Elindult a jelentkezés szakjainkra a keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban

A továbbtanulást választó diákok 2020. november 15-ig kell dönteniük.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fontos küldetésének tekinti, hogy az alapképzések után az érdeklődő hallgatók számára olyan tudás és képesség megszerzését tegye lehetővé, amivel az adott szakma valódi mesterévé válhatnak, ezért műszaki, informatikai, gazdaságtudományi és természettudományi képzési területen harminc különböző mesterszakon – több esetében angol nyelven – nyújt széles választási lehetőséget. A BME 2021 februárjában induló MSc képzéseiről több információ a Felvi honlapján található, amelynek felületén lehet jelentkezni. Az eljárás tudnivalói, szabályai és a meghirdetett valamennyi szakról az összes tudnivaló szintén elérhető a weboldalon.

A Műegyetemen szerezhető mesterszakos végzettség a – munkáltatók által elismert – magas szakmai színvonalú ismeretek mellett munkaerőpiaci előnyt is jelent mind a munkahely megszerzésében, mind pedig az elérhető jövedelem tekintetében, ahogy erről a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai tanúskódnak.

A meghirdetett állami ösztöndíjas és önköltséges mesterképzésekre azok jelentkezhetnek, akik legkésőbb 2021 januárjában megszerzik a választott képzéshez szükséges felsőfokú végzettséget. A felvételizők az E-felvételi-rendszerben legfeljebb hat helyet jelölhetnek meg, ebből hármat díjmentesen.

A jelentkezési határidő 2020. november 15., eddig kell kiválasztani a képzést, benyújtani az e- jelentkezést és feltölteni minden rendelkezésre álló szükséges dokumentumot.  A jelentkezési határidő után szerzett bizonyítványok feltöltésének határideje 2021. január 11. A ponthatárokat várhatóan 2021. január végén hirdetik ki.

– GI –

Kiemelt kép: SPOT

Bélyegkép: SPOT