„A BME a jövőben is szakmai hátteret ad a mesterséges intelligencia-fejlesztésekhez”

Európa első, interaktív MI kiállításának adott helyet a Műegyetem Q épülete.

Jelentős igény van Magyarországon arra, hogy az itt működő kutatóhelyek, vállalkozások és a kormányzat között aktív párbeszéd legyen – mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára a rendezvény apropójából tartott sajtótájékoztatón, ismertetve azt is, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatások nemcsak folyamatos fejlődést mutatnak, hanem azok üteme is exponenciálisan növekszik. Hozzáfűzte, a magyar MI-ökoszisztéma kiterjedtségét jól mutatja a tavaly alakult MI Koalíció bővülése, amelynek immáron 170 tagszervezete lett. „Az utca embere gyakran kétkedéssel, félelemmel vagy bizonytalansággal tekint a tudományos-fantasztikus világot idéző mesterséges intelligenciára, holott a mindennapi életünket már most megkönnyítő technológiákkal a valóságban nap, mint nap találkozhat” – fogalmazott az államtitkár. Elmondta még: a jövőt a tudásra épülő beruházások jelentik és az MI kifejezetten olyan innovációs terület, ahol Magyarország erős pozíciója a gazdasági növekedés előmozdítója lehet: a cél, hogy a kiállítók és az MI terület más vállalatai a jövőben nyugodt körülmények között és egyre könnyebb feltételekkel tevékenykedhessenek.

A Magyarországi MI Koalíció (MI Koalíció) 2018. október 9-én alakult meg 78 nemzetközi és hazai cég, illetve egyetemek, tudományos műhelyek, szakmai és közigazgatási szervezetek részvételével. Célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások (autonóm járművek, 5G mobiltechnológiával kapcsolatos fejlesztések, MI) terén kerüljön az európai élvonalba, és váljon a nemzetközi MI közösség fontos tagjává. Az MI Koalíció működését a Digitális Jólét Program (DJP) biztosítja.

Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit, állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítva az MI-fejlesztők, az MI felhasználói oldalát képviselő piaci és állami szereplők, illetve az akadémiai szféra, a szakmai szervezetek és az állami intézmények között. Az MI Koalíció emellett részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében is.

„Különleges öröm számomra, hogy ezt a seregszemlét a Műegyetemen tarthatjuk, mivel intézményünk a magyarországi műszaki felsőoktatás fő bázisaként működik. A csaknem 240 éves múltunk, a meghívottak széles köre, valamint a kiállítás helyszíne, a modern Q épület azt a szinergiát jelzi, amellyel a jövőben is hozzá szeretnénk járulni e terület további dinamikus fejlődéséhez” – köszöntötte az érdeklődőket a házigazda nevében Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az MI Koalíció elnökségi tagja. A professzor emlékeztetett: a szervezet szakemberei intenzív szakmai munkát végeztek munkacsoportjaikban; ennek eredményeképpen áprilisra felmérték az MI ökoszisztéma jelenlétét, jelentőségét az országban. „Arra jutottunk: mutassuk meg mindezt egyszerű és mindenki számára érthető módon a világnak” – nyomatékosította az egyedi interaktív kiállítás egyik célját, ami mellett fontos volt az MI-vállalatok egymással való, valamint a felsőoktatás szereplői közötti kommunikáció elősegítése is, továbbá a jó gyakorlatok weblapos összegyűjtése. Az ingyenes és bárki által látogatható seregszemlén az MI Koalíció csaknem 20 tagja mutatkozott be legújabb MI-fejlesztéseikkel. A BME egyetemi tanára rámutatott, mivel hazánk kis ország, a szereplők összefogása szükséges az áttöréshez: az MI Koalíció katalizátor szerepet szeretne betölteni az infokommunikációs szektorban.

A kiállítók:

BME-VIK-MIT, Clementine, Dmlab, Energofish Kft, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Ericsson Magyarország Kft., FAMPATH.COM, Hallatlan Alapítvány / GLACCES, IBM, Microsoft, Monster Code Hungary Kft., MTA Nyelvtudományi Intézet, Multilogic Kft, Nokia, Robert Bosch Csoport, SpeechTex Kft., T-Systems Magyarország Zrt., Ultinous Kft., Vodafone Magyarország, WaterScope Zrt.

Az ingyenes kiállításra érkezők saját tapasztalataikon keresztül érthették meg a mesterséges intelligencia jelentőségét, számukra is elérhető hétköznapi realitását – hívta fel a figyelmet Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője, a rendezvény főszervezője, aki kiemelte, a közösségépítésre, valamint ez év végéig Magyarország mesterséges intelligencia stratégiájának megalkotására törekednek. Hozzátette: a kutatóintézetek és az ipar képviselői mellett az állami szereplőkkel is együtt gondolkodnak az új technológiák hétköznapi hasznosításáról. Elárulta: a műegyetemi találkozó sikerére való tekintettel pedig a tervek szerint a kiállítást az ország más településeire is elviszik.

HA-GI
Fotó: Philip János