Ismét általános iskolások lepték el a Műegyetemet

Az intézmény Gyerekegyetem Plusz elnevezésű eseménye ismét hívó szó volt a fiatalok és családjaik számára.

A BME 2018. április 14-én nyitotta meg kapuit azon általános iskolások számára, akik korábban már részt vettek a Gyerekegyetem elnevezésű egy hetes táborban, valamint kísérőiknek.

A programra érkezők a Q épület aulájában regisztrálhattak a Gyerekegyetemen használt nyári plasztik lappal vagy a Gyerekegyetem Információs Rendszerből letöltött QR kódos kártyával (amelyet akár mobiltelefonon is magukkal hozhattak). Utána a Simonyi teremben láthattak és hallhattak különféle érdekes témákról.

Először Hazai László, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszék tudományos tanácsadója tartott előadást az ámulatba és kábulatba ejtő molekulákról a növényvilágban. Elmondta, a növényekben található különböző anyagok lehetnek mérgek és jótékony hatású molekulák, amelyeket az emberiség már ősidők óta használ mindkét célra.  A zsúfolásig telt teremben bemutatta a gyógynövények mellett a fontosabb mérgező növényeket is, és megválaszolta: ezekből melyeket használták a sámánok , vagy hogy mivel mérgezhették meg Hófehérkét?

Utána Bárány Balázs, a Természettudományi Kar (TTK) Matematika Intézet Sztochasztika Tanszékének adjunktusa lépett a pulpitusra. A szakember Meglepő véletlenek c. prezentációja során a nagyközönségnek arról beszélt: megjósolható-e a véletlen, és mit tudunk biztosan állítani a káoszban.

Az előadások után a diákok a szakkollégiumok bemutatóin vehettek részt a Q épület aulájában.

A Gyerekegyetem Plusz mellett a BME idén is megszervezi a fiatalok számára a Gyerekegyetemet. A nyári tudományos tábor első turnusában 2-5. osztályosok, a második turnusban pedig 6-8. osztályos diákok, összesen csaknem 700-an vesznek részt.

- GI -

Fotó: SPOT Fotókör