„Az iskolapadból is el lehet jutni egy piacképes vállalkozásig”

Négy hallgatói ötletet is befektetésre érdemesnek találtak a Startup Campus program tavaszi szemeszterében. A fiatalok összesen 60 millió forintból gazdálkodhatnak.

Rendhagyó módon, a program történetében először online Demo Day-en, virtuális közönség előtt mutatták be fejlesztéseiket a szakmai grémium előtt a Startup Campus x BME powered by Hiventures finalistái. Az idei szemeszterre eredetileg 22 csapat jelentkezett, amelyből előbb 10-et, aztután a végső megmérettetésre 4-et választottak ki a bírálók. A fiatalok 5 perces pitch bemutatókon, majd a zsűri kérdéseire válaszolva próbálták meggyőzni a döntéshozókat: ötletük befektetésre érdemes. A kezdeményezés életre hívása óta másodszor fordult elő, hogy valamennyi döntőbe jutott pályázatot továbbgondolásra és finanszírozásra érdemesnek találták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a BME Z10 és a Hiventures Zrt. közös inkubációs programján.

A résztvevőket először Kovács Zsolt, a Startup Campus Inkubator Zrt. igazgatója köszöntötte, aki szerint rengeteg kihasználatlan fejlesztési potenciál van Magyarországon. Ezen innovációs ökoszisztéma központi helyei az egyetemek, amelyek falain belül számos jó ötlet pattan ki a kreatív hallgatók fejéből, ám ezekből kevés jut el a szellemi szabadalom vagy egy önálló startup megalapításáig, holott az ország gazdaságának az az érdeke, hogy minél több eszközt és újító kezdeményezést házon belül tartva valósítson meg, hozzon létre. „Programunkkal segítünk a tehetséget felszínre hozni, emellett az együttműködésben is támogatjuk a vállalatok megújulását, a fiatalokat pedig patronáljuk abban, hogy segítségünkkel elképzelésük valós termékké, szolgáltatássá váljon, bizonyítva: akár az iskolapadból is el lehet jutni egy piacképes vállalkozásig.”

Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója az online térbe kényszerült esemény magas szakmai színvonalát méltatta: egyetemi Demo Day-en még nem látott ennyi résztvevőt. Kiemelte, hogy az elindított innovációs program stratégiai fontosságú a cég életében, és mindent megtesznek azért, hogy a kezdeményezés a jövőben is zavartalanul működjön tovább. „Az új koronavírus okozta társadalmi krízishelyzet talán még kedvez is a fejlődő vállalkozásoknak, főleg azoknak, akik kifejezetten e helyzet adta problémák megoldásain dolgoznak” – osztotta meg gondolatait a vezető, aki szerint „ezután minden eddiginél nagyobb fordulatszámon pörög majd a Startup Campus”. „Az a vállalkozói karrierút, amelyben a hallgatók a kezdeményezésünkön keresztül részt vehetnek, komoly lehetőség az önmegvalósításra és álmaik elérésére. Az út nem mindig egyszerű, de ne adják fel, legyenek kitartóak!” – üzente.

Az idei év tematikáját meghatározta az agrárium, amely a Hiventures portfóliójában is egy lényeges szegmens. A tavaszi szemeszter mezőgazdasági kihívásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) innovációs programja, a NAK Techlab biztosította. A Demo Day-en ezért két finalista agrártémában is bemutatkozott, felhívva a figyelmet a szektorban a digitalizáció fontosságára.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a digitalizáció bár jelen van az agráriumban, a humán erőforrás és munkaerő-lekötés szerepe még mindig jelentős. „A növekvő népesség igényei és a csökkenő földterület lehetőségei a környezet megóvása mellett gyors reagálást kívánnak, és a megoldás megtalálásában a startupok hangsúlyosak lehetnek. Az ökológiai és ökonómiai változásokhoz olyan versenyképes, hiánypótló és innovatív ötletekre kell támaszkodni, amelyek piacképessé, fentarthatóbbá és környzettudatosabbá tehetik a hazai szegmenst” – osztotta meg a NAK vezetője.

A Startup Campus x BME powered by Hiventures 2020 tavaszi befektetői bizottságának tagjai:

Katona Bence – vezérigazgató, Hiventures Zrt.
Mikesy Álmos – vezérigazgató-helyettes, Hiventures Zrt.
Varga-Tarr Sándor – befektetési igazgató (inkubációs terület), Hiventures Zrt.
Gyalog Cecília – igazgató, MFB EU koordináció igazgatóság, Hiventures Zrt.
Nádori Angéla - kockázatkezelési igazgató, Inkubációs Befektetési Bizottság, Hiventures Zrt.
Láving Gusztáv - KKV befektetés igazgató, Hiventures Zrt.
Dráfi György – befektetési igazgató (magvető terület), Hiventures Zrt.

Werkfotó a Millenáris stúdiójából

Ezután online bemutatta fejlesztését az a négy kiválasztott csapat, amelyek mindegyikét továbbgondolásra érdemesnek minősített a szakmai zsűri. A fiatal innovátorok minden formációja 15 millió forint befektetési támogatásban részesült, amelyet az üzleti tervükben részletesen bemutatott célokra fordítanak az ötletgazdák.

A SmartSense csapata (tagjai: Borsos Ákos vegyészmérnök, Borsos Viktor gépész- és villamosmérnök, Tacsi Kornélia PhD-hallgatók, BME VBK Szerves Kémia és Technológia Tanszék) egy speciális okos szenzort készít, amellyel a gyártási folyamat közben eredményesen tudják a medicinák minőségét ellenőrizni. A fiatalok fejlesztésükkel „minimalizálni a szeretnék annak kockázatát, hogy a betegekhez alacsony hatékonyságú készítmények kerüljenek”. Borsos Ákos vegyészmérnök a bme.hu-nak elmondta, „a gyógyszeripar jelenleg nagy változásokon megy keresztül. A szigorú szabályozások miatt számos kutató fáradozik az elmúlt évtizedekben alkalmazott elavult technológiák lecserélésén és újak kidolgozásán. Ebben a szegmensben a minőségellenőrzés időigényes és komplex folyamat”. A PhD-diplomáját az Egyesült Királyságban megszerzett fiatal a doktori képzés folyamán és posztdoktorként is hasonló újdonságokkal foglalkozott, majd hazahozta ötleteit, hogy Magyarországon valósítsa meg azokat. Már hét éve dolgozik a szakterületén, ám korábban rendszeresen használta az aktuálisan csúcstechnológiát képviselő készülékeket, e közben pedig felismerte az innovációs lehetőségeket. Kezdetben gépész- és villamosmérnök testvérével, Borsos Viktorral dolgozott az ötleten, majd a csapathoz csatlakozott Tacsi Kornélia, a BME Szerves Kémia és Technológia Tanszékének PhD-hallgatója is. A most elnyert befektetői támogatást elképzelésük továbbgondolására fordítják, és a közeljövőben szeretnének eljutni egy piacra vihető termékig.

Középiskolában ismerkedtek meg a Deep Agro tagjai (Kiss Norbert Levente - alkalmazott közgazdaságtan BA, ELTE TáTK, Csorba Zsóka - biomérnök BSc, BME VBK, Erdélyi Janka - villamosmérnök BSc, BME VIK), akik egy olyan okos és megfizethető mezőgazdasági szenzorhálózat kiépítésén dolgoznak, amellyel felvértezve a gazdálkodók sikeresen léphetnek fel a XXI. század különféle kihívásaival szemben, elindítva őket az adatalapú gazdálkodás és digitalizáció útján. „Célcsoportunknak rengeteg információval szükséges rendelkezniük ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak az egyre inkább változó időjárási körülményekhez és a népességnövekedés okozta fokozódó fogyasztói igényekhez. Ehhez monitorozniuk kell földjük környezeti (a hőmérsékletre, a páratartalomra, a csapadékra vonatkozó) paramétereit” – ismertették a fiatalok. Elárulták, hogy a piacon számos, e megfigyeléseket lehetővé tevő megoldás létezik, ám ezek a legtöbbek számára túl drágák és bonyolultak. A Deep Agro erre kínál megoldást: azon dolgoznak, hogy mihamarabb kész prototípussal és platformmal rukkoljanak elő. A tervek szerint nyár elején az első mintapéldányukat már „munkába is állíthatják”. A hallgatói csapat a Demo Day közönségdíja mellett a NAK Techlab különdíját is elnyerte, és ezzel automatikusan részt vesz a NAK Techlab második, ősztől induló inkubációs programjában, ahol lehetőség nyílik a hazai mezőgazdasági nagyvállalatokkal való együttműködésre.

A Respray csapat (tagjai: Réti Andor – gépészmérnök, BME GPK, Zámbó Gergely – pénzügy és számvitel, Budapesti Corvinus Egyetem) egy újratölthető dezodorpalackot és egy hozzá illeszkedő újratöltő automatát álmodott meg. „Töredékére szeretnénk csökkenteni az aeroszolos spray-k jelentette veszélyes hulladékszennyeződést, miközben hajtógázmentes alternatívát kínálunk a vásárlóknak” – osztották meg a hallgatók, akik úgy tervezik, hogy a speciális berendezéseket drogériákban, szupermarketekben helyezik el, így a vásárlók a megszokott napi rutinjukba is beilleszthetik a termék feltöltését. A fiatalok megoldásukkal a nagyvárosi, környezettudatos kozmetikumhasználókat szeretnék megszólítani. A Startup Campus keretében elnyert 15 millió forintos támogatást az első önvezérelt módon működő gép és palack prototípusainak megalkotására fordítják. Következő lépésben a technológia hitelesítése, levédetése és a budapesti piacra lépés a cél.

Növényvédelmi szolgáltatás és ellenőrzési módszer kidolgozásán munkálkodik az AgroMachine csapat (tagjai: Tóth Andrea Tímea – okleveles növényorvos, Szent István Egyetem, Punyi Milán - pénzügy és számvitel, Budapesti Corvinus Egyetem). „Jövőbeli ügyfeleink közé tartoznak a szaporítóanyag-előállítók, faiskolák és a termelők. Számukra az egészséges szaporítóanyaggal kockázat- és költségcsökkentést, valamint megbízhatóságot, minőséget nyújtunk” – fogalmazták meg küldetésüket a díjazott fiatalok, akik reményeik szerint hatékonyan részt tudnak majd venni a növényi szövetben fellelhető kórokozók azonosításához kapcsolódó kutatásokban. „Egy olyan szolgáltatást építünk fel, amely egyrészt a növényi vírusokat, baktériumokat, és az egyéb növényi szövetekben élő kórokozókat detektálja, másrészt megállapítja a kultúrnövény fajtáját is. Módszerünk lehetővé teszi a látens betegségek megállapítását és a fajtaazonosítást is, egy-egy méréssel. Mindezt tömegteszteléssel vizsgáljuk, így a gazdák a lehető legmegbízhatóbb szaporítóanyagot vásárolhatják meg” – összegezték a költséghatékony megoldásra törekvő díjazottak, elárulva azt is: rövidesen megkezdik a mintagyűjtést, laboratóriumi kísérletekbe és egy saját adatbázis létrehozásába fognak bele. A nyertes csapattagok a 15 millió forintos inkubációs befektetést kutatás-fejlesztésre és termékinnovációra fordítják.

A pergő, rövid előadásokat követően értékelte a tavaszi szemesztert Gémesi Zsolt, a képzés szakmai vezetője és a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (BME FIEK) közreműködésével létrejött Z10 inkubációs vezetője, aki szerint a versenyt megelőző, online térben megtartott kurzusok a hallgatók mellett a mentoroknak is kihívást jelentettek: a személyes találkozó kohéziós erejének hiányában más megoldást kellett találni a kölcsönös bizalom kialakítására. Az online képzésben a fiatalok a csapatmunkával, üzleti modellel, pénzügyi tervvel, versenytársak feltérképezésével, piacra lépési stratégiával, egy startup alapításához és fenntartásához szükséges ismeretekkel gazdagodtak. Méltatta a program szervezőit és a kiválasztott ifjakat is, „akiknek példaértékű hozzáállása, szorgalma és elkötelezettsége nagymértékben hozzájárult a Startup Campus sikerességéhez”. Bízik abban, hogy a következő szemeszterben már a Műegyetem Z10 központjában folytatódhat a munka: „itt minden adott, amire az inkubáció során a program résztvevőinek szüksége lehet: helyszín, laborok, tudásháttér és a BME nagyvállalati partnerköre is szakmai támogatásáról biztosított”.

A Demo Day végén bemutatkozott egy Hiventures által már támogatott fiatal innovátor, Rácz Gréta, a Green Drops startup alapítója, aki egy újszerű hidropóniás rendszert fejlesztett ki a városi kertészkedőknek: a berendezéssel kis helyen, környezettudatosan termeszthetők növények. Beszámolt a legújabb fejleményekről is: a Tungsrammal közösen dolgoznak egy újfajta, minden eddiginél hatékonyabb növényvilágítási rendszeren. „Minél több embernek szeretnénk lehetőséget biztosítani a fenntartható termelés élményének megismerésére.”

A Demo Day teljes hosszában visszanézhető a Startup Campus Facebook-oldalán.

GI
Fotó: Startup Campus