Jubileumát ünnepli az élményszerű matematikaoktatás támogatása a Műegyetemen

2018-ban is töretlen érdeklődés és változatos foglalkozások mellett zajlott le csaknem négyszáz résztvevővel a Medve Matek Élménynap.

„Büszkeséggel és örömmel tölt el minket, hogy idén immár tíz éves az együttműködésünk a Matematika Összeköt Egyesülettel” – hangsúlyozta a bme.hu kérdésére Lángné Lázi Márta, a BME Természettudományi Kar (TTK) Matematika Intézet egyetemi docense, a szervezet által lebonyolított Medve Matek élménynap intézményi főszervezője. A számos tehetséggondozó projekt megszületésénél bábáskodó oktatót évekkel ezelőtt még dékánhelyettesként kereste meg egy lelkes csapat azzal, hogy az egyedülálló ötleten alapuló, a matematika tanulásának csapatmunkával és akadályversenyek ötvözésével élményszerűséget nyújtó programjuk egyetemi támogatója legyen. „A TTK és a Matematika Intézet a maga eszközeivel azóta is segíti ezt a kezdeményezést: alkalmanként részt vesz a Medve Matekversenyek megtartásában, emellett 2018-ban harmadik alkalommal biztosít helyszínt az élménynapnak” – tette hozzá Lángné Lázi Márta.

Az idei rendezvényre jelentkezők létszámának csak a teremkapacitás szabott határt. 260 diák (az 5-12. osztályos korcsoportból), valamint 120 tanár és szülő érkezett a Műegyetem „E” és „H” épületébe.

A résztvevőket köszöntötte Balogh Tamás, a Matematika Összeköt Egyesület elnöke, Mikulán Attila alelnök, Kis Gábor, a szabadtéri verseny egyik ötletgazdája, Lénárt István matematikatanár, oktatási szakember. Az elmúlt tíz év munkáját Lángné Lázi Márta vázolta fel.

A plenáris előadó Mérő László volt, aki könyv formában megjelent logikai játékát mutatta be. 

A napi program az elmúlt években bevált mintát követte: az előadásokat kiscsoportos bemutatók kísérték olyan új témákkal, mint például a matematika és a filmek kapcsolata. Idén sem maradhattak el a logikai, geometriai játékok, az ördöglakatok, és a különféle versenyek. Az érdeklődők délutáni programként az élménylabirintust próbálhatták ki, amelyben három fős, korosztályok szerint kialakított csapatok vetélkedtek. A játékosok az állomások között pecsétet gyűjtöttek, miközben érdekes matematikai feladatokat, logikai feladványokat, rejtvényeket oldottak meg. A helyes megfejtésekért kapott pecsétek bekerültek a játék-útlevélbe, közelebb kerülve ezzel a labirintusból való kijutáshoz.

A szülők és a tanárok három témában vehettek részt kerekasztal-beszélgetésen: a tehetséggondozásról, a 21. századi matekóráról és a matematikatanítás mindennapjairól szóló eszmecserét gyakorló tanárok vezették.

„A rendezvény gyakorlati lebonyolításában ezúttal is az egyesület önkéntesei segítettek: többségük olyan egykori Medve Matek versenyző, akik nem felejtették el a vetélkedések hajdani izgalmát” – jegyezte meg Lángné Lázi Márta, hozzátéve, hogy matematikusok, fizikusok, gépészek vagy villamosmérnökök mellett orvosegyetemi hallgatók működtek közre az élménynap szervezésében. Kiemelte: „ők elkötelezettek a közösségi szellemiséget nyújtó, élményalapú matematika iránt és támogatni szeretnék a többieket. Kovács Péter matematikus például külföldön dolgozik és előző éjszaka érkezett haza, hogy részt vegyen a programon”.

„Számos jelentkező vidékről jött, közülük sok diák és tanár nem először tért vissza az eseményre” – ecsetelte Lángné Lázi Márta. A Medve Matek programok az elmúlt években rengeteg diákot mozgattak meg, és a népszerűségük töretlen: a következő Medve versenyre is már több ezren regisztráltak, így ma már csak várólistás helyek vannak.

„A mostani élménynapra a Műegyetem ingyen biztosított helyszínt és infrastruktúrát, ami kettős haszonnal jár: egyrészt a gyerekek közül egyesek talán majd itt kapnak kedvet a BME-n történő továbbtanuláshoz, másrészt – és ez a szervezők számára is különleges tapasztalat – egy ilyen rendezvényt aligha lehet befejezni. A sok lelkes diák láttán bizakodhatunk: a jövő tudósait, mérnökeit segíthettük hozzá új élményekhez” – összegezte a Matematika Intézet oktatója.

HA - GI

Fotó: Takács Ildikó