Kiváló műegyetemi tanulmányi és sportolói eredményeket jutalmaztak

A Jó tanuló, jó sportoló pályázat nyerteseit, valamint a MEFOB-on eredményesen szereplő diákokat díjazták.

„Nagy öröm látni a tekinteteket, amik mögött a jó tanuló és jó sportoló nem megbújik, hanem megmutatja magát, hogy elismerjék kiválóságát” – szólította meg hallgatóságát köszöntőjében Józsa János rektor a Jó tanuló, Jó sportoló pályázaton, valamint a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB) eredményes hallgatók díjátadó ünnepségén.

„Önök kiemelkedtek a tömegből, de nem elszakadni akarnak társaiktól, hanem veszik a bátorságot, hogy tehetségükkel példát mutassanak a többieknek” – hangsúlyozta az akadémikus, hozzáfűzve azt is, hogy a legjobbak közül is a legjobbakat ismerték el; és bár a csaknem félszáz jutalmazott soknak tűnhet, az egyetemi polgárok húszezres létszámát tekintve mégsem az.

„A teljesítményeiteket figyelve elcsodálkozom, hogy a sokszor nehéz műegyetemi tanulás mellett, hogyan tudtok ilyen lenyűgöző sporteredményeket elérni” – fordult a közönséghez Krisztián Dávid, a BME EHK elnöke, aki beszédének lezárásaképpen azt kívánta a díjazottaknak: az élet minden területén legyenek annyira sikeresek, mint amelyikben most jutalmat kaptak.

Vass Zoltán, a MAFC elnökségi tagja a sportegyesület jókívánságait tolmácsolta és gratulált a sokoldalú teljesítményekhez. A közelmúltban megválasztott vezetőség nevében megígérte: törekednek majd arra, hogy az egyetemen a sport és a tanulás együtt minél könnyebb és összehangolhatóbb legyen.

Az ünnepség levezetője Kincses Gábor, a Testnevelési Központ igazgatója felkérte Józsa János rektort és Krisztián Dávid BME EHK elnököt a Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíjak átadására. Az eredményeket Hellner Szelina, a Testnevelési Központ igazgatóhelyettese ismertette. A hallgatók listája ITT  olvasható.

A MEFOB-on győztes hallgatókat karonként jutalmazták, egyúttal rektori emléklapot is átvehettek. A hallgatók listája ITT olvasható.

Az átadók: Józsa János rektor, Molnár Csaba dékán (ÉMK), valamint a dékánhelyettesek: Lovas Tamás (ÉPK), Bihari Péter (GPK), Hornyánszky Gábor (VBK), Tevesz Gábor (VIK), Mándoki Péter (KJK), Prok István (TTK) és Lógó Emma (GTK).

A hallgatók nevében a vívásban jeleskedő Záhonyi Petra mondott köszönő szavakat.

HA - GI

Fotó: Philip János