Együttműködési megállapodást kötött a BME és a Continental

 Az oktatás, a kutatás és az ezekhez kapcsolódó egyéb szakmai tevékenységek során segíti egymást a jövőben a Műegyetem és a német autóipari vállalat.

Öt évre szóló együttműködési megállapodás született a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti részlege között.

Az összefogás értelmében a német autóipari vállalat szakmai gyakorlatokat szervez és gyakorlati helyet és igény esetén gyakornoki munkát biztosít a műegyetemi hallgatóknak. A cég ösztöndíjakkal és diplomaterv pályázatokkal is segíti az érdeklődő diákokat. A Continental egyetért a BME azon törekvésével, hogy növelni kell a mérnöki hivatás rangját és vonzerejét, ezért hozzájárul az érintett egyetemi karok kiadványainak megjelentetéséhez, egyúttal vállalta a hallgatói szakkollégiumok, öntevékeny teamek, projektek keretében zajló elméleti és gyakorlati szakmai munka támogatását.

A Műegyetem a szakdolgozatok és a diplomamunkák témáinak kijelölésekor figyelembe veszi a német autóipari vállalat budapesti részlegének elképzeléseit, és lehetővé teszi, hogy a technológiai vállalat konzulenseket javasoljon. Az intézmény a kutatások területén is együttműködik a céggel, és részt vesz a Continental Automotive Hungary Kft. dolgozóinak szakmai továbbképzésében.

A megállapodást Józsa János rektor és Keszte Róbert ügyvezető igazgató írták alá. Az eseményen részt vett Jakab László, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) dékánja, Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) dékánja és Szalay Zsolt, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Gépjárműtechnológia Tanszék vezetője.

Ezzel egy időben a Continental ipari együttműködő partnere lett a RECAR-nak (REsearch Center for Autonomous Road vehicles), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az ELTE és az MTA SZTAKI közös, az autonóm járműveket kutató központjának is. (A RECAR jelentőségéről beszámolt korábban a bme.hu ITT és ITT, ahogyan az ahhoz kapcsolódó műegyetemi fejlesztési tervekről is – szerk.) Az infokommunikáció gyors változásai nagy hatással vannak a járművekre, az infrastruktúrára, a közlekedésben résztvevőkre, és általában az egész társadalomra. A gépjárműfejlesztés területén is megfigyelhető a folyamatos automatizálás. A RECAR tagjai szeretnék elérni, hogy még magasabb legyen a hazai kutatás színvonala, jól képzett szakemberek kerüljenek ki az egyetemekről, és megerősödjön Magyarországon a kutatás-fejlesztés bázisa.

- GI -

Fotó: Philip János