AZ Oláh György Doktori Iskola X. Konferenciájának programja
2013. február 04.
A 2013. február 7-i rendezvényen az érdeklődők több mint 30 előadást és poszterbemutatót hallgathatnak meg, köztük a 2012. évi Oláh György-díjas előadását is.
TELEFONKÖNYV | TÉRKÉP | HU | EN
2013. február 04.
A 2013. február 7-i rendezvényen az érdeklődők több mint 30 előadást és poszterbemutatót hallgathatnak meg, köztük a 2012. évi Oláh György-díjas előadását is.
2013. február 01.
Megalakult a Felsőoktatási Kerekasztal, amelynek a tavasz folyamán kell előrejutnia a felsőoktatást érintő legfontosabb kérdésekben.
2013. február 01.
Krausz Ferenc kísérleti fizikusnak ítélték oda természettudományos kategóriában megosztva a nemzetközi Fejszál király-díjat az attofizika területén végzett kutatásaiért.
2013. január 31.
Idén március 6-7-én kerül megrendezésre a tavaszi állásbörze-szezon legnépszerűbb rendezvénye. A szervezők február 5-ig fogadják a kiállítóként megjelenni kívánó cégek jelentkezését.
2013. január 30.
Együttműködésre készül a tudásközpont a milánói Bicocca Egyetemmel, ennek részleteiről egyeztettek január 22-én.
2013. január 29.
Műegyetemi oktatók és hallgató részesültek a Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért Kitüntető Oklevélben és Környezetmérnöki Diploma Díjban.
2013. január 28.
A konferenciára 2013. február 13-án kerül sor. A rendezvény védnöke Pálinkás József, az MTA elnöke.
2013. január 28.
A Heti Válasz kérdőíves vizsgálatában részt vevő gazdasági szereplők a BME-t említették legtöbbször, az esetek több mint felében.
2013. január 24.
A január 29-i rendezvény a BME Fizikai Intézete fizikus tehetséggondozó programjának záró eseménye, amelyen a kísérleteké a főszerep.
2013. január 23.
A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület által alapított díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő innovatív megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz.
Copyright © 2023 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Impresszum | Süti tájékoztató | Akadálymentesítési nyilatkozat