József Nádor emlékéremben részesült a VIK professzora.

„Mindig büszke voltam rá, ha valahol a BME-t képviselhettem. Ez a díj a legmagasabb műegyetemi kitüntetés, amit egy oktató kaphat, innen már nincs tovább” – fogalmazott a József Nádor emlékéremmel nemrégiben kitüntetett Jobbágy Ákos, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék egyetemi tanára, aki a hivatalos laudáció szerint eddigi szakmai-tudományos életútja, az intézmény érdekében kifejtett több mint két évtizedes, kiemelkedően magas színvonalú vezetői feladatai alapján a messzemenőkig kiérdemelte az elismerést. A méltatásában kiemelten szerepel a hazai műszaki felsőoktatás, azon belül az egészségügyi mérnökképzés fejlesztése és szervezése terén kifejtett példaértékű munkássága, a BME oktatási folyamatai irányításában oktatási igazgatóként, majd rektorhelyettesként betöltött meghatározó szerepe; a Magyar Rektori Konferencia és a Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság munkájában való részvétele, az ennek során elért eredményei, valamint a mozgáskoordináció kvantitatív jellemzése, a neurológiai betegségekben szenvedők mozgásmintáinak megismerése és a vérnyomás mérésének indirekt módszerei terén végzett nemzetközi hírű tudományos tevékenysége.

„A Műegyetem a magyar műszaki felsőoktatás zászlóshajója, amelyen dolgozni matrózként, fedélzetmesterként, elsőtisztként is volt szerencsém, mindezt nagy megtiszteltetésnek érzem, egyúttal szép szolgálatnak. Itt mindig itthon vagyok, a kollégáimat szinte a családomnak tekintem” – hangsúlyozta a BME-n eltöltött évtizedekre visszagondolva a díjazott professzor.

Jobbágy Ákos több mint 40 esztendeje dolgozik a BME-n, az oktatásszervezésben húsz évnél is hosszabb ideig tevékenykedett. A Műegyetemen eltöltött évtizedekre visszaemlékezve elmondta: 1976-ban került a Schnell László professzor úr vezette Műszer- és Méréstechnika (ma Méréstechnika és Információs Rendszerek) Tanszékre. Itt nem csak érdekes munka várta, hanem egy „egymást mindenben segítő nagyszerű közösség is”. „Megtanultam, hogy az egyetemen első az oktatás – de leendő mérnököket csak az tud jól oktatni, aki kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik, képes megvalósítani, amit megtervez” – fogalmazott. Az oktatásszervezési pályafutását tekintve az 1993-as évet tartja az első mérföldkőnek. Ekkor lett az Egyetemi Tankönyv- és Jegyzetbizottság elnöke és Réffy József vegyészprofesszor tanácsadója, akinek a személye nagy hatással volt későbbi pályájára. „A néhai rektorhelyettes szolgálatnak tekintette munkáját. Ő foglalkozott akkoriban a kreditrendszer kidolgozásának alapjaival, így követhettem oktatásszervezési ügyekben is. De a legfontosabb, hogy a habitusa, a hozzáállása olyan volt, amelyet magam is példaértékűnek és követendőnek tartottam” – hangsúlyozta a szakember.

„A feleségem szerint sokat dolgozok” – árulta el a kitüntetett oktató, aki a tevékeny időtöltésével kapcsolatban a bme.hu-val megosztotta azt is: nemrég egy rádióbeszélgetést hallott, amelyben a szenvedélybetegségekről volt szó, és a munkamániával összefüggésben magára ismert. „Erről aztán beszélgettem egy barátommal, aki úgy véli, hogy amit én csinálok, az nem munka, hiszen szeretem csinálni, így inkább hobbinak kell minősíteni. Ebben sok igazság van” – fogalmazott Jobbágy Ákos. 

A József Nádor emlékérmes szakember mindig örömét lelte az oktatásban, a jelenlegi – egészségügyi mérnök – hallgatóiról pedig egyenesen csodálattal beszélt. Úgy vélte, ez a szak unikális a magyar felsőoktatásban, mivel úgy zajlik a műszaki mesterképzés, hogy azt nem előzi meg azonos profilú alapképzés, miközben a hallgatók különböző egyetemekről jönnek, különböző háttérrel: villamosmérnökök, mérnök-informatikusok, biomérnökök, orvosok, gyógyszerészek, biológusok.  Kiemelte: „ezek a diákok nem a papírért érkeznek hozzánk, hanem a tanulás és az új ismereteket megszerzése céljából. Ez egy nehéz szak, a fiataloknak többet kell teljesíteniük, olyan mintha ’csőszerűen’ folytatnák a mesterképzésben azt, amivel az alapképzésben foglalkoztak. Sokrétű tudást kell elsajátítaniuk, ezért a mi végzőseinket úgy tartják számon, hogy szorgalmasak és kiválóan megbirkóznak a nehéz feladatokkal. Ismerek olyan cégvezetőt, aki éppen ezért inkább egészségügyi mérnököt vesz fel programozónak is, ha teheti”.

„A hallgatóink képesek elsajátítani a saját alaptudományuktól nagyon eltérő ismereteket, ezáltal gördülékenyen együttműködnek másokkal, ötvözik a különféle munkakörök tudásanyagát, miközben szakmailag és kommunikációs készségben egyaránt kiemelkedően jók. Kicsit irigykedek is, mert amikor én voltam fiatal, ilyen típusú oktatás nem zajlott. Én úgy tanítok egészségügyi mérnököket, hogy közben villamosmérnök vagyok. Magyarországon orvosbiológiai (egészségügyi) mérnökképzés csak 1995 óta létezik, amikor én már docensként dolgoztam” – ecsetelte a szakember. Hozzátette: „a mérnököknél fontos még az önálló tanulási képesség, hiszen előfordul, hogy ami 10 éve még újdonságnak számított, mára múzeumba való. A diákok hozzászoknak ehhez, edződnek az évek alatt. Az oktatóknak az a feladatuk, hogy olyan alaptudást adjanak át, amellyel akár a végzés után megjelenő új ismereteket is el lehet sajátítani. A hallgatók számára pedig az önálló munka ad lehetőséget arra, hogy egy speciális területen profivá váljanak” – foglalta össze a siker titkát a BME egyetemi tanára.

Jobbágy Ákos a kutatásokról szólva büszkén említette legelső feladatát, amely egy légzésfunkciót vizsgáló készülék intelligens vezérlőjéhez kapcsolódott. Abban az időben egyedül a tanszék rendelkezett mikroprocesszoros alkalmazástechnikai rendszerrel, és ezt felhasználva a berendezést a megszokottnál sokkal gyorsabban ki lehetett fejleszteni.

A professzor fontos fordulópontként tekint vissza 1991-re is, amikor vendégkutatóként egy évet töltött a Delfti Műszaki Egyetemen passzív markerbázisú mozgásanalízis elemzésével. A kandidátusi értekezésének témája ehhez kapcsolódott: hogyan lehet a vizsgált személyek anatómiailag meghatározott pontjaihoz rögzített markerek helyzetét nagy pontossággal meghatározni.
A BME díjazottjához a kutatási területei közül a kardiovaszkuláris és neurológiai betegségek korai felismerése áll a legközelebb. „Olvastam egy hírt arról, hogy a neurális betegek 20-25%-át rosszul diagnosztizálják az első évben, ezért a kezelésük és gyógyszerezésük sem megfelelő. Felhívtam a cikk – általam jól ismert – íróját, és ő megerősítette: nem elírás történt. Ezt elmeséltem egy érsebész professzornak, aki megdöbbenésemre azt mondta, csak akkor reális ez az arány, ha már beigazolódott a betegség neurális eredete. Ha azonban erről még nincs információ, akkor a félrekezeltek jóval többen lehetnek. Ez lökést adott, hogy  a témával komolyabban foglalkozzunk” – részletezte a szakember.

Azóta a kutató és munkatársai több módszerét is elismerték, ilyen például a Parkinson-kóros betegek állapotának objektív vizsgálata. „Kívánatos lenne, hogy korábban tudjuk diagnosztizálni a betegséget annál, mint amit a ma hagyományosan alkalmazott orvostudományi módszerek lehetővé tesznek. Amikor a Parkinson-kór első jeleit a közeli hozzátartozók észreveszik, és még az orvos sem biztos a diagnózisban, akkor már a dopamintermelő sejtek 60-70%-a elpusztult. Ebből is látszik, milyen csodálatos az emberi szervezet, és mekkora tartalékokkal rendelkezik. Mi azt keressük közösen a neurológusokkal, hogy milyen finomabb mérésekkel ismerhetnénk fel időben a betegséget – hatékonyabb terápiát és gyógyszerezést biztosítva” – világított rá a kihívás lényegére Jobbágy Ákos.

A VIK egyetemi tanára hangsúlyozta: munkájának az egyik legszebb része, hogy egy bonyolult, teljes egészében szinte megismerhetetlen rendszert vizsgálhat: magát az emberi szervezetet. „Orvosok és mérnökök szoros együttműködésére van szükség, hogy segíteni tudjunk; hiszek abban, hogy a jobbító szándék minden emberben benne van. Izgalmas, csodálatos és nagy kihívást jelentő feladat eszközeinkkel segíteni az egészségügyi ellátást” – összegezte a professzor, hozzátéve, hogy nem véletlen ez a rajongás az orvosi hivatás iránt: „talán kicsit megfertőződtem, és a családi hagyományt folytatom: édesapám baleseti sebész volt. Én talán éppen ezért nem akartam orvos lenni, de mégis a közelében dolgozom, mert mindig vonzott ez a világ”.

PI - GI

Fotó: Philip János