Magyar sporttörténeti röplabda siker az egyetemisták és főiskolások olimpiáján

Minden eddiginél előkelőbb helyen végzett a női válogatott a Nápolyban megrendezett 30. Nyári Universiadén. A csapatban BME-s hallgató is játszott.

118 ország 6000 versenyzője 18 sportágban 220 éremért küzdött az egyetemi kisolimpiának is nevezett sportvetélkedőn, amelyet az olaszországi Campania tartományában rendeztek meg 33 helyi település önkormányzatának összefogásával. A korábbi években érvényes szabályzatot idén megváltoztatták, így valamennyi nemzet egy korábbinál szűkebb kerettel utazhatott a versenysorozatra: a magyar delegáció 21 egyetemről 101 fővel, köztük 4 BME-s fiatallal képviseltette magát. Ez a keret létszámban körülbelül fele az eddig megszokott küldöttségnek. A 30. Nyári Universiade nemzeti válogatottjának műegyetemi tagjai: Bányai Botond (párbajtőr), Orosz Viktor (íjászat), Kurtán Zsombor (judo), Zólyomi Rebeka Virág (röplabda).

„Egy jó csapat, egy remek edző és a játékosok töretlen lelkesedése kellett a jó szerepléshez. Mindenki hozzátette azt a bizonyos 'pluszt' a meccsekhez, küzdöttünk egymásért, együtt harcoltunk minden egyes pontért, és egyik mérkőzésen sem keseredett el semelyikünk egy-egy vereség miatt. Minden egyes időkérésnél, szett után vagy akár labdamenetek közben, ha kicsit is kezdtünk szétesni, mindig volt valaki, aki elmondta, hogy sikerülni fog, meg tudjuk csinálni. Hatalmas élmény ebben a válogatottban játszani, mindenki teljes értékű tagnak számít. Ez a történelmi 4. helyezés szerintem annak tudható be, hogy együtt tudtunk küzdeni az önös érdekek háttérbeszorításával, és csak az összmunka számított” – osztotta meg versenyélményeit a 4. helyezést elért női röplabda válogatott kezdőcsapatának műegyetemi tagja, Zólyomi Rebeka Virág, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának (VBK) környezetmérnök BSc-s hallgatója.

„Senki sem gondolta volna, hogy akár a legjobb 8 csapat közé juthatunk, így az elért 4. helyezés óriási meglepetés volt mindenkinek, nekünk, játékosoknak is” – folytatta a beszámolót Zólyomi Rebeka. „Már a csehek ellen megnyert meccsen is érezni lehetett a levegőben, hogy nagyon akartuk ezt a győzelmet. Aztán a következő két mérkőzés után már a legjobb 8 közé kerültünk, ezzel kvalifikálva magunkat a következő universiadéra. Kanadával játszottunk a legjobb 4-be kerülésért, majd a házigazda olaszokkal, illetve japánokkal küzdöttünk meg. Közel voltunk a bronzhoz: 2:0-s hátrányból sikerült egyenlíteni, ám egy megszerzett 3. japán ponttal végül az ellenfél jutott tovább. A meccs végére valószínűleg elfáradtunk és nem tudtunk megfelelően koncentrálni. Természetesen némi csalódottságot éreztünk, de mégis büszkék lehetünk magunkra, mert ez a 4. hely egy olyan eredmény, amit soha egyetlen magyar női egyetemista röplabdacsapat sem tudott elérni” – idézte fel a torna pillanatait a műegyetemi diáklány. (A mérkőzésekről készült összefoglaló megtekinthető a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Facebook-oldalán , a videóban a csapatot méltatja, és a mérkőzést értékeli Leiszt Máté csapatvezető és Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára – szerk.)

A műegyetemi hallgató Pécsett nőtt fel, 14 éve röplabdázik, sportpályafutását részben gimnáziumi tanárának köszönheti, akitől az alapokat tanulta. Középiskola után a PEAC NB2-es csapatában játszott. Egyetemi tanulmányai mellett sem hagyott fel a sporttal: előbb a Budapesti Corvinus Egyetem színeiben játszott, majd úgy döntött, komolyabban is szeretne a röplabdával foglalkozni, így az MTK NB1-es csapatához igazolt. Rebeka idén bekerült a felnőtt női röplabda válogatott bő keretébe és az Universiade válogatottjába is.

A 30. jubileumi Nyári Universiadét Magyarország 34. helyen zárta az államok tabelláján: 1 arany és 2 bronzéremmel. Aranyérmes lett a női vízilabda válogatott, míg bronzot szerzett a férfi vízilabda csapat és Tóth Krisztián judoban.

A szervezők szerint az idei verseny töretlen népszerűségnek örvendett: a mérkőzésekre, bemutatókra mintegy 300.000 jegy kelt el, a megnyitó és záróünnepségre 75.000-ren voltak kíváncsiak. 1200 újságíró, fotós és televíziós közvetítő 53 országba továbbította a legfrissebb híreket. Sokan érkeztek Kínából, ami előjele annak is, hogy a következő tornát a Szecsuan tartománybeli Csengtuban tartják majd 2021-ben.

TZS-GI
Fotó: Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség