Ismét újabb fontos műegyetemi alapkutatások indulhatnak számos izgalmas témában

Több kategóriában is eredményesen pályáztak a BME oktató-kutatói az NKFIH által közzétett felhívásokon.

Egyéni kutatók és kutatócsoportok is jelentkezhettek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) ún. OTKA-típusú felhívásaira, amelyek célja, hogy lendületet adjanak a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak fejlődéséhez, tudományos sikereikhez, és hozzásegítsék a magyar kutatókat és kutatási intézményeket a nemzetközi elismertséghez. Idén februárig 1338 tudományos tervet (a tavalyi évhez képest 17,6%-kal többet) nyújtottak be az érdeklődők, ezek közül 320 indulhat el december 1-ig a csaknem 11 milliárd forint támogatásból.

A Kutatási témapályázatokat 1986 óta évente hirdetik meg az önálló kutatócsoporttal rendelkező, tapasztalt, tehetséges kutatók támogatására és sikeres alapkutatási témájuk továbbgondolására bármely tudományterületről. Idén csaknem 667 projektet neveztek be összesen 24.45 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, amelyből végül 164 kutatói kíváncsiság által vezérelt programot 6.08 milliárd forinttal patronálnak. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 10 kutatási terv részesült támogatásban.

A Kutatási témapályázatok kategória támogatottjai 2020-ban:

Kutató neve

Projekt, kutatás címe

Futamidő (hónap)

Támogatás összege (EFt)

Bognár György

(VIK, Elektronikus Eszközök Tanszéke)

Újszerű megoldások chiplet alapú System-on-Package eszközök termikus problémáira

48

47 796

Domokos Gábor

(ÉPK, Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék)

Az alakfejlődés mechanikai és geometriai modelljei

48

47 340

Hős Csaba

(GPK, Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék)

Biztonságos ivóvízellátó rendszerek

48

47 479

Istvánovics Vera

(ÉMK, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék)

A 2019-es rendkívüli alga tömegprodukció okai és következményei: a Balaton sérülékenysége a változó klímában

48

48 000

Keglevich György

(VBK, Szerves Kémia és Technológia Tanszék)

Környezetbarát („zöld”) elvek és korszerű módszerek alkalmazása szerves foszforvegyületek szintézisében

48

42 000

Kiss Rita

(GPK, Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék és Biomechanikai Kooperációs Kutatóközpont)

Kvantitatív mozgásvizsgálatok alternatív módszerei

48

47 609

Pávó József

(VIK, Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék)

Milliméteres hullámú szórási feladatok fizikájának reprezentációja masszív adatstruktúrákkal

48

12 776

Szekrényes András

(GPK, Műszaki Mechanikai Tanszék)

Modern gépészeti kísérletek elvégzése rugalmas kompozit szerkezeti elemeken

48

38 595

Tömösközi Sándor, konzorciumi társpartner

(VBK, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi és Gabonatudományi és Élelmiszerminőség Kutatócsoport)

A tönkölybúzában rejlő genetikai, összetételi és feldolgozóipari lehetőségek feltárása

48

19 876

Török Ádám

(KJK, Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék)

A felhasználói preferenciák heterogenitása és hatása a közlekedési projektek értékelésére

48

47 998

A 12 évnél nem régebbi tudományos fokozattal rendelkező kutatók számára külön hirdették meg a Fiatal kutatói kiválóság programot , amelyben a támogatott ifjú szakemberek saját kutatócsoportot alapítva önálló tudományos munkába foghatnak Magyarországon. 2020-ban 409 projektjavaslatot nyújtottak be 13,95 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, végül 99 program kapott összesen 3.3 milliárd forintot. A nyertesek között 8 műegyetemi kezdeményezést is díjaztak.

A Fiatal kutatói kiválóság kategória támogatottjai 2020-ban:

Kutató neve

Projekt, kutatás címe

Futamidő (hónap)

Támogatás összege (EFt)

Babarczi Péter

(VIK, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék)

Intelligens önvezérlő kommunikációs hálózatok

48

39 363

Bárány Balázs

(TTK, Sztochasztika Tanszék)

Iterált függvényrendszerek dimenzióelmélete

48

31 872

Bordács Sándor

(TTK, Fizikai Intézet, Fizika Tanszék)

A mágneselektromos domének megjelenítése és manipulálása

48

39 441

Habib Giuseppe

(GPK, Műszaki Mechanikai Tanszék)

Robusztusság meghatározása valós mérnöki problémáknál fellépő nagy perturbációk esetén

48

39 861

Kovács Róbert Sándor

(GPK, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék)

Kapcsolt problémák a nemegyensúlyi termodinamikában

48

39 976

Pajkossy Péter

(TTK, Kognitív Tudományi Tanszék)

Figyelem és emlékezet kölcsönhatásának vizsgálata pupillometria segítségével – hogyan befolyásolja az arousal szintje az információk kódolását és előhívását

48

36 376

Sonkoly Balázs

(VIK, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék)

Ködszámítási platformok hálózati modellezése, tervezése és elemzése

48

40 000

Tábi Tamás

(GPK, Polimertechnika Tanszék és MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoport

Additív gyártástechnológiával gyártott 3D erősítő struktúrájú vázszerkezet inzertként történő alkalmazásának elemzése fröccsöntött polimer kompozitokban

48

36 654

A Posztdoktori kiválósági programban a már tudományos fokozattal rendelkező, ám a kutatói pályáját most kezdő 64 szakember három évre a kutatói bérét és a kutatásához kapcsolódó költségeket biztosító támogatást nyert összesen 1.59 milliárd forint keretösszegből. A kezdeményezés a tudományos fokozatukat közelmúltban megszerző kutatók álláshelyének finanszírozásához járul hozzá, ösztönözve őket a kutatói pálya folytatására, továbbá arra is, hogy kutatócsoport tagjaként, szakértőkkel együttműködve Magyarországon alapozzák meg és építsék fel tudományos karrierjüket. A kategóriában 6 BME-s kutató pályázott sikerrel.

A Posztdoktori kiválósági program támogatottjai 2020-ban:

Kutató neve

Projekt, kutatás címe

Futamidő (hónap)

Támogatás összege (EFt)

Deák András

(TTK, Fizikai Intézet, Elméleti Fizika Tanszék)

Mágneses kölcsönhatások és kémiai rendezetlenség komplex mágnesekben

36

25 239

Geier Norbert

(GPK, Gyártástudomány és -technológia Tanszék)

Szénszállal erősített polimer (CFRP) kompozitok forgácsképződési mechanizmusainak kísérleti vizsgálata fúrás esetén

36

25 483

Gézsi András

(VIK, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék)

Heterogén adat- és tudásfúzió genomikai elemzések támogatására

36

25 307

Molnár Tamás Gábor

(GPK, Műszaki Mechanikai Tanszék)

Az időkéséses dinamikai rendszerek és a neurális hálók összekapcsolása

36

25 419

Nyíri Kinga

(VBK, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék)

Fehérje és peptid típusú humán dUTPáz inhibitorok kutatása

36

25 407

Tóvári Endre

(TTK, Fizikai Intézet, Fizika Tanszék)

Szupravezető-2D elektrongáz hibrid rendszereken alapuló kvantumelektronika

36

25 500

Az NKFIH által meghirdetett Élvonal - Kutatói kiválósági program keretében 9 kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 200 és 300 millió forint közötti, összességében mintegy 2,563 milliárd forintnyi támogatást. A finanszírozás lehetőséget teremt arra, hogy a pályázó a következő öt évben olyan világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projektet valósítson meg Magyarországon, amely hozzásegíti az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő kutatás-támogatási programokban való sikeres részvételhez. A nyertesek között szerepel Stépán Gábor (GPK, Műszaki Mechanikai Tanszék) a „Numerikus- és környezetszimuláció marógépek rezgéscsökkentésére szerszámél-geometria és mechanikai érintkezések optimalizálásával” elnevezésű kezdeményezésével.

A 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program részeként 27 hazai egyetem és állami kutatóintézet 92 tématerületi kutatását csaknem 43.9 milliárd forint értékben támogatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. A Műegyetem 2.600.000.000 forint összegben részesült támogatásként. A program a felsőoktatási intézmények és állami kutatóhelyek kiválóságára alapoz a jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, üzletileg hasznosítható terméket, technológiát vagy szolgáltatást kifejlesztő projektekben. Törekszik a kutatás feltételrendszer tökéletesítésére, a kutatói utánpótlás fellendítésére, a nemzetközi kutatói közösség erősítésére, a kutatás-fejlesztési és innovációs fókusz erősítésére, a társadalmi, gazdasági és környezeti hasznosításra vagy ennek ösztönzésére.

Az Austrian Science Fund (FWF) és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) között 2012. április 10-én megkötött, majd az OTKA jogutódjaként a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal részvételével továbbvitt Lead Agency megállapodás keretében magyar és osztrák kutatócsoportok közös alapkutatási projektjének támogatására az idei évben a Magyar-osztrák és magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok elnevezésű pályázati felhívás keretében lehetett támogatási igényt benyújtani.

Idén két magyar-osztrák együttműködésen alapuló kutatási témapályázat volt sikeres, köztük Rétvári Gábor (VIK, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék) „Felhő alapú hálózatok megbízhatósága” című 4 éves projektje.

 

TZS-GI

Bélyegkép forrása: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal