. A januárban indult versenyen a 9-10. és a 11-12. évfolyamos diákok 3 kategóriában 7 fordulóban 6-6 feladatból álló feladatsorral birkóztak meg. A verseny célja az érettségire való felkészülés segítése volt, és közben az ország különböző iskoláiban tanuló mintegy 350 diák hasonlíthatta össze tudását, felkészültségét saját korosztályán belül.

A döntőt a TTK Matematika Intézet számítógéptermében rendezték meg. Amíg a 27 döntős a feladatokkal birkózott az Alfa gyakorlófelületen,  kísérőik, azaz tanáraik és szüleik, testvéreik társaik részt vehettek a Fizika Mindenkié 3.0 kari rendezvényein, amelyekről a bme.hu már beszámolt.


Telekes Márton Gábor, a VIK hallgatója nyerte az idei, immár 39. Hajós György Matematikaversenyt, a dobogó harmadik fokára pedig szintén BME-s diák, Széles Katalin (GPK) állhatott fel – olvasható a TTK által szintén áprilisban rendezett vetélkedő honlapján. Csapatban is taroltak a házigazda BME-sek: az első helyen a VIK csapata (Telekes Márton Gábor, Juhos Attila, Holczer András, Deák Elemér Dávid), a másodikon pedig a GPK diákjai (Széles Katalin, Zsíros Ádám, Kósa Szilárd, Cserna Koppány Levente) végeztek (érdekesség, hogy Juhos Attila a 2016-os Hajós György Matematikaverseny egyéni győztese volt – szerk.).

A rangos, komoly hagyományokkal rendelkező vándorversenyt 1979 óta rendezik meg, és idén a BME kapta a szervezés jogát. Az eredetileg főiskolások számára alapított megmérettetés meghívottjainak száma egyre bővült, mára az egyetemek műszaki, közgazdasági és informatikai karai is meghívást kapnak. Az idei vetélkedőn 14 felsőoktatási intézményből 29 csapat, több mint 110 fiatal vett részt, köztük közel húszan a BME-ről (a GPK, az ÉPK, a VBK és a VIK hallgatói). A verseny elnöke Obádovics J. Gyula professzor volt.

A kétnapos program ebben az évben külön érdekességet is kínált a résztvevőknek. A verseny névadója 1935-1945 között a Műegyetem oktatója, később az ELTE tanszékvezető professzora volt. Hajós György emlékére családja idén különdíjat alapított a legeredményesebb versenyző elismerésére (a különdíjat elsőként műegyetemista vehette át).

A generációk által elismert és használt, Bevezetés a geometriába című tankönyv szerzőjének életművébe szintén gyermekei engedtek bepillantást, amikor a BME OMIKK rendelkezésére bocsátották Hajós György értékes magánhagyatékát, amelyből kiállítás készült. A könyvtáraulában július közepéig látogatható a neves matematikaprofesszor fotóit, személyes tárgyait bemutató tárlat, amelyen többek között Hajós György 8 éves korában saját kezűleg készített geometriai gyakorlófüzete vagy híres tankönyvének első kiadású, saját bejegyzésekkel ellátott példánya is megtekinthető.

A verseny ünnepélyes díjosztóján, amelyet Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, az idei vetélkedő fővédnöke nyitott meg, G. Horváth Ákos, a TTK Geometria Tanszék vezetője méltatta az általa is nagyra tartott professzor elméleti munkásságának eredményeit, illetve ifj. Hajós György idézte fel édesapja emlékét. 


Szintén évtizedekre tekint vissza a BME Matematikaverseny, amelyen bármelyik műegyetemi kar diákja részt vehet. A megmérettetés egyben válogató is a nyári nemzetközi matematikaversenyre (International Mathematics Competition for University Students), és a helyezés előnyt jelent a matematika tanszékek demonstrátori pályázatainál, illetve bármely egyéb egyetemi pályázatnál (pl. köztársasági ösztöndíj). A szervezők szerint a 10 versenyfeladat túlmutat a reguláris képzések tananyagán, megoldásukhoz „komolyabb ötlet, kreativitás szükséges.” Az április 10-én tartott versenyen Juhos Attila és Palincza Richárd (mindketten a VIK hallgatói) érték el legtöbb pontot, osztozva az első helyen.

 

A versenyfeladatokat összeállító és a vetélkedőket szervező munkatársak:

Nagy Ilona, Molnár Zoltán, Lángné Lázi Márta, Péterné Kovács Anikó (Alfa Matematikaverseny)

Lángné Lázi Márta, Péterné Kovács Anikó, Halász Claudia (Hajós György Matematikaverseny)

Weiner Mihály (BME Matematikaverseny)

A tavaszi versenyek lebonyolításával párhuzamosan már zajlik a TTK Science Camp elnevezésű nyári természettudományos táborának szervezése is. Ide elsősorban olyan 10-11. osztályos diákokat várnak, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak és 2017-ben még nem fejezik be a középiskolát. A bentlakásos, ingyenes, teljes ellátást biztosító tábor 2017. július 10-től 15-ig zajlik majd. A jelentkezéseket május 21-ig várják. További információk: http://sciencecamp.ttk.bme.hu/

A tavaly első alkalommal rendezett táborról a bme.hu is beszámolt.

BK-TJ

Fotó: Philip János, Matematika Intézet