„Műegyetemi professzoraimnak köszönhetem, hogy az oktató-kutatói pályára léptem”

Szakmai eredményeiért és a jövő generációjáért tett oktatói munkájáért állami kitüntetésben részesült az ÉPK tanszékvezető egyetemi docense.

„Szeretem ezt az öreg központi kampusz épületet annak minden repedésével együtt, amelyek olyan árulkodó 'hegek' egy mérnök számára, amelyekből az építmény történetére és állapotára következtethetünk. Nagyszerű éveket töltöttem itt kiváló professzorok, lelkes kollégák, doktoranduszok és tehetséges hallgatók társaságában: értük érdemes volt az ipar helyett az akadémiai pályát választani” – vallott a Műegyetemhez fűződő érzéseiről Sajtos István, a BME Építészmérnöki Kar (ÉPK) Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, miután a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át a falazott és vasbeton tartószerkezetekkel kapcsolatos kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a szakmai utánpótlás nevelésében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként. „Nem számítottam erre a kitüntetésre, ezért őszintén meglepődtem, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Szilárdtest Mechanikai Bizottsága felterjesztett. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek egy neves szakmai grémiumnak és ennek az élménynek” – fogalmazott az oktató.

Sajtos István szakmai életpályája

1985 – okleveles építőmérnök diplomát szerzett kitüntetéssel a BME Építőmérnöki Karán (BME ÉMK)
1985-1990 – a Tervezésfejlesztési és Technikai Építészeti Intézet statikus tervezője
1990-1996 – az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Mechanika és Tartószerkezetek Tanszékének főiskolai adjunktusa
1996-1999 – a BME Építészmérnöki Kar (BME ÉPK) Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék egyetemi adjunktusa, 1999-től egyetemi docense, 2000-2008-ig tanszékvezető-helyettese, 2008-2009-ben megbízott tanszékvezetője, 2009-től tanszékvezetője
1997 – PhD-fokozatot szerzett a BME Építőmérnöki Karán
2017 – habilitált a BME ÉPK-n

Díjak, elismerések:
1992-1993 – Korányi Imre építőmérnöki ösztöndíj
2001-2004 – Széchenyi István ösztöndíj
2009 – TDK oktatói ösztöndíj (Pro Progressio Alapítvány)
2011 – „TDK MUNKÁÉRT” emlékplakett (BME)
2014 – „TDK MUNKÁÉRT” emlékplakett (BME)
2015 – Dékáni dicséret (BME Építészmérnöki Kar)
2019 –Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés

Oktatási tevékenysége: Tartószerkezetek modellezése, Szilárdságtan 2, Szerkezettervezés számítógéppel tantárgyak magyar és angol nyelven; doktoranduszképzésben: Épületszerkezetek története (társelőadó), Vasbeton modellezése

Kutatási tevékenysége: A beton szemszerkezetének hatása a beton és vasbetonszerkezetek viselkedésére. Falazott szerkezetek és boltozatok modellezési lehetőségeinek, lebegőlépcsők modellezési lehetőségeinek és gömbhéjak horpadásának vizsgálata.

„Nem a tipikus oktatói-kutatói életpályát jártam be, oktatótársaimmal ellentétben a diploma megszerzése után először az iparban próbáltam szerencsét, és csak néhány évvel később tértem vissza az egyetemre és a kutatásokhoz” – beszélt szakmai pályájának kezdetéről Sajtos István, aki a BME-n végezte tanulmányait és építőmérnök lett. Végzős hallgatóként egy kiállítási csarnok héjszerkezetét tervezte meg, ami aztán egy tervezőintézeti állást hozott magával, ezzel elindult a karrierje. A műegyetemi docens szeretettel és tisztelettel gondol egykori oktatóira: diploma bírálójára és vállalati főnökére, Dulácska Endre professzorra, valamint konzulensére, Kollár Lajos professzorra, akik nagy hatással voltak rá és fontos szerepet játszottak abban, hogy Sajtos István az oktatói-kutatói pálya mellett kötelezte el magát. Mindkettejükre példaképként tekint a díjazott oktató, ők javasolták, hogy későbbi szakmai területén, a falazott szerkezet témájában kezdjen kutatásokba, amelyhez a professzorok e téren korábban elért szakmai eredményei jó kiindulási pontnak bizonyultak. „Mindkettőjüktől azt tanultam, hogy nem a megoldandó probléma modelljének bonyolultsága eredményezi annak helyességét, jóságát, hanem az, ha a feltett kérdésre választ adó modell tartalmazza a megfigyelhető jelenségek fizikai okát” – elevenítette fel egykori mentorai tanítását. További inspirációt jelentett számára, hogy Korányi Imre ösztöndíjasként 10 hónapot tölthetett el az amerikai Cornell Egyetemen. Itt ismerkedett meg a modern vasbeton mechanikával. „Kiváló szakemberek olyan újszerű következtetéseit tanulmányozhattam, amelyek csak évekkel később jelentek meg az európai építőiparban” – osztotta meg élményeiről a kitüntetett szakember, aki előbb főiskolai oktatóként tért vissza a felsőoktatásba, majd főállásban a Műegyetem Építészmérnöki Karának Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékén meghatározó tanárrá és kutatóvá vált. Sajtos István bár eredetileg egy másik karon diplomázott, ám rokon területet oktat és kutat, mindig is építőmérnök szemmel vizsgálta az épületeket: „egy építőmérnöknek a tervekben megálmodott létesítmények megvalósításában van fontos szerepe, műemléki falazott épületeknél pedig azt próbáljuk megmagyarázni, hogy milyen mechanikai, fizikai folyamatok menne végbe az egykori építészmérnökök által megtervezett szerkezetekben. Az építész az épületet térként értelmezi, amit az ő saját akarata, szándéka szerint alakít ki. A mérnök ugyanezt az épületet tárgynak tekinti, amelynek minden részletében eleget kell tennie a fizikai törvényeknek. Emiatt különbözik a két szakma munkamódszere, és ennek megfelelően általában az emberek habitusa is. A közös munka, oktatás sikere azon múlik, hogy a munkáját az oksági viszonyokra alapozó mérnök mennyire tud kilépni a komfortzónájából az építészeti szándék miatt, illetve az építész korlátnak vagy kreativitást segítő kiindulópontnak tekinti-e a mérnök által megmutatott fizikai korlátot. Nekem a mérnöki komfortzónámból kilépni inspiráló”.

Sajtos István az oktatás mellett új kutatásokba kezdett a BME-n: „akkoriban egy mostoha, a szakmai életben háttérbe szorult témának számított a falazott szerkezetek tulajdonságainak vizsgálata. Az ipar inkább a beton- és vasbeton-szerkezeteket favorizálta. Ehhez képest a falazott szerkezetek mintha egy évszázados lemaradásban lettek volna, tudományos renoméjuk sem volt számottevő, ugyanakkor néhány évtizeddel ezelőtt a műemléképületek megőrzésének fontosságával megnőtt a falazott szerkezetek presztízse, és már az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) nemzetközi szakmai szervezet is kimondta, hogy nemcsak a funkció, a forma és a külső megjelenés a fontos, hanem a többségében falazott tartószerkezetek (például boltozat) anyaga, viselkedése és jellegének megismerése is kiemelkedő, megőrizendő a műemlékek esetében. Ma már nagyon sokan foglalkoznak ezzel a területtel, ám még mindig sok a nyitott, tisztázatlan kérdés, nem tudjuk pontosan, hogyan működnek ezek a szerkezetek, milyen erők és feszültségek keletkeznek bennük. Mérnökként sok benne a kihívás” – ecsetelte a kitüntetett.

Egy érdekes példát hozott fel a falazott tartószerkezetek mérnöki nehézségeiről: 1980-as években, egy londoni üzlethelyiségben lebegő lépcsőt (egyik oldalon mindössze tenyérnyi méretben a falba fogatott, míg másik oldalán alátámasztás nélküli szerkezet – szerk.) készítettek vasúti talpfákból, amelyet a vasbeton fal zsaluzatába vágott lyukakba helyeztek el. Az elhelyezett talpfákat pedig mindössze kis fadarabokkal támasztották egymáshoz. Másnap a munkások lépcsőként kezdték használni a betonozásra előkészített szerkezetet, a mérnökök pedig értetlenül álltak a furcsa egyensúlyi helyzet előtt. Ettől az esettől kezdve gondolják úgy a szakemberek, hogy a lépcsőfokokat nem a falba történő befogás tartja, hanem a lépcsőfokok falban végbemenő elcsavarodásának meggátolása. „Kutatómunkám részeként egyebek mellett azon dolgozom, hogy egy olyan számítási módot alkossak meg, amely logikus magyarázatot ad erre a jelenségre” – fejtette ki az ÉPK oktatója.

Sajtos István vasbeton szerkezetekkel is foglalkozott: az 1960-as években népszerű héjszerkezetek vasalását és teherbírását vizsgálta. Ehhez kapcsolódik egy aktuális kutatása: a vasbeton szerkezetek nyírási vasalásának és teherbírásának kiszámításához kapcsolódva azt állítja, hogy összefüggés van a betont alkotó szemcsék nagysága és az anyag viselkedése között. A különböző szemnagyságú anyagok szilárdsága és tulajdonságai ugyan megegyeznek, ám például a hajlítási vagy nyírási tönkremeneteli jellemzők eltérhetnek az adalék szemnagyságának változtatásával, ezért a szakember most azon munkálkodik, hogy ezt a jelenséget számításokkal is bizonyítsa.

A díjazott műegyetemi oktató a kutatás mellett szívesen dolgozik együtt hallgatókkal, preferálja a kis létszámú szemináriumokat, a TDK- és doktorandusz-konzultációkat, ahol a tanítványainak az egyéni képességeik figyelembevételével segíthet. Több éven át mentorálta az Alkotóhétre pályamunkával készülő diákokat és évek óta szakmai támogatója a betonkenu versenyen induló ÉPK-s csapatoknak. „Komoly mérnöki kihívás egy ilyen szerkezet megtervezése, a számítások elvégzése és végül a kenu megépítése, amelynek 4-6 futamot is ki kell bírnia a hajónak, de az építészmérnök hallgatók híresek arról, hogy a végsőkig küzdenek. Egyszer a ferrocementből készült kenut térdelve hajtották a fiatalok, ám menet közben eltört a polisztirol habból készül térdeplő. Emiatt a hajótest betört a hallgatók térde alatt, ám az így keletkezett léket egészen a megmérettetés végéig sikerült eltorlaszolni” – idézett fel egy emlékezetes esetet az ÉPK kitüntetettje.

Sajtos István tanszékvezetői mandátuma néhány hónap múlva lejár. Úgy tervezi, hogy átadja a stafétát a fiatalabb generációnak, visszatér kutatásaihoz. „Egy komplett vasbeton gerenda vasalásának és a beton összetételének a gerenda viselkedésére gyakorolt hatását szeretném tanulmányozni, és bonyolult számítógépes program bevetése nélkül olyan modelleket megalkotni, amelyek kontrollt, támpontot nyújthatnak a komplikált számítási példákhoz” – mutatta be a fiókjában lapuló tervek egyikét, amelynek szeretne új lendületet adni a közeljövőben.

TZS-GI
Fotó: Philip János