„Az innováció, az értékteremtés elősegítése a célunk”

Műegyetemi hallgatók és ipari partnerek legújabb közös kutatás-fejlesztési eredményeiről számoltak be a VIK HIT szervezésében megtartott II. PARIPA konferencián.

„A Műegyetem számára kiemelten fontosak az olyan tehetséggondozást segítő programok, amelyekben a hallgatók a vállalatokkal közösen dolgoznak gyakorlati jellegű kutatás-fejlesztési témákon” – nyitotta meg a „Partnerségben az iparral” (PARIPA) program idei konferenciáját Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes.

„Nagy siker számunkra, hogy a projekt második évfolyamának hallgatói immáron 15 kutatás-fejlesztési feladaton dolgoznak, és az is, hogy idén újabb cégek csatlakoztak a motivált és kiválóan teljesítő diákoknak szervezett hallgatói képzési és ösztöndíjprogramhoz” – értékelte az egyetemi-ipari együttműködés elmúlt esztendejét Simon Vilmos, a PARIPA program igazgatója, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének (HIT) egyetemi docense. (A PARIPA indulásáról a kezdeményezés életre hívói korábban már nyilatkoztak a bme.hu-nak – a szerk.)

„Az idei rendezvény fókuszában a mesterséges intelligencia szerepelt, annak megjelenése a távközlésben, a gyártásban, a közlekedésben, továbbá a kibervédelem, ugyanis a felhasználók mellett a közlekedésben részt vevő gépjárművek, illetve kritikus közművek számára is egyre nagyobb fenyegetettséget jelentenek a virtuális hálózatok kibertámadásai” – foglalta össze az esemény legizgalmasabb előadásairól a szakember.

A prezentációk után hat vállalati partner egy nagyszabású kiállítás keretében a szakmai ismeretek gyakorlati illusztrálásaként nyújtott tájékoztatást legújabb fejlesztéseiről a vendégek számára. (A rendezvényről készült kisfilm már elérhető – szerk.)

„A PARIPA projekt első évfolyama kimagasló szakmai teljesítménnyel végezte el az ösztöndíjprogramot: kiváló tanulmányi eredményük mellett sok munkát fektettek a kutatás-fejlesztési tevékenységbe is” – árulta el Simon Vilmos, aki szerint feloldható az a tévesen valósnak vélt ellentmondás, hogy az egyetem mellett csak a tanulmányok rovására szerezhető gyakorlati tapasztalat. A szakember részletezte a közelmúlt véghezvitt programfejlesztéseket is: „bevezettünk egy felkészítő félévet a felvételit megelőző szemeszterben, amikor az érdeklődő hallgatók az egyetemi témavezetőjük támogatásával elmélyülhetnek egy kiszemelt témában, és a tapasztaltak alapján eldönthetik, hogy a következőkben tovább folytatják-e a kutatásaikat, és jelentkeznek a programra, valamint az egyetemi és vállalati témavezetők is nyilatkoznak a diákok alkalmasságáról. E szűrésnek köszönhetően a legtehetségesebb ifjak kerülhetnek be a programba, amellyel a célunk a karrierépítéshez szükséges és a munkaerőpiacon versenyelőnyt jelentő gyakorlati tudás biztosítása a fiataloknak, egyúttal szakmai és soft skill képességeik fejlesztése ahhoz, hogy még kiválóbb mérnökökké váljanak”.

Simon Vilmos elárulta, hogy az első évfolyam hallgatóinak részvételével elindították a PARIPA Alumnit: „az öregdiákok segítették a másodévesek beilleszkedését, és támogatták a tavaszi konferencia szervezését is. Korábbi tanítványaink összefogásával olyan egyedülálló és összetartó szakmai közösség megteremtésére törekszünk, amelynek tagjai egymást és a felnövő mérnökgeneráció képviselőit is segítik karrierjük építése során”. A programigazgató kiemelte, „a PARIPA célja a Műegyetem hírnevének, szakmai kompetenciájának és kiválóságának népszerűsítése a piaci szférában. A vállalatok kutatás-fejlesztési projektjeikben a legtehetségesebb fiatalokkal dolgozhatnak együtt”. Hozzátette: egyre több cég csatlakozik mentorként a kezdeményezéshez, amelyben a diákok az egyetemi tanulmányokon túlmutató gyakorlati jártasságot, komplex üzleti-mérnöki tudást és gyakorlatot szerezhetnek, ezzel még jobb esélyt adva maguknak a jelentős szakmai színvonalat képviselő kutató-fejlesztő mérnöki állások megszerzésére.

TZS-GI
Fotó: Philip János, Maruzsi Csenge