„Ez a tehetségkutatásnak és az innovatív gondolkodásnak egy alapvető fóruma”

A BME rendezheti az MTA-val közösen annak a rangos nemzetközi versenynek a hazai előválogatóját, amelynek mottója a tudomány és az újítások területén a „falak leomlásának” elősegítése.

„A Falling Walls Lab kiváló lehetőséget nyújt hallgatók, akadémiai életben résztvevők, vállalkozók, és más szakmabeliek számára, hogy tudományos- és fejlesztési eredményeiket hatékonyan kommunikálva nemzetközi színtérre vigyék kutatómunkájukat. Ez a hosszabb távú karrierjüket is kedvezően befolyásolhatja” – foglalta össze a Műegyetemen júniusban tartandó hazai, és az azt követő berlini megmérettetés jelentőségét Levendovszky János, a  BME Szenátus Tudományos Bizottságának elnöke.

A professzor kiemelte: a seregszemlék célja, hogy egyrészt a fiatal tehetségek elismert tudósokkal, innovátorokkal találkozzanak, másrészt pedig, hogy híd létesüljön a kommunikációban a tudománypolitikai és a gazdasági döntéshozók, valamint a tudományos közélet szereplői között. Hozzátette: „az eseményeken elhangzó rapid összefoglalók arra késztetik az előadókat, hogy érthetően és tömören fogalmazzanak, ezáltal könnyen befogadhatóvá téve egy-egy projekt hasznosságát azok számára is, akiknek nincs megfelelő jártasságuk az adott szakterületen. Az efféle közlés fontos szemléletformáló eszköz és nagy kihívást is jelent, miközben sok múlik a bemutatott prezentáció tartalmán és következtetéseinek újszerűségén egyaránt”.

2018-ban a Falling Walls Lab Budapest tudományos, innovációs versenynek a berlini Falling Walls Alapítvány égisze alatt a BME K épület díszterme ad helyet június 12-én, miután a tavalyi előválogatót műegyetemi diák nyerte. A Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együtt szervezett hazai eseményre ifjú kutatók és szakemberek pályázatát várják újító ötleteik bemutatása végett, egyúttal választ adva arra a kérdésre, hogy „Melyik lesz a következő fal, amelyik le fog omlani a tudomány és az innováció területén?” A programtól a tehetségek, valamint a jelen és a jövő innovátorainak összekapcsolását, kimagasló és eredményes munkát végzők felfedezését, az interdiszciplináris párbeszéd támogatását, új tudományos kommunikáció kifejlesztését, továbbá erős és fennmaradó tudományos hálózatok kiépítését remélik a rendezők.

A versenyre olyan hallgatók, doktoranduszok, postdoc-ok, fiatal szakemberek, vállalkozók és professzorok jelentkezhetnek, akik:

- jelenleg alap- vagy mesterképzésben vesznek részt, vagy akiknek

- alapdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 10 év telt el, vagy

- a mesterdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 7 év telt el, vagy

- PhD fokozatukat az elmúlt 5 évben szerezték meg.

A nemzeti Lab-ek győztesei lehetőséget kapnak arra, hogy előadásukkal részt vegyenek a Falling Walls Lab nemzetközi döntőnés a Falling Walls Konferencián Berlinben, amelynek költségeit a Falling Walls Lab Foundation és a hazai szervezők (Magyarországon az MTA) állják.

A németországi döntőt 2015 óta minden évben a berlini fal leomlásának évfordulóján, azaz november 9-én tartják. Az előadó fiatalok – ahogyan az előválogatón is – mindössze 3 percet kapnak elképzelésük angol nyelvű ismertetésére, meggyőzve a világviszonylatban is kiemelkedő kutatókból, Nobel-díjas tudósokból, neves üzletemberekből és az akadémiai élet nemzetközi hírű tagjaiból álló zsűrit arról, hogy eredményeikbe és találmányukba érdemes befektetni.

Levendovszky János elmondta: a pályázók az élet bármely területén felmerülő probléma megoldásával foglalkozhatnak; az egyetlen fontos kritérium, hogy a benyújtott munka kutatási eredményének legyen jelentős gazdasági vagy társadalmi haszna. Hozzáfűzte: „a beérkező szakmai anyagok tárgya sokszínű, a legtöbb általában mégis a műszaki tudományokhoz kapcsolódik, bár örülünk a témák és a tudományterületek széles skálájának”.

A BME egyetemi tanára úgy vélte, a hazai előválogatóra a témavezetők adhatnak motivációt, de az esemény presztízse és a rangos zsűri előtti bemutatkozás lehetősége is inspirálóan hathat az érdeklődőkre. Beszámolt arról: „egyelőre még zajlik a bírálóbizottság tagjainak felkérése az MTA-val összhangban; a kiválasztást az akadémiai kiválóság és az innovációban való élenjárás határozza meg, továbbá fontos, hogy a Berlini Falling Walls Alapítvány törekvéseivel megegyezően minél több hölgy résztvevő legyen. Sok neves ipari partnerre számítunk, azt szeretnénk, ha tudományterületileg minél jelentősebb spekrumot fedne le a testület, így a pályázatokra is biztosított a nagyobb rálátás”.

A hazai előválogatóra való jelentkezés határideje 2018. május 13. További pályázati tudnivalók a bme.hu aloldalán érhetők el.

– GI –

Fotó: Philip János, http://falling-walls.com/