„Az oktatásnak is csapatsportnak kell lennie”

Rangos állami kitüntetésben részesült a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának szakembere.

„A kitüntetés legnagyobb értéke, hogy a kar méltónak talált arra, hogy én képviseljem. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy olyan kollégák jelöltek, akik ismernek” – hangsúlyozta Pataki Béla, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék egyetemi docense, aki a csaknem harmincöt éves kiváló felsőoktatási oktatói tevékenységéért, az intelligens egészségügyi informatika területén végzett kiemelkedő kutatási eredményeiért vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését. Hozzáfűzte: a siker nemcsak az ő érdeme, hanem mindig a csapaté is, amellyel együtt dolgozik: „Ezzel az elismeréssel ’csak’ az arca lettem ennek a közösségnek” – fogalmazott.

Méltatásáról a műegyetemi oktató szerényen nyilatkozott. Úgy vélte, inkább az országos elsődíjas TDK-s és Gábor Dénes-díjas hallgatóit illeti a dicséret. Az irodája falán lógó, TDK konzulensként kapott elismeréseire nézve azt mondta, „vitatható, hogy ezekben mennyi az én szerepem. Sok diákom olyan, mint egy jó vadászkutya. Nem lehet őket visszatartani: dolgoznak, kutatnak, mennek előre, ezért is lenne nehéz megmondani, hogy az eredményeikhez én személy szerint mennyit járultam hozzá. Mindenesetre örülök, ha egy tehetséges diák velem akar dolgozni és konzulensének kér fel”.

„Szeretek tanítani, szinte ’megfertőzött’ ez a világ” – fogalmazott a BME egyetemi docense hozzátéve, hogy a katedra szeretetét valószínűleg „családi örökségként kapta, mivel édesanyja és két nagybátyja is tanárként dolgozott. Azt vallja: „az oktatás olyan, mint egy színházi előadás. Ha sikerül megragadni a közönség figyelmét, azt az ember megérzi, ahogyan egy színész is, ha jól sikerült az előadás. Fantasztikus élmény, amikor a hallgatók többségének sikerült átadni azt a tudást, amit szeretnék”.

Pataki Béla életpályája

1978-82 kutató és fejlesztő mérnök, Elektronikus Mérőkészülékek Gyára (EMG),
1982-85 kutató és fejlesztő mérnök, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék
1985-95 tanársegéd, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék
1994 dr. Univ., majd 1997-ben pedig PhD fokozatot szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
1995-98 egyetemi adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék
1998- egyetemi docens, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
1993 Külföldi tanulmányúton hat hónapot töltött brüsszeli Szabad Egyetemen (Vrije Universiteit Brussel).
2001 Az IEEE-ben senior member. A 2001-es évi IEEE Instrumentation and Measurement Technology Conference rendezvényen Tutorial Chairman funkciót töltötte be. Összesen több mint kilencven tudományos folyóiratcikk, könyv, illetve konferenciacikk publikációja van.
Pataki Béla Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéken az Intelligens Rendszerek Csoport vezetője, tanszéki Operatív Bizottság tagja. Évekig a BME Villamos és Informatikai Kar Kari Tanácsának és számos ad hoc bizottságának tagja.

Díjak, elismerések:

2000-2003 Széchenyi professzori ösztöndíj
2015 TDK Munkáért” oktatói emlékplakett
2017 TDK Munkáért” oktatói emlékplakett
2018 Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat

Pataki Béla 1982 óta oktat magyar és angol nyelven a VIK-en elektronikus műszerek, jelfeldolgozás, gépi tanulás, intelligens rendszerek és egészségügyi informatika témakörben alap-, mester-, és doktori képzésben. Több tantárgy tematikája kapcsolódik a nevéhez, közreműködött szakirányok, specializációk kidolgozásában, törekedve az élvonalbeli elméleti eredmények oktatásba történő átültetésére. Ilyenek az ambiens intelligencia (Aml), a számítógéppel segített életmód (AAL – Ambient Assisted Living) egyes területei: az „agy-számítógép” interfészek, a mentális állapotok monitorozása gépi játékokkal, a viselkedési minták felismerése, az intelligens szenzorhálózatok, és az orvosi képfeldolgozás.

Számos hazai-, bilaterális- és nemzetközi kutatási-fejlesztési projekt témavezetője és közreműködője, egyebek mellett olyan projektekben, mint a Dunaújvárosi Vasműnél acélkonverter modellezése, a Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach, az iMEDA – Intelligens Orvosi Adatelemző rendszer, a Hibrid-neurális rendszermodellezés, az M3W – A mentális frissesség megörzése és mérése, illetve az R3-COP Resilient Reasoning Robotic Co-operating Systems, és R5-COP Reconfigurable ROS-based Resilient Reasoning Robotic Cooperating Systems.

A műegyetemi oktató előadóként és tantárgyfelelősként is példamutató gondossággal végzi feladatait. Hetvennél több hallgató szakdolgozat- illetve diplomaterv készítését segítette konzulensként. Kilenc doktorandusz hallgatója közül három már megszerezte a PhD fokozatot. Több díjazott TDK dolgozat készítését segítette konzulensként (8-an I. díjat, 6-an II. díjat, 7-en III. díjat szereztek), első díjas TDK-zó diákja 2015-ben megkapta a hallgatói Gábor Dénes-díjat. Mindemellett több mint 10 éve a tanszéki doktoranduszi képzés felelőse és a doktoranduszok koordinátora, amit a tanszék által alapított plakettel jutalmaztak 2012-ben. Szakmai munkáját, a fiatalokkal való kiváló kapcsolatát a hallgatói visszajelzések, az OHV értékelések is visszaigazolják.

Pataki Béla a bme.hu-val megosztotta: a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéken a mai napig nagy hangsúlyt kapnak az egészségügyi vonatkozású kutatási projektek. Elsősorban speciális, elektroenkefalográfiai (EEG) alapú ember-gépinterfész, tágabb értelemben véve pszichofiziológiai mérőeljáráshoz szükséges eszközök fejlesztésével, különböző orvosi képalkotó modalitásokból (pl. röntgen) nyert felvételek feldolgozásával foglalkoznak, de kapcsolatba kerülnek pszichológiai, pszichiátriai feladatokkal is: nemrég az időskori demencia korai szűrésére kifejlesztett játékokon keresztül vizsgálták a betegek mentális állapotát és teljesítményét. Hangsúlyozta: „az intelligens egészségügyi informatika területén szerzett eredmények legfontosabb hozadéka, hogy közben azt érezhetjük: valódi, kézzel fogható haszna van a szakmai tevékenységünknek”.

A BME egyetemi docense úgy vélte, míg régen az egyetemre nehezen bekerült diákok számára a legfontosabb a diploma megszerzése volt, ma már a hallgatók egy része a tanulmányai mellett dolgozik, „nekünk pedig feladatunk a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodni, ezért a tanszékek, karok kooperációjában még inkább fejlődnünk kell. Az együttműködés manapság sokkal fontosabb lenne, mint korábban volt”.

PI - GI

Fotó: Philip János