Kutatók Éjszakája: idén is otthont adunk a látványos ismeretterjesztésnek

Csaknem húsz helyszínen több mint hetven program várja az érdeklődőket az első alkalommal két naposra tervezett országos rendezvény műegyetemi állomásán.

Ebben az évben is számos izgalmas és látványos előadás, szakmai bemutató és kísérlet, valamint különleges helyszín várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján 2018. szeptember 28-29-én a BME-n. A cél a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítése. Az intézményünkben 13. alkalommal megtartott, Európa-szerte közkedvelt eseménysorozat ezúttal is ingyenesen látogatható, ugyanakkor néhány műegyetemi rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött, amelyekről érdemes mielőbb tájékozódni az esemény honlapján. A műegyetemi programokat ezen a linken találják meg, az épület szerinti keresés pedig ezen a felületen érhető el. A hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó programok mellett lesznek újak is: ajánlónkban a teljesség igénye nélkül válogattunk ezekből.

A BME vegyészei – a CH épületben – nem mindennapi előadásokkal készülnek, az egyiken például az emberiség által régóta használt mérgekről és drogokról lesz szó a „Molekulák a sötét oldalon” címmel.

A jövő kutatóit tömörítő BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium tagjai régóta elkötelezettek a tudomány népszerűsítése iránt: a Kutatók Éjszakáján immár másodszor varázslatos kísérletekkel bűvölik el a kémia és a biológia iránt érdeklődőket a CH épületben.

A tömegközlekedési eszközök mindig sok érdekességgel szolgálnak: a KJK Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék Hő- és Áramlástechnikai Laboratóriumában (AE Épület) tett látogatás során az érdeklődők nemcsak elméletben ismerhetik meg jobban a repülőgép-hajtóművek világát, hanem a gyakorlatban is, azok működését szemlélve a helyszínen biztosított próbapadon.

A Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékén (D épület) 20 éve zajlanak kutatások a színtévesztéssel összefüggésben: a színlátási zavarral élők részt vehetnek diagnosztikai mérésen, majd felpróbálhatják a diagnózisuknak megfelelő korrekciós szemüveget, megtapasztalva annak hatását.

Szintén a D épület ad helyet a robotok viselkedésével, a verbális és nem verbális kommunikációhoz kapcsolódó kutatásokra fókuszáló előadásnak is.

A „Semmi varázslat, csak fizika” látványos kísérletekben gazdag bemutatóival szórakoztatja majd a közönséget az F épület nagyelőadójában.

Mit tudunk ma az anyag és a Világegyetem természetéről, és melyek azok a nyitott kérdések, amelyek megválaszolásával továbbléphetünk? Mindezekről hallhatnak a résztvevők „Az anyag építőkövei avagy receptkönyv egy világegyetemhez” című előadásban az F épületben.

A H épületben a látás matematikáját, a testek, felületek, térszögek érdekességeit, valamint a szavazat- és mandátumösszegző eljárásokat ismertetik a szakemberek.

Az I épületben található Ipar 4.0 Technológiai Központ elsőként mutatkozik be a Kutatók Éjszakáján. Az előadók beszélnek az Ipar 4.0 fogalmáról, technológiáiról, valamint a vállalatok számára nyújtott előnyökről, lehetőségekről. Az odaérkezők kipróbálhatják egyebek mellett a VR (virtual reality) és AR (augmented reality) ipari alkalmazásait, és részleteket tudhatnak meg a 3D nyomtatás további fejlesztéseiről. A vendégek találkozhatnak ipari robotokkal, önvezető járművekkel, megvizsgálhatják az ipari szenzorok működését, láthatnak digitális gyártás-tervezést és sok más érdekességet .

A I épületben ezek mellett a legújabb, a számítástechnikára épülő orvosbiológiai kutatásokat, a modern genetikai szekvenálási méréstechnikai eljárásokat, valamint a mesterséges intelligencia legújabb fejlesztéseit helyezik előtérbe.

Korábban a méréseket ásványi nyersanyagok kutatása céljából végezték, ma egészen más, geodéziai és fizikai célokra használjuk az Eötvös-ingát. A K épületben a Geodézia Tanszéken nemcsak megtekinthető lesz a műszer, hanem a z ahhoz kapcsolódó vizsgálatokról, műhelytitkokról is beszélnek a kutatók.

A K épületben mutatkozik be – nem először – a “Nukleáris sarok”, ahol a FINE (Fiatalok a Nukleáris Energetikáért), valamint a Fúziós szakcsoport számol be a radioaktivitás és a nukleáris energetika, a fúzió, továbbá a fisszió aktuális helyzetéről kérdéseiről.

A szabályos és kevésbé ilyen síklapokkal határolt testek (poliéderek) már az ókortól kezdve lenyűgözték a tudósokat. Az öt szabályos, ún. platóni test szerepet kapott naiv világmagyarázatokban is. Mitől szabályosak a platóni testek? Milyen kapcsolat van közöttük? Erre keresi a választ az előadás. a K épület aulájában

A BME OMIKK Gazdaság és Társadalomtudományi Olvasójában ezúttal is érdekfeszítő témákkal jelentkeznek a GTK Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék munkatársai. Előadásaikon arra keresik a választ, hogyan válhatnánk mi is Sherlock Holmeshoz hasonlóan nagyszerű következtetőgéppé, felelősek lehetünk-e szokásainkért és előítéleteinkért, vagy milyen etikai kérdéseket vet föl az önvezető autó által okozott baleset, és milyen esztétikai elveken alapult a szocialista realista építészet?

A Q épületben az ökológiai közgazdaságtan, valamint  a viselkedési közgazdaságtan aktuális témáiról a Közgazdaságtan Tanszék, a youtuberek meggyőzőképességeinek határairól a Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék, míg az oktatásban használt eszközök történetéről a Műszaki Pedagógiai Tanszék szervezésében  tudhatnak meg többet a látogatók a GTK-n.

A GTK Ergonómia és Pszichológia Tanszék munkatársai a szemmozgás-követés módszereinek, felhasználási lehetőségeinek és eszközeinek bemutatására vállalkoznak a Q épületben.

A BME Nukleáris Technikai Intézete idén is izgalmas programokkal és előadásokkal készül: az ifjabb korosztály számára az MRI és az ultrahang működését a játékos „NukiTeki” program során szemléltetik, ahogyan azt is, mi lehet a rejtélyes papírtokamak.

Ön vezet, vagy „önvezet”? – a címe az utóbbi évek legnagyobb érdeklődésére számot tartó járműipari fejlesztésről szóló prezentációnak, amelyre a KJK Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék szervezésében az St épületben kerül sor.

Az arcfelismerés zavaraitól, a sikeres nyelvelsajátítás kognitív hátterén át az EEG laborban az agyhullámok szemrevételezéséig számos téma tudományos eredményeit villantják fel kutatók a TTK Kognitív Tudományi Tanszék szervezésében.

A programon idén is megtekinthetik vendégeink a BME Oktatóreaktorát, és kiderül, hogy segítségével elvégezhetőek-e tudományos mérések.

A Gépjárműtechnológia Tanszék első alkalommal rendezi meg az Abroncs-kihívást a Műegyetemen. Ehhez olyan 3-4 fős gyerekcsapatok jelentkezését várják, akik a megadott időn belül le tudják cserélni egy személygépkocsi kerekeit. A legügyesebbeket ajándékkal jutalmazzák a szervezők. A regisztráció feltétele a betöltött min. 14 éves kor.

A J épületben más járműipari érdekességekkel is találkozhatnak az érdeklődők: a RECAR autonóm járműveket kutató központ bemutatja tevékenységét, de lesz kipufogógáz összetétel vizsgálat, balesetrekonstrukció, valamint kísérleti villanyautó tesztvezetés.

A BME Nagyfeszültségű Laboratóriumában szintén látványos bemutatókra számíthatnak az odaérkezők.

Az Energetikai Szakkollégium tagjai ebben az évben is szeretettel várják a kíváncsi látogatókat a V1 épület aulájában: a hozzájuk hasonlóan lelkes fiatal tudósoknak is köszönhető a Kutatók Éjszakája hosszú évek óta töretlen sikere.

HA-GI

Fotó: kutatokejszakaja.hu