„Jó ajánlólevél a BME-s diploma”
2014. november 25.
A Műegyetemi Nyílt Nap idén is tömeges érdeklődésre tartott számot. A szervezők becslése szerint közel hatezren vettek részt a rendezvényen.
TELEFONKÖNYV | TÉRKÉP | HU | EN
2014. november 25.
A Műegyetemi Nyílt Nap idén is tömeges érdeklődésre tartott számot. A szervezők becslése szerint közel hatezren vettek részt a rendezvényen.
2014. november 24.
A legmodernebb távközlési technológiákat és mobilhálózatokat tanulmányozta Kínában hat műegyetemi mérnökhallgató, akiket tehetséggondozó programjába választott be a Huawei.
2014. november 21.
A Matematika Intézet legújabb kezdeményezése, a „KecsAp – Catch Up” a BME-re felvett középiskolásokat segíti a beilleszkedésben, a nulladik zárthelyi dolgozat sikeres teljesítésében.
2014. november 20.
Két műegyetemi csapat is dobogós helyen végzett a Techtogether elnevezésű mérnökhallgatói fesztivál megmérettetésén.
2014. november 19.
A BME VIK két oktatója vehette át a „Legnagyobb hatású cikk” díját a modellalapú rendszer- és szoftvertervezés legrangosabb nemzetközi tudományos fórumán.
2014. november 18.
Hartmann Csaba egyetemünk sikeres friss diplomása, a műszaki menedzserek nemzetközi szervezete önálló hazai tagszervezetének egyik alapítója. Külföldi tapasztalatai szerint a gyakorlatiasabb képzés hazai fejlesztése időszerű.
2014. november 18.
A BME csapata tizenhat ország élelmiszermérnökeivel mérte össze tudását és kreativitását az ECOTROPHELIA Europea 2014-en.
2014. november 17.
A Műegyetem nyolc karáról hatvanhárom pályázat érkezett az „Ötlettől az üzletig” címmel harmadik alkalommal meghirdetett felhívásra.
2014. november 14.
Sikerről, elhivatottságról és a küzdőszellem jelentőségéről beszélt Benedek Tibor vízilabdázó, szövetségi kapitány a Liska Tibor Szakkollégium előadásán.
2014. november 13.
Az Építészmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén idén is átadták a legjobb diplomatervek szerzőinek járó elismerést, a műegyetemi alapítású Hauszmann-díjat.
Copyright © 2023 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Impresszum | Süti tájékoztató | Akadálymentesítési nyilatkozat