Bensőséges hangulatú koncert köszöntötte az adventet a díszteremben

A tizenegyedik alkalommal megrendezett tanszéki rendezvényt immár az egész Műegyetem hallgatósága élvezhette.

„Első, de remélhetőleg nem utolsó alkalommal ünnepelhetjük együtt a Műegyetem közösségeként az advent bensőséges élményét” – szólt a díszteremben tartott Adventi kamarakoncert közönségéhez Józsa János rektor, aki egyúttal köszönetét fejezte ki a művészeknek és a szervezőknek az előadás létrejöttéért. Az akadémikus üdvözölte a BME felsővezetői mellett a koncert többi kiemelt vendégeit: Edmond Hajrizit, a koszovói Üzleti és Műszaki Tudományegyetem (University for Business and Technology, UBT) rektorát, Palkovics Lászlót, a Szent István Egyetem új rektorát, és Szűcs Pétert, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánját.

„A koncert tanszékünk karácsonyi ajándéka” – mondta köszöntésében Paál György, a BME Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, aki visszaemlékezett az előadáshoz vezető útra: 2008-ban szervezték meg először a mára hagyománnyá vált éves adventi kamarahangversenyt. Először szűk körben rendezték, majd tanszéki munkatársak, barátok, rokonok mellett az ipari partnereket, végül az egész kart is meghívták. Az eseményt sokáig a Karinthy Szalonban tartották, a kis művészeti galériát azonban idővel kinőtték, így – rektori és kancellári támogatással – a díszterem lett az immár összegyetemi rendezvény helyszíne. A professzor Oros-Klementisz Mariannának, a Rektori Kabinet munkatársának külön köszönetét fejezte ki a szervező munkáért.

A kamarakoncerten Salát Ildikó gordonkaművészt és Szikora Márton klarinétművészt Juhász Judit kísérte zongorán.

A rendezvényen Fauré, Poulenc, Glazunov, Cui, Giampieri, Schubert, Dvořák művei hangzottak el.

HA-GI
Fotó: Philip János