Óriási érdeklődés övezte a hazai és a határon túli diákok körében a BME Nyílt Napot

A tavalyihoz képest idén több, pályaválasztás előtt álló fiatal tekintette meg a teljes műegyetemi képzési kínálatot.

„Széles spektrumban kínáljuk képzéseinket, így látogassanak meg minél több kart, hallgassák meg az előadásokat és bátran kérdezzenek a standoknál a hallgatóinktól” – buzdította az intézménybe november 24-én látogató középiskolásokat és szüleiket Józsa János rektor, aki felhívta az érdeklődők figyelmét arra is, hogy a Nyílt Napon bemutatókkal várják őket a szakkollégiumok, amelyek segítségével később, már egyetemistaként, csapatban folytathatják az önképzést a megkezdett tanulmányaik mellett.

„Felelősséget érzünk a hallgatóinkért, és a velük kapcsolatos szolgáltatásokat már kancellárhelyettes koordinálja a Műegyetemen” – nyomatékosította az intézmény vezetője.

„A műszaki, az informatikai, a gazdasági, a természet- vagy a társadalomtudományi területek iránt érdeklődők mellett a BME Nyílt Napra vártuk azokat a fiatalokat is, akik még nem döntötték el, hogy milyen pályát válasszanak” – osztotta meg az eseménnyel összefüggésben Nagy Gábor szervező, a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) vezetője. Az idei Nyílt Napra többen jöttek el, mint a tavalyira: a 4000-et is meghaladta az érdeklődők száma, jelentős részük hazai középiskolákból érkezett, ám utaztak ide romániai, szerbiai és felvidéki intézményekből is.

„A BME műszaki felsőoktatásban betöltött szerepét is szemléltettük a Nyílt Napon azzal, hogy bemutattuk a kampuszt, ízelítőt adtunk a műegyetemi miliőből, és arra bíztattuk a rendezvény résztvevőit, hogy minél szélesebb körben járják be az egyetem területét. Ennek érdekében több helyszínen állítottunk fel regisztrációs pontokat, így az egyes állomások közötti átjárás közben több épületet is érintettek, megtekinthettek, bejárhattak a látogatok” – tudtuk meg a HSZI igazgatójától.

Nagy Gábor úgy vélte, a Nyílt Napon szerzett személyes tapasztalatokig sokaknak csak homályos elképzelésük van arról, mit nyújthat a Műegyetem a növendékeinek. Ezért a szervezők olyan programok összeállítására törekedtek, amelyek valódi betekintést nyújtanak az egyetemen zajló mérnök- és gazdasági szakemberképzés világába: az informatív beszélgetéseken neves szakemberek és elismert oktatók tartottak előadásokat, a csoportos laborlátogatásokon a karok bemutatták az aktív hallgatói munkavégzés terepeit, továbbá a Technikai Érdekességek Kiállításán az adott kar képzéséhez közel álló érdekességeket és kísérleteket tekinthették meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok.

A rendezvényen a tanulók bepillantást kaphattak a szakkollégiumok és az egyes egyetemi öntevékeny csoportok életébe is, a kari előadások során pedig hallgatók és oktatók adtak bővebb információt az ott zajló képzésekről, a közösségi életről, valamint a kollégiumi lehetőségekről.

Az idei rendezvényen újdonságokkal is várták a középiskolásokat: most debütált a program előzetes és helyszíni regisztrációját biztosító mobiltelefon-alkalmazás. A résztvevők egy online felületen küldhették el jelentkezésüket, ezt követően pedig egy egyedi QR-kód azonosítót kaptak a telefonjukra, amelyet az egyetemi belépésnél kellet bemutatniuk. A gyors leolvasással egyidőben a diákok megkapták igazolásukat a pénteki iskolai tanítási napról az előzetesen megadott e-mail címükre. Az új fejlesztést már beépítették a kampusztérképet és a hasznos információkat is tartalmazó BME-applikációba, így a látogatók okostelefonon, valamint nyomtatott formában is magukkal hozhatták a belépésre jogosító egyedi diákazonosítójukat.

A központi épület aulájában kapott helyet az év eleji Educatio kiállításon már bemutatott egységes BME pavilon. A közvetlen közelében, külön standon állított ki a BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (BME OMIKK), a BME Idegen Nyelvi Központ (BME INYK), az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) és a Műegyetemi Versenycsapat Közösség.

A Nyílt Napon való tájékozódást a rendezvény egyedi kiadványa, az ún. Felvételi Kalauz segítette, amelyben a programok és az egyes karok részletes bemutatása mellett megtalálhatók a felvételi statisztikák, az egyetemi tehetséggondozás különböző lehetőségei, továbbá információ a könyvtárhasználatról, a sporttevékenységekről, a mérnökhallgatók versenycsapatairól és az induló szakokról.

TZS-GI

Fotó: Philip János, Takács Ildikó