„Fejlesztésünkkel a globális felmelegedés egyik hatására reagálunk”

Tudományos diákköri kutatására alapozta startup ötletét a műegyetemi építészmérnök hallgató, aki új generációs árnyékolót tervezett.

„A meglévő és új épületek esetében is alkalmazható az általam kifejlesztett passzív szoláris rendszer. Újszerű elvek és technológiák bevetése révén olyan megoldást született, amely kiaknázza a hatékony és a megújuló energiaforrásokat, redukálja a fenntartásra fordított energiát, ezáltal hozzájárul az energiafogyasztás mérsékléséhez” – árulta el kutatásának célját Andrási Alex Gyula, a BME Építészmérnöki Kar (ÉPK) építészmérnök MSc-szakos hallgatója, miután dolgozatával kiválóan szerepelt előbb a Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), majd startup vállalkozást alapított ötletére.

Andrási Alex Gyula a már meglévő és az újonnan létesülő épületek belső oldali árnyékoló szerkezetére fejlesztett ki egy innovatív megoldást: ún. fázisváltó anyagok (angolul Phase Change Materials, PCM) hőtároló képességét használja fel, ilyen vegyületeket integrál olyan anyagszerkezetbe, amelyből nyáron a hűtést, télen pedig a fűtést támogató árnyékolók készülnek. A technológiát egy gyakorlati példával szemléltette: „határozzuk meg 23 Celsius-fokban egy árnyékoló szerkezet 'olvadáspontját', így nyári napsütéskor e hőmérsékletet elérve az árnyékolóban lévő fázisváltó megolvad, miközben elraktározza a túlmelegedést okozó energiát, amelyet majd a hűvösebb éjszaka folyamán ad le szellőztetés mellett a külső tér irányába” – ecsetelte a többek között klimatizálásban is bevethető szerkezetről, és azt is elmondta: a fázisváltókat többnyire még csak elméletben vizsgálták, helyiségekben történő alkalmazásukhoz további számítások és szimulációk szükségesek.

Az árnyékoló rendszer működési nyáron nappal (fent) és éjjel (lent) (Forrás: Andrási Alex Gyula)

A fiatal tehetség újszerű megalkotására törekedett, fejlesztésének egyedisége a felhasználási területben rejlik: a fázisváltó anyagokkal eddig még csak néhány vállalat kísérletezett. „Ez a lehetőség egyelőre drága, így ár-érték arányában kevésbé éri meg a fogyasztóknak a befektetés” – magyarázza az ifjú építészmérnök szakember, akinek az a célja, hogy a csökkentett és szerényebb költségvetési tervvel rendelkező irodaépületek és magánházak számára is elérhetővé tegye az alkalmazást.

Andrási Alex Gyula még hallgatóként vágott bele a fázisváltó anyagok kutatásába oktatója, Becker Gábor, az ÉPK Épületszerkezettani Tanszékének egyetemi tanára javaslatára. „Szakértői segítség nélkül nem sikerült volna sikereket elérnem. A professzor mindig biztatott a nehéz percekben, tanácsaival sikerült átlendítenie a munka közben felmerült nehézségeken.” Mentora ösztönzésére döntött úgy, hogy továbbviszi ötletét, és tájépítészmérnök testvérével közösen startupot alapított kutatására. Az épületárnyékolásban újdonságnak számító koncepcióját a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő fiatal műegyetemi hallgatóknak szóló pályázatán is bemutatta, majd ott később támogatást is kapott. „Nagyon örülünk, hogy tervünket továbbgondolásra érdemesnek találták olyan szakemberek, akik már több száz ötlet és startup születésénél bábáskodtak. Wenczel Richárd mentorunk segítségére mindenben számíthatunk, főként az informatika és az üzletépítés terén rendelkezik nagy hozzáértéssel. Távlati célunk, hogy az elkövetkezendő egy évben megalkossuk az első, különböző évszakokban végzett mérések és épületenergetikai szimulációk révén letesztelt és sorozatgyártásra előkészített árnyékoló prototípusát” – osztotta meg közeljövőbeli elképzeléseiről Andrási Alex Gyula. A projekt eredményessége érdekében a fiatalok a közelmúltban társultak Bakonyi Dániellel, az ÉPK Épületszerkezettani Tanszék tudományos munkatársával, akivel együttműködnek majd az épületenergetikai szimulációk elvégzésében.

„Andrási Alex Gyula céltudatos fiatal szakember, aki önállóan, rövid idő alatt nagy szakmai jelentőségű eredményeket ért el. Számos lehetőség megvizsgálásával, rengeteg utánajárással és a szabadidejét a feladatának alárendelve egy kiváló TDK-dolgozatot készített, bemutatva abban egy reális műszaki fejlesztést is” – méltatta tanítványát Becker Gábor, az ÉPK Épületszerkezettani Tanszékének egyetemi tanára, hozzátéve: hisz hallgatója elszántságában és meggyőződése, hogy a felvázolt elképzelésnek van realitása és a termék iránt jelentős lesz a piaci kereslet. A professzor szerint tanítványa eredeti gondolkodású és nagy teherbírású fiatal, aki önálló, proaktív, ugyanakkor megfogadja a tanácsokat is. „Szinte félszavakból megértette, hogy mennyi mindent érdemes feltárni a tudományos kísérlet során. Hallgatóként valódi kutató-fejlesztő mérnöki munkát végzett, mindezt túlnyomórészt önállóan, ám a kis segítséget is kiválóan tudta hasznosítani. Céltudatossága, kemény munkabírása hozzájárult ahhoz, hogy mindössze pár hónapba teljen egy ígéretes fejlesztés elérése.”

„Az elkövetkezendő esztendő kritikus lesz: egy évünk van a fázisváltóval vegyített anyagszerkezettel összefüggő kísérletekre, és annak feltérképezésére, hogy ez az innováció mennyire állja meg a helyét a felhasználói piacon” – vázolta fel az előttük álló kihívásokról az ÉPK hallgatója. Andrási Alex Gyula bízik a jövőben, a magas minőségű, sikeres termék előállításában, amelynek gyakorlati haszna mellett a felhasználók reményei szerint értékelik a globális felmelegedés okozta problémák csökkentéséhez való hozzájárulást is.

TZS-GI
Fotó: Takács Ildikó