„A nehéz időszakban is muzsikálunk és lelkileg támogatjuk egymást”

Virtuálisan folytatja munkáját a járványügyi veszélyhelyzetben a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar. Ennek eredményeképpen a Marosszéki kerek erdő című magyar népdalt dolgozták fel.

„Nagy öröm számunkra, hogy egyetemi szinten ilyen nagy érdeklődés övezi tevékenységünket. Az eddigi, heti kétszer háromórás próbánk rendszerét a korlátozó intézkedések teljesen felborították. Ez a rendkívüli időszak, amelyre tudomásom szerint a több mint 120 éves zenekar életében nem volt példa, arra ösztökélt, hogy kitaláljak a tagjainknak és a közönségünk számára is derűt, kikapcsolódást jelentő feladatot. Így jött a virtuális zenélés ötlete” – árulta el a bme.hu kérdésére Erdélyi Dániel, a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar karmestere. Az együttes tavaszi koncertje a járvány miatt elmaradt, de az élet nem állt meg: a tagok otthon gyakorolnak, összetartanak, szellemileg-mentálisan erősítik egymást. Az ily módon végzett közös munka első gyümölcse a napokban elkészült és a Youtube-ra feltöltött videó.

„Nemcsak azért választottam szép magyar népdalunk, a „Marosszéki kerek erdő” feldolgozását, mert technikailag nem állítja nagy kihívás elé a muzsikusainkat, hanem mert ily módon gyorsabban fel tudtuk mérni, melyek az online eszközök adta lehetőségeink korlátai. Végül, de nem utolsósorban eme zenei műfaj előtti tisztelgés okán is játszottuk” – emelte ki Erdélyi Dániel, aki megosztotta azt is: a zenekar tagjai nagy örömmel, példás lelkesedéssel fogadták a közös virtuális produkció ötletét. „A tapasztalatszerzésre szolgáló videó bár csak kétperces, a csapattagoknak 140 munkaórájuk van benne a projekt ötletének megszületésétől kezdve egészen az internetre való feltöltésig; nagyon köszönöm a munkájukat!” – fejezte ki elismerését a karvezető.

„A jelenlegi nehéz körülmények között mindenki otthon gyakorol. Segítséget jelent, hogy a kották online is elérhetők, ezért a zenekari tagok otthon is tudnak foglalkozni a műsorunkkal” – osztotta meg a karmester, akinek meggyőződése szerint ennek az időszaknak lesznek pozitív eredményei az együttesükre nézve: „próbára teszi az embert a hosszú ideig tartó távollét egymástól és a muzsikától. Pár hét után érezhető volt: sokaknak hiányzik a közös tevékenység. Egyrészt e-mailben adtak ennek hangot a kollégák, másrészt a feltöltött videó elkészültéhez elengedhetetlen önkéntes plusz munkát is vállalták”. Úgy vélte, „a 124 éves Műegyetemi Szimfonikus Zenekarhoz tartozás büszkeséget és tartást ad mindannyiunk számára, ebből pedig bőven tudunk profitálni”.

Az együttes májusra tervezett koncertjét a tervek szerint decemberben tartja majd. A műsort nem szeretnék átalakítani, miután annak előkészítésébe és a próbaperiódusba is nagyon sok munkaórát fektettek, ráadásul egy igazán izgalmas, zeneileg és emocionálisan is különleges hangversennyel szeretnék a közönséget megörvendeztetni. A Puccini-koncert első részében zenekari darabokon kívül áriák és duettek lesznek hallhatók, míg a másodikban az olasz szerző három egyfelvonásos operájából az Angelica nővér című alkotást mutatják be. Utóbbi nem csupán koncert előadás lesz, hanem különböző fényeffektusokkal és magyar feliratok megjelenítésével is igyekeznek közelebb hozni a cselekményt a közönséghez. A virtuális projekt szintén továbbhalad: a következő állomás szintén egy Puccini-mű lesz, egy közismert áriával készülnek.

A zenekar a járványügyi veszélyhelyzet idején is folyamatosan tervez a jövő évre. 2021-ben esedékes az alapításának 125. évét ünneplő együttes jubileumi hangversenye, amely rengeteg szervezési feladatot ad. A műsorról, együttműködésről egyeztetnek: a szakmai kérdések tisztázását az együttes karmestere a két kiváló koncertmesterével végzi, a többi részletet pedig egy jól működő, a tagokból álló stáb koordinálja.

A Műegyetemi Szimfonikus Zenekar 2019. május 31-én tartott nagysikerű, tavaszi hangversenye a BME Központi épületének aulájában. Vezényel: Erdélyi Dániel.

„A műegyetemi polgárságnak feltétlenül üzenni szeretnénk: nagyon vigyázzunk egymásra és az időseinkre! Két pici gyermek édesapjaként pontosan tudom, milyen nehéz a bezártság, amikor nem utazhatunk el vidékre a nagyszülőkhöz, dédszülőkhöz, és csak virtuálisan érintkezhetünk. A mi felelősségünk az, hogy olyan kis örömökkel, mint ez a videó, hozzájáruljunk a 'túléléshez'. Bízom a mielőbbi személyes találkozás, és a saját, valamint a közönségünk örömére is szolgáló újbóli, felszabadult közös zenélés lehetőségében” – összegezte Erdélyi Dániel karmester.

HA-GI
Fotó: Philip János