Fekete nap a magyar tűzoltás történetében
2014. augusztus 13.

A nyolc évvel ezelőtti műegyetemi tűzben hősi halált haltakra emlékeztek családtagjaik és bajtársaik.
TELEFONKÖNYV | TÉRKÉP | HU | EN
2014. augusztus 13.
A nyolc évvel ezelőtti műegyetemi tűzben hősi halált haltakra emlékeztek családtagjaik és bajtársaik.
2014. augusztus 12.
A BME két Guiness-rekordot döntött evezős hallgatója most ezüstérmet szerzett a 2. Európai Egyetemi Játékok versenyen.
2014. augusztus 07.
A BME kutatója is részt vesz az Európai Űrügynökség űrszondája által készített üstökösfotók feldolgozásában.
2014. augusztus 06.
Az „Ötlettől az üzletig” címmel hirdetett innovációs ötletversenyre várják a Műegyetem hallgatóit. A határidő: szeptember 30.
2014. augusztus 05.
Az interneten szabadon elérhető és kutatható a BME 1949-1991 közötti években keletkezett egyetemi tanácsülési jegyzőkönyvei és az Egyetemi Értesítők digitalizált változata.
2014. augusztus 01.
Megjelentek az új impakt faktorok a Web of Science-ben. A három érintett BME-s folyóirat egyike idén az első helyet foglalja el a hazai listán.
2014. július 30.
Budapest Márka díjat kapott a Fermentia Kft., a BME VBK Szerves Kémia és Technológia Tanszék kutatási partnere.
2014. július 28.
A BME Pénzügyek Tanszéke volt a házigazdája a Society for the Studies of Emerging Markets 2014. évi európai konferenciájának.
2014. július 24.
Gratulálunk mindenkinek, akinek sikerült bejutni a Műegyetem valamelyik képzésére! Idén sem volt könnyű, jó – sok esetben nagyon jó – eredmény kellett hozzá.
2014. július 23.
Molnár Csaba DLA építész, a BME Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója és csapata műemlék-rekonstrukciója egyike az idei ICOMOS díjazottaknak.
Copyright © 2023 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Impresszum | Süti tájékoztató | Akadálymentesítési nyilatkozat